Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Fiatalok vigyáznak ránk a Balatonnál Fiatalok vigyáznak ránk a Balatonnál Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. 19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. 2020. július 16. 4:00 Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé. 2020. július 10. 4:00 A beteg üdve a legfőbb törvény A beteg üdve a legfőbb törvény Alig negyed évet tölthetett azzal, hogy a megyei kórháznak megszabja az új irányát, máris szembe kellett néznie egy XXI. századi világjárvány kihívásaival. Idegenként érkezett fél éve Veszprémbe, mára viszont a közösség megbecsült tagja. A Csolnoky Ferenc Kórház jelenéről és jövőjéről, valamint az ideális magyar kórház ismérveiről és a jó vezető tulajdonságairól is beszélgettünk dr. Lippai Norberttel, a megyei kórház főigazgatójával. 2020. július 11. 4:00 Balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja Balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával. 2020. július 16. 4:00 Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak A kórház előtti körforgalmat a jövőben egy virágokból kialakított szív fogja díszíteni, amit Ovádi Péter országgyűlési képviselő ötlete nyomán, a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kertészei ültetettek hálájuk jeléül az egészségügyi dolgozóknak. 2020. július 10. 4:00 Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye A Magyar Labdarúgó-szövetség infrastrukturális fejlesztésének köszönhetően közel 200 milliós pályaberuházás valósulhat meg a megyében őszig. A tervezett pályákból négy Veszprémben, szintén négy a környező településeken lelhet otthonra. A szövetség városunk élvonalbeli futsalcsapatával, illetve a szakképzési centrummal is együttműködik majd szakmai partnerként. 2020. július 7. 13:06 30 óra non-stop evezés: veszprémi induló is teljesítette idén az UltraRábát 30 óra non-stop evezés: veszprémi induló is teljesítette idén az UltraRábát Kollegánk, Czeglédi Zoltán és társa 30 óra 21 perc alatt teljesítette Európa leghosszabb evezős teljesítménytúráját. 2020. július 12. 4:40 Jövő májusban már csobbanhatunk az új veszprémi uszodában Jövő májusban már csobbanhatunk az új veszprémi uszodában Bejártuk a jelenleg 60%-os állapotban lévő veszprémi uszodát. A létesítmény év végére elkészül, de a tesztüzem miatt csak jövő május végén használhatjuk először. 2020. július 17. 4:00 Rögtön kettő Zsebibaba is érkezett állatkertbe Rögtön kettő Zsebibaba is érkezett állatkertbe Két benett kengurukölyökkel gyarapodott a Veszprémi Állatkert, akiket egyelőre még csak az anyjuk erszényében lehet meglátni, ha éppen kidugják a fejüket. 2020. július 14. 4:00 Szavak helyett cselekvés a fontos a fiatal konzervatívoknak Szavak helyett cselekvés a fontos a fiatal konzervatívoknak A jövőnk a természeti értékeink minőségén és mennyiségén is múlik, hangzott el hétvégén a Fidelitas Zöld kabinetjének veszprémi workshop-ján. A jobboldali ifjúsági szervezet vendégeként Papp Zsolt vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár is elárult néhány részletet az új agrárpolitikai stratégiából. 2020. július 11. 4:00 Hol a jogos felháborodás és a vandalizmus határa? Hol a jogos felháborodás és a vandalizmus határa? Vörös festékfoltok borítják számos európai uralkodó szobrait a kontinensen, a vandálok pedig egy olyan zavaros indok mögé bújnak, mint amilyen zavarodottak azok, akik megpróbálják felfogni ezt a folyamatot. 2020. augusztus 18. 4:00 Idén is sikeres volt a levendulaszedési akció Tihanyban Idén is sikeres volt a levendulaszedési akció Tihanyban Nagy érdeklődés mellett rendezték meg idén is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság "Szedd magad" levendulaakcióját Tihanyban, a három héten át tartó programban több mint húszezren éltek a levendulaszedés lehetőségével - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton. 2020. július 7. 17:30 A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV A vasúttársaság szombati közleménye szerint nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket. 2020. július 9. 4:00 Németül léptek a színpadra a gyerekek Németül léptek a színpadra a gyerekek Idén még tartalmasabb és interaktívabb nyári tábort szervezett a Dózsa György Általános Iskola. A gyerekek kézműves foglalkozások mellett egy német színdarabot is megtanultak, amit péntek délután adtak elő. 2020. július 9. 4:00
... 512 513 514 515 516 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.