Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Lecserélik a buszmegállókat V-Busz Lecserélik a buszmegállókat 73, a V-Busz hálózatába tartozó buszmegállóba kerül új fedett váró szeptemberig, ezek közül 8 olyan helyszín, ahol korábban nem volt. 2020. július 30. 4:00 Több mint 60 polgármesterrel egyeztettek az EKF-ről Európa Kulturális Fővárosa Több mint 60 polgármesterrel egyeztettek az EKF-ről A találkozón Dr. Navracsics Tibor kormánybiztos, Porga Gyula Veszprém polgármestere, Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Mike Friderika a Zrt. programfejlesztési igazgatója mutatta be a programhoz való csatlakozás lehetőségeit. A járásközpontok, városok és falvak vezetői megismerhették az Európa Kulturális Fővárosa program struktúráját, státuszát, finanszírozását és a pályázati rendszerének alapjait is. 2020. július 31. 4:00 Egymás között adták-vették az ingatlanokat kék fény Egymás között adták-vették az ingatlanokat Kiterjedt, ingatlanok „hasznosításával” foglalkozó dunántúli bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az akcióban a hatalmas vagyonnal rendelkező csoporttól másfél milliárd forint értékben sikerült ingatlanokat zárolni, készpénzt és luxusautókat foglalni. 2020. július 27. 4:20 Megszűnt a Jobbik veszprémi alapszervezete Jobbik Megszűnt a Jobbik veszprémi alapszervezete Tíz fő alá csökkent a veszprémi Jobbik Alapszervezetének taglétszáma, így a párt megszűnt a városban. 2020. július 30. 4:00 Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Veszprémi Állatkert Egyre népszerűbb az örökbefogadás az állatkertben Legutóbb az oroszlánok kaptak örökbefogadót Ovádi Péter országgyűlési képviselő személyében, de rajta kívül is már több mint 100-an örökbefogadói valamelyik állatkerti lakónak. 2020. július 30. 4:00 A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki az ellenzéki párt parlamenti frakciójából. Ezt a politikus közölte pénteken, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján. 2020. július 28. 18:00 A pótfelvételizők sem maradnak le az államilag támogatott helyekről Pannon Egyetem A pótfelvételizők sem maradnak le az államilag támogatott helyekről Kevesebb új hallgatót, várhatóan azonban jobb hallgatói minőséget hoz magával a 2020/21-es tanév a Pannon Egyetemen a friss felvételi eredmények tükrében. Optimista megközelítésre ad okot az is, hogy idén először a pótfelvételin is lehet még államilag támogatott szakokra jelentkezni – hangzott el az egyetem pénteki sajtótájékoztatóján. 2020. augusztus 1. 4:00 Családi álom vált valóra egy vendégház formájában turizmus Családi álom vált valóra egy vendégház formájában Péntek délelőtt ünnepélyes keretek közt átadták a Szentgálon a családi Bakony-Cinca vendégházat. A vállalkozás az első fontos mérföldköve lehet, hogy a bakonyi településen is fellendüljön a belföldi turizmus. 2020. július 28. 4:00 Orbán: öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd eurót szereztek Magyarországnak Orbán: öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd eurót szereztek Magyarországnak Az EU-csúcs eredményét úgy lehet értékelni, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok nemzetközi támadását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában. 2020. július 24. 10:36 Városszépítő akcióba fogtak a Lokálpatrióták Városszépítő akcióba fogtak a Lokálpatrióták Felújítják azokat a körforgalmakban található műtárgyakat, amiket évekkel ezelőtt ők helyeztek ki oda. 2020. július 27. 4:20 Nyilvánosak a felvételi ponthatárok! továbbtanulás Nyilvánosak a felvételi ponthatárok! Este nyolckor megjelentek az idei felvételi ponthatárok a felvi.hu oldalon. 2020. július 26. 5:00 Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet jégkorong Jégre teszik a Tüzér utcai sporttelepet Mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként épülhet új jégcsarnok a Dózsavárosban. 2020. július 31. 4:00 Veszprémben nincsenek távolságok 3. rész – Haszkovó Veszprémben nincsenek távolságok Veszprémben nincsenek távolságok 3. rész – Haszkovó Sorozatunk harmadik állomásában elindultunk a belvárosból és egy másik városba érkeztünk úgy, hogy a településtáblát el sem hagytuk. Vajon mennyi idő a belvárosból eljutni a Jutasi úti lakótelepre, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy a Haszkovóra. 2020. július 28. 18:00 Útszakasz újult meg Bándon Magyar Falu Program Útszakasz újult meg Bándon A Magyar Falu Program keretében 1 km hosszan, Bánd településhatárától a Kakukk vendéglőig újított fel útszakaszt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. július 28. 4:00
... 508 509 510 511 512 ...
sport
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat.
kézilabda
Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.