Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

25 éve lelkipásztor Bikádi László 25 éve lelkipásztor Bikádi László Királyszentistván, Hajmáskér, Vilonya és Sóly hívei vasárnap Istentisztelet keretében ünnepelték a jubileumot. 2020. október 28. 4:00 Vészfékezésből vészhelyzet közlekedés Vészfékezésből vészhelyzet Nem szokatlan jelenség az utakon, hogy egy-egy autós önhatalmúlag vesz revansot a másikon egy-egy elhibázott, vagy figyelmetlen manőver után, ezzel viszont új, akár veszélyesebb helyzetet teremtve. Egy, a közelmúltban nagyobb figyelmet kapott veszprémi eset után a rendőrségnél érdeklődtünk a pontos szabályokról, szankciókról. 2020. október 31. 4:00 Egy menedék, ahol megtanulhatsz szebben élni Veszprém Portré Egy menedék, ahol megtanulhatsz szebben élni Nincsen folyóvízük, de van balatoni panorámájuk, és leginkább boldogságuk. A nagyvárosi nyüzsgést cserélték le a Barnag melletti Hideg-hegy csendjére és békéjére, egy jurtára és egy kétkezi munkával felépített élettérre, ahol napról napra tanulják – reményeik szerint idővel pedig taníthatják is –, hogyan élhetünk szelídebb, természetközelibb, emberségesebb életet. A Hideg-hegyi Menedékben, Csatlós Reginánál és Tőgyi Balázsnál jártunk. Vportré cikke. 2020. október 28. 4:00 Meghalt 38 beteg, 1820-szal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon koronavírus Meghalt 38 beteg, 1820-szal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon Meghalt 38 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1820 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. 2020. október 24. 18:00 Éjjel óraátállítás, de a végleges döntés még várat magára óraátállítás Éjjel óraátállítás, de a végleges döntés még várat magára Halasztódik a döntés az Unió tagállamaiban a nyári vagy a téli időszámítás végleges megállapodásának a kérdésben. 2020. október 24. 18:00 Magyarország még az idén részesedhet az uniós munkahelymegőrző hitelből gazdaság Magyarország még az idén részesedhet az uniós munkahelymegőrző hitelből Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, amelyeknek kérelmét elfogadta a Tanács - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel szombaton. 2020. október 29. 14:01 Együtt koszorúzott Ovádi Péter és Porga Gyula Együtt koszorúzott Ovádi Péter és Porga Gyula A városi megemlékezések ugyan elmaradtak, de az országgyűlési képviselő és a polgármester elhelyezte a megemlékezés koszorúit az 1956-os emlékműnél a Megyeháza téren. 2020. október 31. 4:00 Meghalt 47 beteg, 2066-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon Meghalt 47 beteg, 2066-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon Elhunyt negyvenhét, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2066 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. 2020. október 23. 10:04 Október 23. - Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt 1956 Október 23. - Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt Katonai tiszteletadással Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján péntek reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. 2020. október 23. 9:32 Minden rendezvényen kötelező a maszk péntektől Minden rendezvényen kötelező a maszk péntektől Szabadtéren és sporteseményen is. 2020. október 27. 12:00 Csopak kikötőjéért csaknem 900 millió forintot ajánlottak Balaton Csopak kikötőjéért csaknem 900 millió forintot ajánlottak A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért kelt el Csopak közforgalmú kikötője. 2020. október 29. 4:00 Veszprémben még gyerekcipőben az Airbnb turizmus Veszprémben még gyerekcipőben az Airbnb Európában számos országban böki az emberek szemét a szálláshely közvetítéssel foglalkozó platform. A kormány nyáron adta az önkormányzatok kezébe a rövidtávú lakáskiadás szabályozásának jogát. 2020. október 28. 4:00 1956-os tények a lábjegyzetből 1956 1956-os tények a lábjegyzetből Hol dördültek el az első fegyverek 1956-ban? Ki nevezte először szabadságharcnak a felkelést? Mit mondott Nagy Imre utolsó szó jogán kivégzése előtt? Hogyan menekült el egy Debrecen méretű város lakossága az országból? Tények és érdekességek a forradalom és szabadságharcról, amelyekről kevesebb szó esik. 2020. október 28. 4:00 Szlávik: a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz Szlávik: a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz Jelenleg a távolságtartás és a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz a koronavírus-fertőzéssel szemben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa egy online szakmai konferencián csütörtökön. 2020. október 28. 4:00
... 486 487 488 489 490 ...
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.