Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Ferenc pápa napja Magyarországon Ferenc pápa napja Magyarországon Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre. 2021. szeptember 12. 9:53 30 éve építik Veszprémet és a környéket gazdaság 30 éve építik Veszprémet és a környéket 30 éves lett a VEMÉVSZER Építő- és Szerelőipari Kft. a jubileumot pedig nagyszabású családi nappal ünnepelték meg a cégnél. A vállalat három évtizedét számos fordulat és nehéz döntési helyzet jellemezte, ezekbe is kaphattak bepillantást az ünnepségen részt vevők. Jelenleg a VEMÉVSZER a térség egyik legnagyobb építőipari vállalata, többek közt az ő nevükhöz fűződik a Veszprém Aréna és az új sportuszoda megépítése is. 2021. szeptember 12. 11:07 Megadták a módját a nyár elbúcsúztatásának a Dózsavárosban Dózsaváros Megadták a módját a nyár elbúcsúztatásának a Dózsavárosban Ha a Haszkovóra azt mondják, hogy egy város a városban, akkor a Dózsavárosra is igaz, hogy egy falu a városban. Legalábbis a közösségi élet legalább olyan aktív, mint egy kisebb település lakosai közt. Mindezt a szombati dózsavárosi nyárbúcsúztatón is bizonyították. 2021. szeptember 12. 9:07 Ilyen, amikor aktívan és hasznosan szórakoznak a fiatalok Ilyen, amikor aktívan és hasznosan szórakoznak a fiatalok Jó idő és rengeteg program várta azokat, akik kilátogattak az idei sportágválasztóval egybekötött Fiatalok napjára az Erdész utcai műfüves pályára szombaton. 2021. szeptember 11. 17:43 Napra pontosan 20 éve történt a New-York-i terrortámadás Napra pontosan 20 éve történt a New-York-i terrortámadás A tragédia évfordulóján a magyar miniszterelnök is megszólalt, valamint Európa több vezetője is támogatásáról biztosította az USA-t a terror elleni harcban. 2021. szeptember 11. 16:18 Lehet, hogy ma láttuk az új magyar Forma-1-es pilótát Veszprémben Lehet, hogy ma láttuk az új magyar Forma-1-es pilótát Veszprémben Szombaton a Veszprém Aréna melletti parkolóban tartják a HUMDA Junior Gokart Challenge tehetségkutatóját, ahol a legtehetségesebb gyermekek ismerkedhetnek a motorsport különböző technikáival, elsősorban elektromos gokartokkal és szimulátorokkal. A családi nappal egybekötött rendezvény célja, hogy megtalálják azokat a gyermekeket, akik később akár az autósport legmagasabb kategóriáiban is bekerülhetnek. 2021. szeptember 11. 12:31 Járt utat a járatlanért Járt utat a járatlanért „Takarodjatok haza, turisták!” Bár ez az a mondat, ami valószínűleg sokáig nem fog újra elhangzani egyetlen korábban turisztikailag túlterhelt célpont lakóinak szájából sem, a turizmus fenntarthatóvá tételének felelőssége nem hárult el. Sőt. Most van itt az idő, hogy új, etikusabb utakat jelöljünk ki jövőbeli kalandozásainkhoz. 2021. szeptember 11. 4:00 20 éves lett a Diego Veszprém gazdaság 20 éves lett a Diego Veszprém Pontosan 20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a veszprémi Diego szőnyegáruház, azóta a régió meghatározó üzletévé nőtte ki magát, amely mögött a kemény munka mellett egy szenvedélyes üzletember is áll. A pénteki születésnapi összejövetelen a város vezetői mellett partnerek, barátok is köszöntötték az üzletláncot, amely a jövőben tovább terjeszkedne a környéken. 2021. szeptember 10. 15:44 Az írót és az olvasót is gyógyító mesék Az írót és az olvasót is gyógyító mesék Jóvátételi program keretében írtak és illusztráltak mesekönyvet a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai. 2021. szeptember 10. 11:44 Nehezen nyert a Rossi-csapat magyar labdarúgó-válogatott Nehezen nyert a Rossi-csapat A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hatodik fordulójában, szerda este a Puskás Arénában. 2021. szeptember 8. 22:46 Világháborús robbanótesteket találtak a Gerence-patakban Világháborús robbanótesteket találtak a Gerence-patakban Világháborús robbanótesteket találtak Bakonybélnél, a Gerence-patakban - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezred szerdán a Facebook-oldalán. 2021. szeptember 8. 15:34 Októberben fontos pályázati lehetőség nyílik meg a civileknek Októberben fontos pályázati lehetőség nyílik meg a civileknek Civil szervezeteknek szervezett információs napot a Veszprém Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ kedden. 2021. szeptember 7. 17:01 Most már tényleg megszülethet a szabályzás az e-rollerekre Most már tényleg megszülethet a szabályzás az e-rollerekre Több abszurd eset is történt amiatt, hogy nem tudni pontosan, milyen járműnek minősülnek az elektromos rollerek. A témáért felelős kormánybiztos most megsürgetné azt a folyamatot, aminek a végén tisztázódna minden kérdés. 2021. szeptember 7. 15:34 Új nagymacska bemutató komplexum és háziállat kifutó épül a Veszprémi Állatkertben Veszprémi Állatkert Új nagymacska bemutató komplexum és háziállat kifutó épül a Veszprémi Állatkertben Új otthont kapnak a tigrisek, hiúzok és hópárducok. Összesen 3 hektáron újul meg a megyeszékhely vadasparkja. 2021. szeptember 7. 13:44
... 418 419 420 421 422 ...
sport
Magyar labdarúgó-válogatott: három újonc, köztük Urblík József is a keretben Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert.
kézilabda
Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.