Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Megrendezték a 4 FOR EUROPE országos uniós vetélkedő regionális fordulóját Megrendezték a 4 FOR EUROPE országos uniós vetélkedő regionális fordulóját 2021. november 22. 11:44 Fejezzék be a cicaharcot! Fejezzék be a cicaharcot! Az épülő katonai bázis és a településrészi önkormányzat ügyében tartottak sajtótájékoztatót az MSZP-LMP-P frakció önkormányzati képviselői hétfő délelőtt Gyulafirátóton. 2021. november 22. 11:39 Nemesvámosi fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája Nemesvámosi fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája A körülbelül 18 méter magas fa egy nemesvámosi család udvarában állt eddig, akik személyesen ajánlották fel a Parlamentnek, hogy idén díszítse ez a fenyőfa a Kossuth-teret. A fenyőfát vasárnap vágták ki és szállították a fővárosba. 2021. november 22. 9:36 Bicajozni jó, Szentgál és Herend között pedig már könnyebb is Bicajozni jó, Szentgál és Herend között pedig már könnyebb is A két települést összekötő több mint három kilométeres szakaszon új kerékpáros pihenőket és a nyomvonalat jelző táblákat is átadtak vasárnap. 2021. november 21. 16:05 Kisebb aranylelet került elő az Érseki Palota pincéjéből Kisebb aranylelet került elő az Érseki Palota pincéjéből A Veszprémi Érsekséghez tartozó épületek felújítási munkálatainak előkészítő fázisa már jó pár hónapja folyik. A szükséges felmérések és a tervezői munka kezdetével egyidőben falkutatási és régészeti feltárások is indultak. Az Érseki Palota alatt elhúzódó pincerendszerben a Várkapitányság régészei a statikai viszonyok felderítése során – egy próbafeltárás alkalmával – a felszín alól (30 centiméter mélységből) egy aranyérméket tartalmazó, fémtetejű üvegedényt fordítottak ki a földből. 2021. november 21. 12:03 Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel Tisztújítást tartott a Fidelitas, Bóka Bence is az alelnökök között szerepel A Fidelitas elnöke továbbra is Illés Boglárka maradt. Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. 2021. november 20. 21:06 Lassan konkurenciája akad a vámosi lencse és hurkafesztiválnak Lassan konkurenciája akad a vámosi lencse és hurkafesztiválnak Második alkalommal tartották meg Hajmáskéri vigadalmat, a település kulturális programokkal összekötött kolbászkészítő versenyét. 2021. november 21. 4:00 Harminc éve barátságban a Jeruzsálemhegyen Harminc éve barátságban a Jeruzsálemhegyen Három évtizedes jubileumát ünnepelte a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör pénteken, viszont az ünnepségen kiderült, a szellemiség, amit követnek, ennél sokkal régebbre nyúlik vissza. A városrészben működő társas kör hagyományai egészen a XIX. századig nyúlnak vissza. 2021. november 20. 11:00 Az ’56-os deportáltakra emlékeztek közélet Az ’56-os deportáltakra emlékeztek Az egykori Várbörtön falán elhelyezett tábla előtt tisztelegtek, koszorúztak, melyet az 1956-ban elhurcoltak emlékére állítottak egykor. 2021. november 19. 22:49 Idén is motoron érkezik a Mikulás Idén is motoron érkezik a Mikulás Hatodik alkalommal szervez jótékonysági akciót a Veszprémi Motoros Egyesület, hogy a Fenyveserdő otthon lakóihoz is biztosan megérkezzen a Télapó. 2021. november 19. 16:35 Az elmúlt években több mint 1,5 milliárd állami támogatás érkezett Hajmáskérre Hajmáskér Az elmúlt években több mint 1,5 milliárd állami támogatás érkezett Hajmáskérre A település az utóbbi három évben minden benyújtott pályázatán nyert-mondta Köbli Miklós polgármester a Jókai lakótelep új parkolójának átadásakor. A parkoló mellé fákat is ültettek. 2021. november 19. 11:33 A magyarok átlagosan 59 ezer forintot terveznek költeni az idén karácsonyi ajándékokra A magyarok átlagosan 59 ezer forintot terveznek költeni az idén karácsonyi ajándékokra A magyar lakosság átlagosan személyenként 59 ezer forintot tervez költeni az idén karácsonyi ajándékokra - közölte a Telenor pénteken az MTI-vel a magyarok ünnepi fogyasztási és kapcsolattartási szokásairól készült országos reprezentatív kutatása alapján. 2021. november 19. 11:17 A közművelődési szakemberek a közösségek lelkei A közművelődési szakemberek a közösségek lelkei Közművelődési szakemberek vehették át OKJ oklevelüket a Megyeházán pénteken. 2021. november 19. 15:19 Újabb kis lépés az illegális hulladék-elhelyezés elleni küzdelemben Újabb kis lépés az illegális hulladék-elhelyezés elleni küzdelemben A Damjanich utcában is felszereltek a hulladékot illegálisan lerakókra vadászó kamerákat – számolt be közleményében Gerstmár Ferenc, a városrész önkormányzati képviselője. 2021. november 19. 10:52
... 401 402 403 404 405 ...
sport
Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.
kézilabda
Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. Portóban is nyert, hibátlanul zárta a BL-csoportkört a Veszprém Százszázalékos mérleggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportját a One Veszprém, amely az utolsó forduló szerdai játéknapján 34–29-re győzte le a Porto együttesét. Női kézilabda Eb: Juhász Gréta is tagja a bő keretnek Az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Gréta is tagja a decemberi kontinenstornára készülő magyar női kézilabda-válogatott 35 fős bő keretének.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.