Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Ami az Apollo-11-nek három napjába telt, a V-Busz két hónap alatt érné el Ami az Apollo-11-nek három napjába telt, a V-Busz két hónap alatt érné el Egy átlagos hétköznapon szinte belevesznek Veszprém monotonitásába a V-Busz lila járművei, persze egy közösségi közlekedésért felelős szolgáltatónál éppen ez a megszokott, menetrendszerű működés az, ami jogosan elvárható. Viszont, ha a négyzetrácsos papír fölött elvégzünk néhány számolást, hamar kiderül, hogy némely esetben milyen hihetetlen számok állnak a buszközlekedés mögött. A V-Busz Kft. illetékeseivel most ezeket böngésztük végig és végeztünk csupán a szemléltetés és a játék végett összehasonlítást is. 2022. július 20. 15:03 Parlament: egy napon lesz az EP és önkormányzati választás, jönnek a vármegyék, elfogadták a költségvetést Parlament: egy napon lesz az EP és önkormányzati választás, jönnek a vármegyék, elfogadták a költségvetést A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon - döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban. 2022. július 19. 12:48 Játszóházat szervez a Királynék Földjén az Utcazene Fesztiválra Utcazene Fesztivál Játszóházat szervez a Királynék Földjén az Utcazene Fesztiválra A héten induló fesztivál ideje alatt minden nap várják majd a kisgyermekeseket a posta előtti téren. A játék mellett a szervezők ötleteket, véleményeket is várnak a Királynék Földjén programhoz kapcsolódóan, amellyel a következő hónapokban egyre sűrűbben lehet majd találkozni. 2022. július 19. 15:33 Az IMF rontja az idei világgazdasági előrejelzését Az IMF rontja az idei világgazdasági előrejelzését A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését - mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek az indonéz Bali szigetén rendezett találkozóján vasárnap. 2022. július 18. 13:19 Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása Hamarosan kezdődik a parlagfű virágzása, az arra érzékenyeknek azonban már most el kell kezdeni a gyógyszerszedést - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője. 2022. július 18. 11:40 Újra engedélyezné a szélerőművek építését az LMP Újra engedélyezné a szélerőművek építését az LMP Több pontból álló javaslatcsomagot nyújtott be a parlamentnek az LMP, mellyel az energiaválság hatásait szeretnék mérsékelni. 2022. július 18. 11:25 Egy veszprémi aszfaltmágus megidézte a füstszörnyet Egy veszprémi aszfaltmágus megidézte a füstszörnyet Veszprém légszennyezettségének mutatója pár másodperc alatt ugorhatott ki, amikor a belvárosban egy kettes Golf megmutatta, mire képes a motorház alatt elrejtett dízelmotor, ha igazán bunkó módon használják. Olvasóinktól kommentben várjuk, hány szabálytalanságot számoltak össze alig néhány száz méteren. 2022. július 18. 11:00 Aszályos évek Veszprémben Aszályos évek Veszprémben Az elmúlt napokban több híradás, tudósítás, elemzés jelent meg a sajtó-ban az idei aszályról, amely nagyobb mértékben az ország keleti felét sújtja, de a Dunántúl nagy része is szenved a csapadékhiánytól. Veszprémben július közepéig 216 milliméter eső esett, ami 83 milliméterrel kevesebb az időarányos átlagnál. Ez a csapadékhiány még nem okozna rendkívüli aszályhelyzetet térségünkben, ha nem előzte volna meg két csapadékszegény év, amihez átlag felett hőmérséklet is párosult. Kovács Győző, meteorológus, helytörténeti kutató elemzése. 2022. július 21. 4:00 Háromnapos mulatság Csetényben Csetény Háromnapos mulatság Csetényben Háromnapos programsorozatot rendeztek Csetényben a kastélynál. 2022. július 17. 13:33 Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál A hétvégén több útvonalon is közlekednek majd retro vonatok a Balatonnál – közölte a MÁV csoport. 2022. július 15. 11:47 Őszre készülhet el a már épülő futópálya a Séd-völgyben Őszre készülhet el a már épülő futópálya a Séd-völgyben Az Országos Futópálya-építési Programnak és az Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően  közel 113 millió forintból épül 1,2 méter széles, 815 méter hosszú futópálya a Séd-völgyben. 2022. július 16. 16:00 Orbán: a háborúk korába lépett az európai történelem Orbán: a háborúk korába lépett az európai történelem A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. 2022. július 15. 10:53 Zajlik az aratás, sok mezőgazdasági géppel találkozhatunk az utakon Zajlik az aratás, sok mezőgazdasági géppel találkozhatunk az utakon A nyári időszakban nemcsak az autósforgalom növekszik meg a hazai közutakon, hanem egyre több mezőgazdasági járművel is találkozhatnak a közlekedők az aratási munkákhoz kapcsolódóan. Az átlagos járműveknél jóval szélesebb gépek nagyobb figyelmet követelnek a közlekedés minden résztvevőjétől, beleértve a gépek sofőrjeit is. 2022. július 14. 10:04 A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől a rezsicsökkentett gáz- és áramárat csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányifón. 2022. július 13. 18:37
... 352 353 354 355 356 ...
sport
Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében.
kézilabda
Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. Portóban is nyert, hibátlanul zárta a BL-csoportkört a Veszprém Százszázalékos mérleggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportját a One Veszprém, amely az utolsó forduló szerdai játéknapján 34–29-re győzte le a Porto együttesét. Női kézilabda Eb: Juhász Gréta is tagja a bő keretnek Az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Gréta is tagja a decemberi kontinenstornára készülő magyar női kézilabda-válogatott 35 fős bő keretének. Hibátlanul zárná a BL-csoportkört a One Veszprém Portóban A már biztos csoportelső One Veszprém szerdán 18.45-től Portugáliában, az FC Porto vendégeként fejezi be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörét. A szerdai találkozón így már nincs tétje a helyezéseknek, Xavi Pascual együttese ugyanakkor a hibátlan mérleg megőrzéséért lép pályára a Dragão Arénában. Golovin: a franciák elleni arcunkat kell mutatnunk az Eb-n is Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a decemberi Európa-bajnokságon is azt az arcát kell mutatnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely múlt héten, a franciák elleni felkészülési mérkőzéseken jellemezte. Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára Az új szövetségi kapitány, Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott számára.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.