Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért útfejlesztés Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért Több veszprémi útfejlesztési projekt kapcsán arra kérte Hartmann Ferenc, helyi szocialista önkormányzati képviselő az Országgyűlés MSZP-frakcióját, hogy nyújtsanak be módosító indítványt az ország 2023-as költségvetéséhez. Mindezt annak érdekében, hogy megvalósulhassanak ezek a beruházások, amelyeknek a tervei készen vannak, de a forrás jelenleg nem áll rendelkezésre. 2023. március 27. 13:32 80 év néhány pillanattal szemben megemlékezés 80 év néhány pillanattal szemben Szentmisével és koszorúzással emlékeztek Olaszfaluban a II. világháború végén meggyilkolt ártatlan civil férfiakra. 2023. március 26. 16:02 Így építsünk magaságyást – Tippek a MÁS Kerttől Így építsünk magaságyást – Tippek a MÁS Kerttől A magaságyás-építés az elhatározással kezdődik. Ha ez megvan, ne hagyjuk magunkat eltántorítani, legyünk kreatívak és rugalmasak a kivitelezésben! Ha az építés során nehézségekbe ütközünk, az alábbi tanácsokból merítsünk ötleteket! Íme a Skultéti Bernadettnek, a MÁS Kert vezetőjének tippjei a magaságyás-építéshez, amiket a Greendexnek adott. 2023. április 11. 10:52 Csodát tesz az agyunkkal az erdei séta – most már kutatás is bizonyítja Csodát tesz az agyunkkal az erdei séta – most már kutatás is bizonyítja Egy új tanulmányban a kutatók azt elemzik, hogy a természet hogyan hat az agyunkra. 2023. március 26. 11:16 Ma éjszaka időutazásban lesz részünk Ma éjszaka időutazásban lesz részünk Szombatról vasárnapra egy órával kevesebbet alhatunk, ugyanis ekkor lép életbe a nyári időszámítás. Az órákat hajnali 2-kor 3 órára kell átállítani. 2023. március 25. 13:59 Kerek születésnapját ünnepli a Vanderlich Egészségcentrum Kerek születésnapját ünnepli a Vanderlich Egészségcentrum Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte pénteken a Vanderlich Egészségcentrum. 2023. március 24. 21:36 A Balatonon 62 hektárról arattak nádat az idei szezonban Balaton A Balatonon 62 hektárról arattak nádat az idei szezonban Véget ért a balatoni nádvágási szezon, az idén közel 62 hektárról sikerült learatni a növényt, ennek négyszerese-ötszöröse lenne az ideális - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI megkeresésére. 2023. március 24. 14:58 Új bölcsőde épült Öskün Új bölcsőde épült Öskün Új bölcsődét avattak Öskün, ami rögtön két csoporttal kezdi meg a működését. 2023. március 24. 16:01 Utánajártunk, hogy a veszprémiek többsége tartja-e a húsvét előtti böjtöt? életmód Utánajártunk, hogy a veszprémiek többsége tartja-e a húsvét előtti böjtöt? A negyvennapos húsvéti böjt utolsó szakaszához érkeztünk, amit sokan vallási meggyőződésből tartanak be, de egészségügyi, sőt még spirituális megfontolásból is lehet böjtölni. Arról nem is beszélve, hogy ennek az önmegtartóztatásnak is több formája ismert. De vajon mennyire tartják a veszprémiek a böjtöt? Cikkünkben megmutatjuk rövid közvéleménykutatásunk eredményét. A böjt élettani hatásait pedig a szakértő, Nyikos Ráhel dietetikus válaszolja meg. 2023. március 23. 15:33 Bővítik a bölcsődét, mezőgazdasági utakat adtak át Nemesvámoson Bővítik a bölcsődét, mezőgazdasági utakat adtak át Nemesvámoson Két projektről is beszámolt csütörtöki sajtótájékoztatóján Sövényházi Balázs polgármester és Ovádi Péter parlamenti képviselő Nemesvámoson. 2023. március 23. 22:48 Különös állatok jelentek meg Márkó mellett Különös állatok jelentek meg Márkó mellett Nem egy eddig ismeretlen emlőst fedezett fel szemfüles fotósunk a Márkó melletti erdő szélén, mégis ritkaság számba megy a természetben az, amit látott. 2023. március 23. 12:29 Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV A Veszprém TV az Európa Kulturális Főváros program keretében lehetőséget kapott, hogy megvalósítsa már régóta dédelgetett álmát, egy bárki számára elérhető weboldal létrehozását, ami az elmúlt három évtized archív felvételeit gyűjti össze és teszi kereshetővé a fontosabb pillanatokat. Az archívum mostanra már elérhető és folyamatosan bővülni fog. 2023. március 22. 22:42 A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka Magyar Honvédség A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka Egy ország stabilitása akkor biztosított, ha a civil társadalom, a kormányzat és a katonaság képzeletbeli háromszöge egyensúlyban van, mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz, altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka szerda délelőtt a Pannon Egyetemen tartott előadásában. Kitért arra is, milyen stratégiai lehetőségei vannak Magyarországnak akkor, amikor a szomszédban éppen két azonos kultúrájú és történelmű ország áll háborúban egymással, valamint több információt is megosztott a hallgatókkal a javában zajló magyar haderőfejlesztés részleteiről. 2023. március 22. 15:03 Gyakornoki munkától a főszerkesztői székig Gyakornoki munkától a főszerkesztői székig Balla Emőke, a Napló főszerkesztője volt az Arcok, képek, utak beszélgetős sorozat legutóbbi vendége, akivel a szokott helyen, a Papírkutya kultúrbisztróban beszélgetett Sótonyi Mónika, a Királynék földjén csapatának tagja. Némileg a Magyar Sajtó Napjához is kapcsolódó beszélgetésen szóba került az újságírás helyzete, kitérve arra, hogy nőként hogyan lehet érvényesülni ebben a folyamatosan változó hivatásban. Terítékre kerültek sikerek, kudarcok és összességében egy több, mint három évtizedes karrier. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a teljes beszélgetést. 2023. március 22. 18:53
... 289 290 291 292 293 ...
sport
Nemzetek Ligája: kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Halász Bence is jelölt a hónap atlétája címre az európai szövetségnél Az Európa-bajnok Halász Bence is azon öt versenyző között van, akik közül kikerül a hónap atlétája az európai szövetségnél (EAA). Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.