Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Rablás Veszprémben: pénzt követelt az álmából felriasztott sértettől Rablás Veszprémben: pénzt követelt az álmából felriasztott sértettől Veszprémben történt rabláshoz hívták a rendőröket szerdára virradó éjszaka. 2023. június 1. 20:10 Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból Pénzesgyőr mellett a Gerence patakban véletlenül bukkantak rá azokra a csontokra, amelyek a szakértő szerint már kétszáz éve heverhettek ott. 2023. június 2. 8:21 Gerstmár Ferenc lesz az LMP veszprémi polgármesterjelöltje közélet Gerstmár Ferenc lesz az LMP veszprémi polgármesterjelöltje Az LMP – Magyarország Zöld Pártja Gerstmár Ferencet, Veszprém 2. számú egyéni választókerületének önkormányzati képviselőjét indítja polgármesterjelöltként a jövő évi önkormányzati választásra Veszprémben – közölte a párt. 2023. június 1. 11:37 Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót Nagy érdeklődés mellett kedden délután Stigelmaier Józsefné, a veszprémi Jutas-lakótelep 3-mas számú körzetének önkormányzati képviselője virágosztást tartott, ahol több százezer forint értékű palántát és termőföldet adtak át a panelekben élőknek, hogy aztán azok elültetésével színesebbé tegyék a lakótelepi környezetet. 2023. június 1. 10:54 Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor HybridCycle Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor A Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle Circular Living Concept (CLC) elnevezésű közös projektje keretében létrejött kiállítássorozattal szemléltette a hulladék művészi felhasználásának lehetőségeit Győr-Moson-Sopron vármegyében. 2023. május 31. 16:09 Hulladékból érték? - Ismét újrahasznosító foglalkozások az EKF régióban! HybridCycle Hulladékból érték? - Ismét újrahasznosító foglalkozások az EKF régióban! Immár harmadik éve találkozhatunk a HybridCycle fenntarthatósági ügynökség újrahasznosító kézműves foglalkozásaival a térség rendezvényein, fesztiváljain és kiemelt programjain. 2023. május 31. 14:45 Veszprémi graffitik - rongálás, vagy sajátos művészet? Veszprémi graffitik - rongálás, vagy sajátos művészet? Mint amikor a kutyák levizelik a tűzcsapot, hogy megjelöljék a területüket, ahhoz lehet hasonlítani néhány absztrakt falfirkát, amelyek aluljárókban, vonatkocsik oldalán, de nem ritkán utcafronti házak falán is megjelennek, nem különben Veszprémben sem. Csak kutyák helyett ebben az esetben néhány underground figura az, aki így jelöli a területét, és amíg az állat vizeletét lassan elnyeli a föld, ezek a kreálmányok ott maradnak a falakon. De mit jelentenek pontosan, van-e hatékony szankció ellenük és mennyibe kerül a veszprémieknek, hogy ezek eltűnjenek? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána. 2023. május 31. 15:02 Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban. 2023. május 30. 12:51 Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája Szilágyi Erzsébet Általános Iskola Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra. 2023. május 30. 11:54 Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját. 2023. május 29. 10:15 Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj Vidám gyereknapi programokat szerveztek Kádártán vasárnap, ahol átadták az idei Dévai Bíró Mátyás-díjat is, amivel hagyományosan azt a helyi lakost ismerik el, aki sokat tett Kádárta közösségéért. A nap további részében koncerteken és utcabálon szórakozhattak a városrész lakói és akik ellátogattak Kádártára. 2023. május 29. 16:02 Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni! Greendex Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni! Tavasszal előbb-utóbb minden kertben és füves utcai területen felbőgnek a fűnyíró gépek és a fűkaszák. Még azoknál is, akik nagyon helyesen egy ideig méhlegelőként hagyták tündökölni a pázsitban burjánzó gyönyörű vadvirágokat. 2023. május 29. 14:07 Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal. 2023. május 27. 14:54 Kerti tó: a békák utolsó menedéke? Greendex Kerti tó: a békák utolsó menedéke? A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása. 2023. május 26. 11:24
... 276 277 278 279 280 ...
sport
Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.