Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. 2024. május 9. 14:22 A harctéri életmentést gyakorolták A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. 2024. május 8. 14:45 A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. 2024. május 8. 13:49 A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi 2024. május 8. 10:41 Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' Vehír21 podcast Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' A veszprémi közlekedési kultúráról, a hajléktalan-problémáról és az online csalásokról is beszélgettünk Ficsor Karolina rendőr alezredessel, a Veszprémi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével a Vehír21 podcast adásában. 2024. május 8. 17:33 Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  2024. május 7. 16:20 Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon kék fény Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. 2024. május 7. 15:57 Országos sikereket értek el a Deák diákjai Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. 2024. május 7. 13:47 Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Megérkezett a 8-as út mellé, a szentkirályszabadjai repülőtér bekötőútjához az az egykori NDK-s helikopter, ami nemsokára méltó emlékműként őrzi tovább Veszprém katonahagyományait. 2024. május 7. 12:34 Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi. 2024. május 7. 10:45 Egy sorrend már most biztos a választások előtt választás 2024 Egy sorrend már most biztos a választások előtt Hétfő délután a veszprémi Helyi Választási Bizottság  kisorsolta, milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a szavazólapon a június 9-ei önkormányzati választáson. A polgármester- és/vagy képviselő-jelöltekkel együtt összesen 61-en mérettetik meg magukat a választáson. 2024. május 7. 10:03 Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás politika Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás Péntek délután a Második Reformkor párt színeiben Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe országjárásának keretében. A Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje tavaly szeptemberben formálta át párttá az addigi alapítványát, amivel az EP-választáson el is fog indulni. A Vehír több témában is kérdezte a pártvezetőt, Vona Gábor pedig a mainstream ellenzéki forradalmi narratíva helyett egy jóval reálisabb politikai képet és célokat festett fel. 2024. május 7. 9:56 Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. 2024. május 6. 16:31 Több száz fiatal gyűlt össze a magyar sport napja alkalmából Több száz fiatal gyűlt össze a magyar sport napja alkalmából Szombaton a magyar sport napja kapcsán szervezte meg a VESC - Veszprémi Egyetemi Sport Club a Mozogjunk együtt! programot, amelyen több száz gyermek vett részt, hogy új sportágakat ismerjen meg.   2024. május 8. 10:35
... 216 217 218 219 220 ...
sport
Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában. ILCA 7-vb - Vadnai Jonatán aranyérmes Vadnai Jonatán aranyérmes lett a vitorlázó ILCA 7 (korábban Laser) hajóosztály Dublini-öbölben rendezett világbajnokságán. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Kajak-kenu vb: egy arany és két ezüst 5000 méteren, 12 éremmel zártak a magyarok A magyar versenyzők 12 éremmel, négy arannyal, hét ezüsttel és egy bronzzal zárták a poznani kajak-kenu világbajnokságot, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat kiemelt állomása volt. A vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben egy első és két második helyet harcoltak ki a csapat tagjai, míg az ötkarikás számokban egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem lett a mérleg. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Végig vezetve, megérdemelten nyert a VSC A VSC Veszprém hazai pályán 3–2-re legyőzte az ETO Akadémiát az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak Pruska Dániel két góljával és Volter Patrik találatával már háromgólos előnyben is voltak, a hajrában azonban a győriek kétszer is betaláltak. A Veszprém végül megőrizte előnyét, és megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Premier League: a második fordulóban is döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Kajak-kenu vb - Kiss Péter Pál ismét aranyérmes Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu világbajnokság paraversenyei során.
kézilabda
Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana. Férfi kézilabda NB I: kilépne az európai kupaporondra a Budai Farkasok csapata A Budai Farkasok-Rév csapatának célja az európai kupaszereplés kiharcolása a férfi kézilabda NB I következő idényében. Pergel Andrej csapata román Szuperkupa-győztes A válogatott Pergel Andrej új csapata, a Dinamo Bucuresti nyerte a román férfi kézilabda Szuperkupát. A Kielce legyőzésével tornagyőztes a Veszprém A magyar bajnok One Veszprém nyerte a spanyolországi Santanderben rendezett nemzetközi felkészülési tornát, miután a szombat esti fináléban nyolc góllal legyőzte a lengyel Kielcét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.