Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

kormány

Közös érdekünk a közjó A kormányzat és önkormányzatok közös célja a közjó szolgálata kell maradjon, még akkor is, ha más-más párthoz tartozók alkotják, és egyébként sok vita és különbség is van köztük - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy keddi budapesti konferencia megnyitóján. 2013. október 8. 13:46 Megkapta a Műcsarnokot az MMA Térítésmentesen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába adta a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épületét, valamint a XII. kerületi Hild-villát az Országgyűlés hétfőn. 2013. október 7. 23:28 Szorosabb az együttműködés, mint valaha Szorosabb az együttműködés, mint valaha A polgári törvénykönyvek lehetséges módosításairól, illetve a bírói szervezetek hatékonyabbá alakításáról egyeztettek hat közép-európai ország igazságügy-miniszterei. Szó esett a Hernádi-ügyről is. 2013. október 4. 12:50 Ne romboljuk két ország barátságát! Orbán Viktor szerint a Magyarország és Horvátország közötti barátság olyan érték, amit semmilyen üzleti konfliktussal nem szabad rombolni. 2013. október 4. 9:27 Nem lesz adó a kártyás fizetésen Kiterjesztik a járulékokra is a családi adókedvezményt, mégse vonatkozik majd a kártyás fizetésekre a tranzakciós adó, szörpök is fizetni fogják a csipszadót, derült ki az Origo birtokába jutott NGM-es adótervezetből. 2013. október 2. 15:47 Navracsics: a magyar állam is felelős volt a holokausztért A magyar állam is felelős volt a holokausztért - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián az Országházban kedden. 2013. október 1. 12:58 Idősbarát díjat kapott Veszprém önkormányzata Tizenhárom önkormányzat kapott idén Idősbarát díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) csütörtökön a Parlamentben. A díjazottak között volt Veszprém is. 2013. szeptember 26. 17:44 Nem lesz megszorítás Varga Mihály szerint nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén. 2013. szeptember 25. 11:25 Nincs szó államosításról Nincs szó a közműcégek államosításáról vagy kisajátításáról, az állam megfontolja az egyes szolgáltatóknak a tulajdonuk értékesítésére tett ajánlatát - mondta Giró-Szász András hétfőn reggel az M1 Ma reggel című műsorában. 2013. szeptember 23. 8:22 Pénteken elhagyhatja a kórházat Hende Csaba Pénteken elhagyhatja a budapesti Honvédkórházat az előző nap autóbalesetet szenvedett Hende Csaba honvédelmi miniszter - mondta Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka. 2013. szeptember 20. 10:02 Igazságügyi együttműködés Montenegróval Igazságügyi együttműködés Montenegróval Együttműködési megállapodást írt alá a magyar és a montenegrói miniszterelnök-helyettes, Navracsics Tibor és Duško Marković pénteken Veszprémben. 2013. szeptember 13. 14:46 Csökken a rezsi és az áfa November elsejével további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek, január elsejétől 10 százalék lehet a hús áfája - mondta Lázár János. 2013. szeptember 3. 9:25 Mihalovics Péter: kedvező feltételek a fiataloknak Mihalovics Péter: kedvező feltételek a fiataloknak A kormány az elvándorlást fontolgató fiatalok itthon maradásához többféle módon igyekszik kedvező feltételeket teremteni, mindehhez itthoni és uniós forrásokból több száz milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos. 2013. szeptember 1. 8:55 Kifizették a Hajdú-Bét károsultjait A Vidékfejlesztési Minisztérium jóval a rendeletben meghatározott véghatáridő előtt 233 millió forintot fizetett ki a Hajdú-Bét és Novofarm károsultjainak. A tárca saját forrásaiból különítette el az összeget. 2013. augusztus 26. 10:47
... 28 29 30 31 32
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.