Most India megpróbálhatja hazahozni a maradványokat. Az Indo-Tibetan Border Police (ITBP) speciális, nagy magasságban végrehajtott mentésekben jártas csapatot keres a művelethez. Ha sikerül lehozni a holttestet, az nemcsak egy évtizedek óta húzódó bizonytalanságot zárhat le, hanem a család számára is lehetőséget teremthet arra, hogy méltó módon búcsúzzanak el.
Egy ígéret, amelyet nem tudott megtartani
A maradványokat ma az indiai hatóságok feltételezése szerint Dorje Moruphoz tartoznak. Az indiai Ladakhból származó hegymászó 1996-ban csatlakozott ahhoz az expedícióhoz, amely India első olyan Everest-kísérlete volt, amely az északi, tibeti oldal felől próbálta elérni a világ tetejét.
Morup indulása előtt feleségével, Konchak Yangskittel töltötte az estét otthonukban. A férfi lelkes hegymászó volt, korábban több himalájai csúcsot is megmászott, köztük a Ladakh-hegység legmagasabb pontját, a Stok Kangrit.
Dorje Morup
Feleségének azt mondta, hősként tér majd haza, és büszkévé teszi az országát. Arra kérte Yangskitet, hogy vigyázzon a gyerekekre, és menjen ki elé a repülőtérre, amikor visszatér.
1996. május 10-én Morup elérte az Everest 8849 méteres csúcsát. Az expedíció hat tagja közül hárman a romló időjárás miatt visszafordultak, Morup azonban két, az Indo-Tibetan Border Police kötelékében szolgáló társával, Tsewang Smanlával és Tsewang Paljorral folytatta az utat. Mindhárman feljutottak a csúcsra, ám lefelé menet hóviharba kerültek. Nem élték túl.
Harminc év bizonytalanság
A három hegymászó közül két ember holttestét soha nem találták meg. A harmadik maradványai viszont ott maradtak az Everesten.
Éveken keresztül úgy gondolták, hogy a „Zöld Bakancs” Tsewang Paljor lehet. A maradványok az Everest északi útvonalának egyik jól ismert pontján feküdtek, ezért a hegymászók között a név idővel önálló fogalommá vált. 2024-ben azonban az indiai hatóságok felülvizsgálták ezt az azonosítást.
Yangskit, Morup felesége
Az 1996-os expedíció túlélőinek beszámolói, valamint az utolsó rádiókapcsolat helyszínére vonatkozó információk alapján arra jutottak, hogy a holttest valószínűleg inkább Dorje Morup maradványa lehet. Egy ITBP-tisztviselő szerint a ruházat és a felszerelés is segített a feltételezett azonosításban.
Amikor 1996-ban kiderült, hogy Morup valószínűleg nem tér haza, a család megpróbálta elfogadni a történteket. Mivel azonban nem látták a holttestét, a halál ténye sokáig nem vált számukra teljesen valóságossá. A család végül a maradványok nélkül tartotta meg a temetési szertartást.
Nem láttam a holttestét, ezért nehéz volt elhinnem – mondta.
Yangskit ma is nehezen beszél férje haláláról. Azt mondja, annak idején csak annyit tudott, hogy vihar tört ki a hegyen. Bár otthon elvégezték a szükséges buddhista imákat, képtelen volt teljesen elhinni, hogy férje meghalt.
Az Everest „halálzónájából” kellene lehozni
A tervezett mentőakció rendkívüli nehézségek elé állítja a szakembereket. A holttest mintegy 8500 méteren található, vagyis a Mount Everest úgynevezett „halálzónájában”. Ilyen magasságban a levegő oxigéntartalma a tengerszinti érték körülbelül egyharmada, a hőmérséklet pedig akár mínusz 40 Celsius-fokig is süllyedhet.
A holttestek lehozatala ezen a magasságon rendkívül veszélyes és költséges feladat. Szakértői becslések szerint egy ilyen művelet 40–80 ezer dollárba kerülhet, és hat-tíz vagy akár még több serpa közreműködésére lehet szükség.
Morup esetében a feladatot tovább nehezítheti, hogy a test három évtizede fagyott állapotban van. A mentést az északi, tibeti oldalról kellene végrehajtani. Ez bizonyos szempontból kedvezőbb lehet, mivel ezen az útvonalon kevesebb a hasadék, ugyanakkor a mentéshez szükséges infrastruktúra és a vészhelyzeti lehetőségek korlátozottabbak.
A tervek szerint a műveletet szeptemberig hajtanák végre. A helyszínre köteleket és egyéb rögzítőberendezéseket kell telepíteni, ami önmagában is komoly hegymászófeladat.
Tshiring Jangbu Sherpa nepáli hegymászó és expedíciós vezető szerint egy harminc éve a hegyen fekvő holttest kiemelése különösen összetett vállalkozás. Az időjárás, a hóviszonyok és a test fizikai állapota egyaránt meghatározhatja, hogy egyáltalán sikerrel járhat-e az akció.
A család DNS-vizsgálatra vár
Morup családját évekkel ezelőtt vérmintavételnek is alávetették. A hatóságok azonban azóta sem közölték velük, hogy mikor és hogyan kerülhet sor a végleges azonosításra.
A család egyik tagja szerint elsősorban a közösségi médiában megjelent találgatásokból értesültek arról, hogy az ITBP már konkrétan Morup maradványaira gyanakszik.
A DNS-egyeztetés ezért fontos mérföldkő lehet, ami végleg eldönthetné, hogy valóban az évtizedek óta „Zöld Bakancsként” emlegetett holttest rejti-e Morup földi maradványait.
Otthonában a hegymászó emlékét ma néhány érem, trófea és régi fénykép őrzi. A család egyik legféltettebb tárgya az a hivatalos kínai igazolás is, amely szerint Morup 1996. május 10-én 17 óra 30 perckor elérte az Everest csúcsát.
A hivatalos igazolás
Ez az okirat azért is különleges, mert Morup az északi, tibeti oldalról mászta meg a hegyet.
A család minden év május 10-én buddhista imákkal emlékezik Morupra. Ha a tervezett mentőakció sikerrel jár, a hozzátartozók Lehben, Ladakh fővárosában szeretnének méltó temetést rendezni neki.
Legidősebb fia, Punchok Dorjai szerint édesapját az országért életét áldozó hősként kellene eltemetni. A család azt is szeretné, ha ugyanilyen elismerés illetné meg Morup két társát, Tsewang Smanlát és Tsewang Paljort.
A zöld bakancs
A különös örökséget, a bakancsot, a család mindenképpen meg akarja őrizni. Három évtizeden keresztül ez a bakancs a világ egyik legmagasabb és legveszélyesebb hegyének egyik legismertebb szimbólumává vált. Ha a maradványokat sikerül hazaszállítani, a család számára azonban már nem egy hátborzongató útjelzőt jelent majd, hanem annak az embernek az emlékét, akit évtizedek óta várnak haza.
Yangskit pedig azt mondja, ha férje maradványai valóban hazakerülnek, egyetlen kérdése lesz hozzá:
Hol voltál ennyi évig?
