Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

gazdaság

Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben tervezett beruházásnak köszönhetően Megszűnhet a pernyehullás az ajkai erőműben tervezett beruházásnak köszönhetően Megszűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás Ajkán, a Bakonyi Erőművet az elmúlt év végén megvásároló Veolia Energia Magyarország Zrt. tervezett beruházásának köszönhetően - közölte a városban tartott keddi sajtótájékoztatóján a cég vezérigazgatója. 2018. január 9. 15:36 10 dolog, ami meglepheti a befektetőket idén 10 dolog, ami meglepheti a befektetőket idén A K&H befektetési szakemberei minden évben készítenek egy összeállítást azokról a gazdasági eseményekről, amelyek bekövetkezésére ugyan minimális esély van, mégsem zárhatók teljesen ki. Ezeknek a forgatókönyveknek a megvalósulása tehát kifejezetten meglepetésszerűen hatna a piacokra, fajsúlyuk miatt azonban mindenképpen érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni. 2018. január 4. 7:00 Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot Az ingatlanpiac szempontjából több fontos változást hozott a 2018-as év, amelyek a korábbinál kedvezőbb szabályokat írnak elő - közölte az ingatlan.com, amely összegyűjtötte a legfontosabb változásokat. 2018. január 4. 3:30 A fejlődés iránya a borászati turizmus A fejlődés iránya a borászati turizmus A főúttól nem kell messze menni, hogy az ember rácsodálkozzon a csopaki dűlőkre. Ahogy kiszállok az autóból, megcsap az ősz reggeli hűvös; a völgy fölött lebegő látványos ködpárát máris oldani kezd a szikrázó napsütés. Jásdi István személyesen nyit kaput, egy pohár rizlinggel és hellyel kínál a gangon. Amíg bort és bodzaszörpöt tölt, sóhajtva dőlök hátra, nyugtázva, hogy a festői látványtól máris teljes a napom. 2017. december 30. 4:00 Mindig legyen egy B terved! Mindig legyen egy B terved! A nemesvámosi Vesz-Mont 2000 Kft története nem a gyorsan jött sikerről szól. Zentai Tibor tulajdonos-ügyvezető bevallása szerint társával, Lőkös Istvánnal évekig szinte csak a megélhetésért küzdöttek, de becsületbeli ügyként kezelte, hogy ne adják fel. Egykori sportolóként megtanulta, mi a kitartás. Interjúnkban versenyszellemről, bizonyításvágyról, jövőképről és B tervekről beszélgettünk. 2017. december 28. 4:00 Hogyan legyünk jelen a weben? Hogyan legyünk jelen a weben? Ma már kulcskérdés egy vállalkozás életében, hogy a világhálón jelen legyen. De nem csak az, hogy regisztráljon egy jó domain néven, hanem az is, hogy minőségi tartalmat hozzon létre. Azt pedig, hogy a közösségi felületeket hogyan használja, szintén nagyon meg kell terveznie. 2017. december 27. 4:00 A lakáspiaci adásvételek további növekedésére számít az Otthon Centrum A lakáspiaci adásvételek további növekedésére számít az Otthon Centrum Az idei lakáspiaci adásvételek száma meghaladhatja a 150 ezret az Otthon Centrum előzetes adatai alapján, míg jövőre becslésük szerint 160 ezerre nő. 2017. december 26. 9:42 A hagyományos vendéglátás zászlóshajója A hagyományos vendéglátás zászlóshajója Veszprém egyik legrégebbi negyedében, a Szent Benedek-hegy és a vár tövében fekvő Gizella Hotel és Étterem mindig is a klasszikus vendéglátást közvetítette vendégei felé. Az új igazgató kinevezésével sem kívánnak letérni erről az útról. 2017. december 18. 11:50 Mentorprogram segíti a pályakezdő fiatalok térségi elhelyezkedését Mentorprogram segíti a pályakezdő fiatalok térségi elhelyezkedését Pályakezdő fiatalok helyben történű munkába állását támogató mentorprogram elindításáról állapodott meg az önkormányzat, a Veszprémi Szakképzési Centrum, a BAKONYKARSZT Zrt., a JOST Hungária Bt, a Pannontej Zrt., valamint az Életet Segítő Alapítvány kedden. 2017. december 13. 4:00 Fokozatosan építkezni Fokozatosan építkezni Mérnök-informatikusként végzett, majd az autóiparban helyezkedett el, megjárta fél Európát, majd otthagyta jól fizető állását, mert rájött: a sajtkészítés az igazi álma. Az Erdélyből áttelepült Ivácson Attilával, a veszprémi Ivácson Kistermelői Gazdaság őstermelőjével beszélgettünk a 6 éves vállalkozásáról, a konkurenciáról és a sajtfogyasztás kultúrájáról. 2017. december 11. 13:49 Sövényházi Balázs lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke Sövényházi Balázs lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke Alakuló ülést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei küldöttgyűlése november 25-én Sümegen, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket. 2017. november 27. 15:16 Megjelent az Ecoport magazin tizenegyedik száma Megjelent az Ecoport magazin tizenegyedik száma Szerdán megjelent kiadónk online és nyomtatott formában is elérhető ingyenes gazdasági és életmód magazinjának legfrissebb száma. Címlapon Zentai Tibor, a Vesz-Mont 2000 Kft. ügyvezető tulajdonosa és a Vedac Dobóakadémiájának szakvezetője. 2017. november 22. 14:27 Díjat kapott a Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. A Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. elnyerte a Szerethető Munkahely Díjat. 2017. november 21. 16:31 A úthálózat és a foglalkoztatás fejlesztése is kitörési pontja lehet Veszprém gazdaságának A úthálózat és a foglalkoztatás fejlesztése is kitörési pontja lehet Veszprém gazdaságának Veszprém feltett szándéka, hogy a legvonzóbb településsé váljon a hazai és külföldi vállalkozások számára. Ehhez elengedhetetlen a párbeszéd a felek között – ennek érdekében kedden üzleti fórumot szerveztek az Arénába. 2017. november 21. 14:01
... 39 40 41 42 43 ...
közélet
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából.
sport
Golovin: a szívünk a helyén volt, ezért jutottunk a nyolc közé Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint helyükön volt a szívük az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékosainak, ennek köszönhető, hogy kiharcolták a negyeddöntőbe jutást Japán ellen a világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Vb-2026: Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán. Női kézilabda-vb: a japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott kiharcolta a negyeddöntőbe jutást azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Az idény végén távozik a Veszprém legendája Az idény végén távozik a One Veszprém férfi kézilabdacsapatától a gárda szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc. Rövidpályás úszó Eb: Betlehem kimerült, hazautazik Nem folytatja szereplését a Lublinban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Betlehem Dávid, aki Sós Csaba szövetségi kapitány beleegyezésével pénteken hazautazik. Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40-32-re kikapott a címvédő német SC Magdeburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.