Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Továbbra is a Continental vezeti a megyei toplistát

2018. november 7. 14:02
Bemutatta a Veszprém megyei vállalkozások idei TOP 300-as listáját a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerdán.

A legeredményesebb vállalkozások listáját szemléző kiadványt az Iparkamara székházában mutatták be.

A rendezvényen Grábics Ágnes, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője ismertette Magyarország gazdasági teljesítményét, amely a 2008-as válság után 2013-ban ismét növekedő pályára állt. Veszprém megye gazdaságát is kedvező folyamatok jellemzik, az egy főre jutó GDP-t illetően a megyék körében a középmezőnyben foglal helyet, az uniós átlagtól ugyanakkor jelentősen elmarad - noha a lemaradás mértéke folyamatosan csökken.

Grábics ÁgnesGrábics Ágnes

2016-ban 23086 vállalkozás működött megyénkben, a lakosság számára vetítve ezzel az ország egyik legaktívabb területének számít. A lakoság gazdasági aktivitását illetően a foglalkoztatottak aránya a 60 százalékot is meghaladja, országosan ezzel csak Budapest és Győr-Moson-Sopron előzi meg megyénket,

a munkanélküliségi ráta mindössze másfél százalék - ebben a mutatóban megyénk a legjobb az országban.

- A megye TOP 300 vállalkozása foglalkoztatja a megye munkavállalóinak 59%-át, a megyei nettó árbevétel 78%-a hozzájuk kapcsolódik, és a megye exportjának 98%-át ők realizálták - fejtette ki Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója.

Dégi ZoltánDégi Zoltán

Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke leplezte le a toplistát. Az elnök arra intette a jelenlévő vállalkozókat: szükség van a beruházásokra, azok nélkül nem lehet előrelépni a megyék rangsorában. Hozzátette: nagy a fluktuáció is a háromszázas listán, ami arra figyelmeztet, hogy nem elég egyszer jól teljesíteni, folyamatosan fejlődni kell, különben a többi vállalkozás ellép, és a legeredményesebb vállalkozások listájáról ki is lehet kerülni.

Markovszky György (archív)Markovszky György (archív)

A tíz legeredményesebb vállalkozás:

1. Continental Automotive Hungary Kft. (Veszprém)
2. Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. (Veszprém)
3. Nitrogénművek Zrt. (Pétfürdő)
4. Adient Mezőlak Kft. (Mezőlak)
5. Vöröskő Kft. (Veszprém)
6. Le Bélier Magyarország Zrt. (Ajka)
7. Inotral Zrt. (Várpalota)
8. Yanfeng Hungary Kft. (Pápa)
9. MTD Hungária Kft. (Nemesvámos)
10. Duvenbeck Logisztikai Kft. (Csehbánya)

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. 2025. december 4. 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.