Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

fesztivál

Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben fesztivál Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren. 2023. május 25. 17:45 A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója Európa Kulturális Fővárosa A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója Valójában sosem volt a városé a terület egészen mostanáig, így viszont egyből az EKF egyik legnagyobb attrakciója valósult meg az egykori belvárosi iparterület helyén. Péntek délután hivatalosan is megnyílt a Gyárkert KultúrPark, ami idén nyáron 60 nagykoncertnek ad helyszínt, de több másik városi rendezvényt is ide szerveznek majd. Ott voltunk a megnyitón, ahol az is kiderült, hogyan lett egy előadóból 60, mit jelképez 117 láda a tér közepén és mi lesz a sorsa 2023 után a területnek. 2023. május 5. 22:51 A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki Május 15-21. között rendezik a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, a részletekről péntek délután tartottak sajtótájékoztatót a Pannon Várszínházban. 2023. április 29. 11:38 Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Veszprémi Petőfi Színház Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Csütörtök délután elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválja, ami idén már hatodik alkalommal szerepel a veszprémi kiemelt rendezvények sorában. A koncepció idén sem változott, miszerint a színház gyógyító erejével szeretnének reflektálni a világban zajló kihívásokra, viszont 2023-ban az eddigiekhez képest is jóval több kulturális eszközzel, már nemzetközi összművészeti fesztivállal jelentkezik a veszprémi kőszínház. A megnyitón egy videóklip is debütált, ami minden veszprémi szívét megdobogtathatja. 2023. április 21. 11:30 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Szerda este a Hangvillában bemutatták a VeszprémFest 2022-es programjából készült több mint ötven perces kisfilmet, amely felidézte a premium zenei fesztivál tavalyi fellépőinek műsorait. 2023. április 20. 10:35 Teljes a line-up a 11. Paloznaki Jazzpikniken Paloznaki Jazzpiknik Teljes a line-up a 11. Paloznaki Jazzpikniken Augusztus 3-án Nik West és Rick Astley nyitja a háromnapos pikniket. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a Jazzpiknik Nagyszínpadán, augusztus 5-én pedig az Incognito, majd a várva várt Level 42 lép fel a Balaton legnagyobb presztízsű butikfesztiválján. A kisebb színpadokon a jazz és társműfajainak jeles képviselői varázsolják el a fesztiválozókat. Az idei fesztivál missziója az eddigi támogatások viszonzása – a szervezők idén az extra látványműsor helyett minden eddiginél több alapítványi támogatást tesznek lehetővé a fesztivál bevételének egy részével. 2023. április 12. 15:44 Tavaszi bakancslista a szabadidő eltöltéséhez Tavaszi bakancslista a szabadidő eltöltéséhez 2023-ban csak az nem talál magának programot, aki nem akar, mindenesetre ha még akadnának kétségek, adunk néhány támpontot. 2023. április 10. 20:12 Világsztárok a színpadon kívül is a Veszprém Blues Fesztiválon Európa Kulturális Fővárosa Világsztárok a színpadon kívül is a Veszprém Blues Fesztiválon Jóval több mindenben ott van a blues, mint sokan gondolják, hiszen a könnyűzene nagy része ebből a műfajból gyökerezik. Április 13. és 16. között a Veszprém Blues Fesztiválon ezt bárki megtapasztalhatja, hiszen több mint 50 koncerten a nemzetközi blues élő legendái és feltörekvő csillagai, valamint a hazai blues-roots szcéna kiemelkedő zenészei lépnek színpadra. Közülük Roberto Luti gitáros, a világhírű Playing For Change sorozat alapító tagja, Kid Andersen, a Nyugati-part legfoglalkoztatottabb gitárosa, a Downbeat által többször az év orgonistájának választott Raphael Wressnig, valamint a világsztárok dobosa, D’MAR, aki többek között 17 évig volt Little Richard zenekarának a tagja, workshopon avatnak be műhelytitkaikba. Brian Kramer pedig nemcsak koncerted ad, hanem blues zenészeket bemutató illusztrációiból kiállítás is nyílik a fesztiválon, ahol beszélgetések, éjszakai örömzenélések és ingyenes koncertek is várják az érdeklődőket. 2023. március 22. 13:30 Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN VEN Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN Nyilvánossá vált az idei Veszprémi Egyetemi Napok utolsó fellépője is, így már teljes a lista, hogy kik érkeznek április végén a jubiláló fesztiválra. A koncertszervők mellett viszont pedig az egyetemisták is javában készülnek, akik a hagyományoknak megfelelően idén is négy csapatba szerveződtek, négy különböző tematika mentén. 2023. március 22. 11:23 GALÉRIA: Holtszezon – irodalmi fesztivál a holtszezonban GALÉRIA: Holtszezon – irodalmi fesztivál a holtszezonban Ezekben a percekben (és egész hétvégén!) is zajlik a Holtszezon irodalmi fesztivál a belvárosban. Kedvcsinálónak mutatunk néhány pillanatképet az első két napról. 2023. február 25. 14:32 Nyilvános az idei VEN dátuma VEN Nyilvános az idei VEN dátuma Hivatalossá vált, mettől meddig tartanak idén a Veszprémi Egyetemi Napok. 2023. február 1. 13:32 A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája Pannon Egyetem A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT házigazdája. Mivel az egyetem székhelye, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz jövőre, a fesztiválon is kiemelt szerepet kap a kultúra – olyan értékek mellett, mint a fenntarthatóság, a sport vagy a testi és lelki egészség. Az egyetemisták legnagyobb fesztiválja július 12. és 16. között a Velencei-tónál várja az érdeklődőket. 2022. december 4. 11:12 Jazzpiknik: Rick Astley újra eljön Paloznakra Jazzpiknik: Rick Astley újra eljön Paloznakra Nik West, Rick Astley, a Thievery Corporation, a Dirty Loops és az Incognito is fellép a jövő évi Paloznaki Jazzpikniken. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztivál 2023. augusztus 3-től 5-ig tart a Balaton-felvidéken - közölték a szervezők kedden. 2022. november 29. 13:46
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.