Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

fesztivál

Három napig szóltak a filmzenék a Balaton-parton Három napig szóltak a filmzenék a Balaton-parton Több mint kétezren vettek részt a második Balatoni Filmzene Fesztiválon, amelyet Balatonalmádiban rendeztek meg augusztus 9 és 11 között. A rendezvényen három színpadon, hat műfajban, kilenc formáció előadásában szólaltak meg a filmzenék nagy érdeklődés mellett. 2024. augusztus 13. 16:04 Három napig a filmzenéé lesz a főszerep Balatonalmádiban Három napig a filmzenéé lesz a főszerep Balatonalmádiban Augusztus 9-11. között rendezik meg a II. Balatoni Filmzene Fesztivált, mely három nap alatt kilenc filmzene-koncertet sorakoztat fel Balatonalmádiban. A tavaly nagy sikerrel debütáló rendezvény idén hat különböző műfajt ígér, szimfonikus zenekari, jazz, acapella, big band, kamarazenekari és edukatív előadás formájában. Augusztus tizedikén este hét órától Kalmus Felicián is színpadra lép MovieNight című műsorával, melyben a filmtörténelem nagy klasszikusait dolgozza fel a Casablancától a legújabb James Bond film betétdaláig. Többek között erről kérdeztük a csellóművészt… 2024. augusztus 5. 23:12 Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen. 2024. július 23. 14:59 ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' ,A Művészetek Völgye nemcsak rangidős, de abszolút élvonalbeli szereplője is a magyar fesztiválszezonnak' A kapolcsi Művészetek Völgye Magyarország egyik legjelentősebb művészeti és kulturális fesztiválja - amelyet évente rendeznek meg a festői Káli-medencében - pénteken a 34. alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők számára. A fesztivál, ahol tíz napon át a művészeteké és a közösségi élményeké a főszerep több falu összefogásából épült fel, úgy, mint Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. 2024. július 20. 13:33 Faith No More VeszprémFest Faith No More Felemás érzésekkel hagytam magam mögött a História kertet Paloma Faith csütörtöki koncertje után: zeneileg azt kaptam, amit vártam, de közben azon gondolkozom, miért akar a VeszprémFest Szigetté válni? 2024. július 19. 13:47 Frissítő italok és üdítő koncertek a rekkenő hőségben Rozé Rizling Jazz Napok Frissítő italok és üdítő koncertek a rekkenő hőségben Péntek esete megnyitotta kapuit az Óváros téren a veszprémi nyár egyik legjobban várt fesztiválja, a Rozé Rizling Jazz Napok. 2024. július 13. 15:07 Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán. 2024. június 16. 15:05 Csaknem háromezer program az idei Művészetek Völgyében Csaknem háromezer program az idei Művészetek Völgyében Minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a 33. Művészetek Völgye: az összművészeti fesztiválon csaknem háromezer zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti, családi és egyéb esemény közül választhatnak a látogatók július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. 2024. május 9. 19:37 Érkezik Charlie, a Margaret Island, a Kiscsillag és a Follow the Flow is a Gizella Napokra Érkezik Charlie, a Margaret Island, a Kiscsillag és a Follow the Flow is a Gizella Napokra Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon! 2024. április 30. 10:45 Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Indul a jegyértékesítés a Gyárkert idei koncertjeire! Nyáron újra koncertek, a magyar zenei élet kiemelkedő előadói várják a közönséget a veszprémi Gyárkert Kultúrparkban - közölték a szervezők kedden.  2024. április 23. 11:53 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Rockzene történelmi környezetben Rockzene történelmi környezetben Harmincnál is több zenekar ad élő koncertet az idei Rock Palota Fesztiválon, amelyet június 14-én és 15-én rendeznek meg Várpalota történelmi központjában, a Thury-várnál. A kétnapos, ingyenes rockzenei rendezvényen olyan országos hírű bandák is fellépnek, mint a Mobilmánia vagy épp az Akela. 2024. március 19. 9:34 Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. 2023. december 4. 17:55 Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Paloznaki Jazzpiknik első nagyszínpados fellépőit. 2023. november 29. 11:57
1 2 3 4 5 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.