Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

fesztivál

Az idei fesztivál különleges alkalom lesz Az idei fesztivál különleges alkalom lesz Augusztus 1-jétől 5-éig tart az idei, immár negyedik Auer Fesztivál, amely során – úgy tűnik – ezúttal sem okoznak a rendezők csalódást, hiszen idén is színvonalas programmal várják a komolyzene iránt érdeklődőket. Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál igazgatójával beszélgettünk. 2018. július 26. 14:39 Koncert utáni gondolatok Gájer Bálinttól Koncert utáni gondolatok Gájer Bálinttól A tíznapos Rozé Rizling és Jazz Napok utolsó napján, az utolsó koncertet Gájer Bálint – sokak által a „swing hercege” néven ismert énekes – adta. 2018. július 17. 12:00 Három, kettő egy… Szelfizz! – rekordkísérlet, streetfood, és megannyi koncert a II. Balaton Fesztiválon Három, kettő egy… Szelfizz! – rekordkísérlet, streetfood, és megannyi koncert a II. Balaton Fesztiválon Idén második alkalommal rendezték meg Balatonkenesén a Balaton Fesztivált. Az idei évben a szervezők a tavalyi nagy sikerű rendezvény mintájára ismét minden zenei ízlésnek megfelelő koncertekkel készültek. A háromnapos fesztiválra több mint tízezer ember látogatott el. 2018. július 3. 3:30 Pulcsis időben startolt el a veszprémi sörfesztivál Pulcsis időben startolt el a veszprémi sörfesztivál Idén már hatodik alkalommal indult el csütörtök este a Veszprémi Sörfesztivál a Historia Kertben. Június 17-ig ötven féle hazai és nemzetközi kézműves sört lehet majd kóstolni. 2018. június 15. 4:01 Miért félnénk a tánctól? Miért félnénk a tánctól? Slam poetry, modern balett és kortárs tánc - röviden ez vár minket A Tánc Fesztiváljának 2. napján. S miért nem érdemes tartani egyiktől sem? Mert nem egy barlangi medvével állunk szemben, hogy félni kellene pár előadástól, de Jassek Balázs mond azért még pár személyes okot. VIDEÓ 2018. május 29. 4:00 A táncfesztivál is lehet olyan menő, mint az Utcazene A táncfesztivál is lehet olyan menő, mint az Utcazene Összeállt A XX. Tánc Fesztiváljának végleges programja, alig több mint egy hét múlva, május 28-án pedig már bele is vethetjük magunkat a programdömpingbe. És hogy miért is érdemes részt venni ezen egy egyhetes, lélekig hatoló táncos utazáson? Elmondom én, a szervezők és Jassek Balázs. 2018. május 17. 12:00 Színvonalas fellépők az idei Paloznaki Jazzpikniken Hetedik alkalommal rendezik meg a Paloznaki Jazzpikniket. Augusztus 2-től 4-ig Jamie Cullum, az Electro Deluxe, a Kraak & Smaak, a Soul II Soul, valamint a Geszti+Jazz+Az+Lányok elnevezésű produkció is koncertet ad. 2018. március 29. 15:11 Két évtizedes tánc Két évtizedes tánc 20. alkalommal rendezik meg az idén nemzetközi vizekre is evező Tánc Fesztiválját május 28. és június 3. között. Az egyhetes rendezvényt április 29-én, a tánc világnapján egész napos program vezeti fel. 2018. március 20. 3:00 Másodszor is megrendezik a Retronic Fesztivált Másodszor is megrendezik a Retronic Fesztivált December 9-én a szervezők ismét elhozzák a 90-es évek meghatározó zenéinek képviselőit az Arénába. 2017. november 22. 11:49 Megkezdődött a Művészetek Völgye fesztivál emlékeinek digitalizálása Megkezdődött a Művészetek Völgye fesztivál emlékeinek digitalizálása 2017. október 27. 15:54 Balkáni táncok a Nemzetközi Folklóresteken Balkáni táncok a Nemzetközi Folklóresteken Tegnap este tovább folytatódott a Nemzetközi Folklórestek programja: a közönség Grúzia, Bosznia-Hercegovina és Törökország néptáncával ismerkedhetett meg. A csoportok idén a székesfehérvári Királyi Napokról érkeztek. 2017. augusztus 17. 3:01 Karneváli hangulat a XXI. Cell Kupán Karneváli hangulat a XXI. Cell Kupán Huszonegy nemzet több mint háromezer kézilabdása fiesztázott a Veszprém Arénában. 2017. augusztus 8. 12:00 Alfától az ómegáig Alfától az ómegáig Auer Lipót életművéhez személyesen is köthető szerzeményekkel és előadókkal zárul ma az Auer Fesztivál. 2017. augusztus 6. 5:27 Csak szabadon! Csak szabadon! Zongora, gitár és hegedű járja táncát klasszikus és latin-roma dallamokra az Auer Fesztivál szombati napján. A jelszó: csak semmi kötöttség. 2017. augusztus 5. 12:25
... 13 14 15 16 17 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.