Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni: 7 százalékos az infláció

2008. június 11. 12:13 // Forrás: mno.hu
Mindenért többet kell fizetnünk. Az infláció 7 százalékos az egy évvel korábbi időszakhoz képest, májusban is 1,1 százalékkal növekedtek az árak. A KSH azt írja: a legnagyobb mértékben, 2,2 százalékkal a háztartási energia árai emelkedtek, ezen belül a vezetékes gázért átlagosan 7 százalékkal kellett többet fizetni májusban áprilishoz képest. Még a vártnál is rosszabbak az inflációs adatok, a szocialisták tisztességtelen helyzetbe sodorták az országot – reagált a Fidesz.
A fogyasztói árak az idén májusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az elemzők 6,6 százalékos inflációt vártak májusra. Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 6,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Májusban az „alapdrágulás”, a maginfláció 5,9 százalék volt éves és 0,5 százalék havi összehasonlításban.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított havi árindex májusban 1,3 százalék, a 12 havi mutató 7,7 százalék volt. A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly májusban a fogyasztói árak 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Mináry Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese szerdán újságíróknak elmondta: elsősorban az élelmiszerek, a járműüzemanyagok és a gáz árának emelkedése gyorsította az inflációt májusban. A KSH közlése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek árai 1,9 százalékkal emelkedtek. Ez az átlagot meghaladó növekedés meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 11,4 százalékos áremelkedésének a következménye. Nőtt továbbá 3,1 százalékkal a kávé, 2,8 százalékkal a baromfihús, valamint 2,3 százalékkal a csokoládé, kakaó ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal drágultak.

A legnagyobb mértékben, 2,2 százalékkal a háztartási energia árai emelkedtek, ezen belül a vezetékes gázért átlagosan 7 százalékkal kellett többet fizetni májusban áprilishoz képest. Az átlaggal megegyező mértékben, 1,1 százalékkal drágultak az egyéb cikkek árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,2 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkek és a szolgáltatások esetében átlag alatti, 0,6-0,6 százalékos áremelkedés volt. A szeszes italok, dohányáruk árai szintén az átlag alatt, 0,3 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 69,2 százalékkal drágult az étolaj, 45,8 százalékkal a liszt, 23,9 százalékkal a száraztészta, 22,8 százalékkal a tej, 22,1 százalékkal a sajt, 19,8 százalékkal a tojás, 18,8 százalékkal a kenyér, valamint 18,6 százalékkal a baromfihús. A háztartási energia átlagot meghaladó 11,3 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz ára 17,5 százalékkal nőtt.

Átlag alatt, 6,4 százalékkal drágultak az egyéb cikkek árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 16,1 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru ára 1,8 százalékkal nőtt. A szeszes italok, dohányáruk 5,4 százalékos, és a szolgáltatások 5 százalékos árnövekedése az átlagosnál szintén alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 11,6, a csatornadíj 10,8, a vízdíj 10,2, a távközlés 0,5 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkek esetében kismértékű, 0,7 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2007 májusában.

Beke G. László
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.