Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Lakossági fórum a veszprémi strandért / Melegvizes strandja lesz a városnak. 42 évet kellett várni a beruházásra.

2008. június 10. 20:04
A Jendrassik-Venesz iskola adott otthont annak a késő délutáni lakossági fórumnak, ahol az érdeklődők megismerhették a strand beruházás részleteit. Mint köztudott a város vezetése a közelmúltban fogadta el a strandról szóló önkormányzati határozatot. A projektet Hellebrandt Ferenc a Veszprémber vezérigazgatója és Halász István tervező ismertette.

A Veszprémber első embere elmondta, hogy alapjában egy vegyes funkciójú strand jön létre. 12 ezer négyzetméternyi zöld területet hoznak létre és 51 plusz személygépkocsi parkolót. A tervezés folyamata megkezdődött, a közbeszerzési eljárás két és fél hónapot fog majd igénybe venni, a próbaüzem 2009. júniusában megkezdődhet. Halász István tervező elmondásából kiderült, hogy a medencék környékét tört és burkolt felületek fogják váltogatni,ami a komfort érzetet is emeli. A jelenlegi egyszintes öltözők kétszintesre bővülnek. A zöld területet a Haszkovó út irányába kívánják bővíteni. A nagy medence alkalmas lesz vízilabda mérkőzések lejátszására is.

A nagy medencét, anyagi lehetőségek függvényében könnyűszerkezetes, úgynevezett: acél-üveg-függönyfalas falakkal és tetőszerkezettel le lehet zárni, elhúzható oldalfalakkal. Ez utóbbi megoldás reális határidejét Debreczenyi János polgármester 2011-re tervezi megvalósíthatónak. A lakossági kérdésekre válaszolva a tervező elmondta, hogy a nagy medencében egyszerre 370 fő tartózkodhat, a kis gyermek medencében körülbelül 50 fő lehet egyszerre a vízben. A létesítendő strandot a mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik majd, mert akadálymentesítve kerül átadásra. A környéken élők nyugalmára való tekintettel a strand területén külön lépcsős rendszerben rézsűs megoldással zajfogó zöld felületeket alakítanak ki, magas lombú fákkal – mondta az építész.

Beke G. László
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.