Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Egyetemi hívő diákkör

2010. október 25. 4:01 // Forrás: Ormai Tibor
Cseh Erzsébetet, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diák Szövetség veszprémi vezetőjét kérdeztük a szövetség tevékenységéről.

– Mi a MEKDSZ, és milyen céllal jött létre?

– A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség története Magyarországon a rendszerváltás előtti években kezdődött, amikor tiltott szervezetként működött, majd 1990 után hívő fiatalok hozták újra létre, ekkor már legálisan. A veszprémi diákkört 1995-ben olyan keresztény hívők alakították meg az egyetemen, akik közösen akarták gyakorolni hitüket. Célunk, hogy egyetemisták bibliaolvasással, imádsággal, dicsőítéssel aktívan élhessék meg a hitüket.

– Hogyan épül fel a szervezet, és milyen beállítottságú emberek járnak hozzátok?

– Az országszerte megtalálható szervezetek egy budapesti központi iroda segítségével működnek, ami csak háttérszerv, nincsenek közvetlenül alárendelve az egyes egyetemek. A világ összes szervezetét az IFES fogja össze, ahol önkéntesek is dolgoznak. Olyan egyetemisták járnak ide, akik hívők, érdeklődők, vagy csak nyitottak ilyen dolgokra. Sajátosság, hogy a világ olyan kérdéseiről tesznek itt fel kérdéseket, amelyeket az egyetemen nem lehet, vagy nem szokás szóba hozni, mint például az örökkévalóság, a halál utáni élet, a szeretet, az élet értelme, van-e Isten stb. Jellemző ránk az ökumenizmus, amely a MEKDSZ névből fakadóan is közös alapon, a Biblián nyugszik. Sokféle felekezetből járnak ide: reformátusok, evangélikusok, katolikusok, baptisták, pünkösdiek stb. Hangsúlyozzuk az egységet, de nem vallásos egyveleget akarunk létrehozni, hanem mindenki megtarthatja saját hitét, és ezen keresztül keressük a közös pontokat. Nem istentiszteleti alkalmakat, gyülekezeteket vagy új vallást szervezünk, hanem egy Bibliakört, ahol keressük Istent.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a MEKDSZ-szel?

– 2007-ben kerestem a hasonló gondolkodású embereket, mert egyedül éreztem magam, kerestem a megértést, és a hívők társaságát. Ezután barátaimat is hívtam, akik eljöttek.

– Mikor és hol tartjátok az összejöveteleket?

– Minden héten kedden és szerdán 7 órától az egyetem B épület 2. emeletén, valamelyik teremben. A programok ugyanezen az emeleten a hirdetőtáblán olvashatók. Gyakran szoktunk együtt kirándulni, paintballozni, palacsinta partizni, de volt példa több napos bakonyi kirándulásra bográcsozással. Időnként közösen pizzázunk vagy sörözünk. Vannak ezeken kívül az egyemen is meghirdetett előadásaink: abortuszról, tudományról (például egy űrkutató is tartott előadást), hazaszeretetről, élménybeszámoló Izraelről, boszorkányságról, szexről. 2010 tavaszán megrendeztük a „Folyt. Köv. rendezvényt, ahol három napon keresztül koncertek, négy érzék színház, csendséta, keresztény teaház, előadások zajlottak, és viszonylag nagy érdeklődés volt irántuk. Felléptünk az egyetemi „Ki mit tud?”-on az ÖKÖR-ön, de adtunk már elő színdarabot a samáriai asszonyról, szerveztünk énekes produkciót is. Meghívott előadók is jártak nálunk, akik a házasságról, párkapcsolatról, pornóról tartottak előadást.

– Milyen programokat szerveztek a jövőben, és miért ajánlanád a MEKDSZ-t?

– Továbbra is szervezünk a már említett közös programokat. 2011 februárjában országos téli tábor lesz, amin átlagosan 500-an vesznek részt. Tavasszal újraindítunk több programsorozatot, és gondolkodunk a dunántúli diákkörök veszprémi regionális találkozójának megrendezésén is. Hogy miért jó hozzánk csatlakozni? Az érdeklődő olyan társaságot találhat itt, ahol a tagok nyitottak a lelki élet iránt, illetve azoknak is ajánlom, akik új, vidám társaságot keresnek. Nem forgatjuk ki az ember magánéletét, nem csak üres témákról van szó, tehát kellemes, vidám a csapat.

vehir.hu
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.