Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség

ma 11:13
A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása. 

Az alakuló ülés utáni sajtótájékoztatón az elnökké választott Naszádos Péter, Hévíz polgármestere elmondta, a szervezet három fő céllal jött létre. Elsőként a kormány által kijelölt desztinációs menedzsmenttel karöltve szerepet kívánnak vállalni a Balaton-régió nemzetközi piacon való megjelenésében. Ehhez azt javasolják, hogy a régiót bontsák négy turisztikai alrégióra, ebből a négyes tagolásból ered a szervezet elnevezése is.

Az egyik alrégió Keszthelytől Badacsonyig tartana, a második Badacsonytól a keleti partig, a harmadik Siófokot és a déli partot ölelné fel. A negyedik a zalai termálvölgy lenne, ahol a hévízi és zalakarosi termálforrások is fakadnak.

Az alrégiókra jellemző turisztikai termékeket külön-külön is bemutatnák, az egységes, nemzetközi piacon megjeleníthető balatoni márkát is képviselve. Az ehhez szükséges szakmai álláspontról és forrásokról egyeztetni kívánnak a kormánnyal. 

A második fő célkitűzés, hogy a Balaton jogi értelemben önálló régióvá, önálló jogi személlyé válhasson, legyen lehetősége közvetlen és közvetett támogatásokat fogadni. Minden olyan fejlesztést, ami kihat a balatoni turizmusra, ezen keresztül kívánja támogatni a szövetség.

A B4-ek harmadik fő célkitűzése a balatoni önkormányzatok megerősítése, költségvetési szempontból. Azzal a kéréssel fordulnak a kormányhoz, hogy az idegenforgalmi adóbevételek után korábban járó egy forint fokozatosan kerüljön visszavezetésre a 30 ezer fő alatti településeknél. Ez az a költségvetési pluszbevétel, ami minden balatoni önkormányzatot meg tudna erősíteni 2027-től, hiszen ezek a turizmusból élő települések rengeteg nem kötelező feladatot is ellátnak - fogalmazott a szövetség elnöke.

Hangsúlyozta, ez nemcsak a balatoni, hanem országos szinten is erősítené a vidéki turizmust.

Elmondta, céljaikról először a balatoni térség országgyűlési képviselőivel kívánnak egyeztetni augusztus elején, majd ezt követően keresik meg kezdeményezéseikkel a kormányt.

Naszádos Péter ismertetése szerint a B4 Szövetség vezetői posztját az öt város polgármestere fogja rotációban betölteni. A szövetség felügyelőbizottsága elnökének Kovács Krisztinát, a Magyar Szállodák és Éttermek Országos Szövetsége Balaton-régiós igazgatóját kérték fel, aki részt vett a sajtótájékoztatón az alapító öt település polgármesterével együtt.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.