Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

„Vonjuk be a hazai tejtermelőket az iskolatej programba”

2008. június 6. 21:50
Veszprémben egyre népszerűbb az iskolatej program, a tanulók mintegy két harmada, közel 3000 gyerek issza naponta. Szomorú, de sajnos igaz, hogy jó néhányan vannak, olyan tanulók, akiknek jobb esetben ez a reggelije, rosszabb esetben az egész napi tápláléka, - mondták péntek reggeli sajtótájékoztatójukon Némedi Lajos és Vereskuti Béla. Az önkormányzati képviselők azt szeretnék elérni, hogy magasabb legyen az állami támogatás, és a hazai gazdákat is vonjuk be az iskolatej programba, akiktől véleményük szerint 20 százalékkal olcsóbban vehetnénk meg a fehér italt, mint az amúgy szegedi MIZO-tól.
Az iskolatej programot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja, 2004 óta évi 5 millió forinttal. Ez 16 forintot jelent két deciliterre. A tej ára az idei évben a csillagos egekbe szökött. Itthon, sőt egész Európában tombol a tejválság, csak a központi támogatásának a mértéke nem változott három éven keresztül. Az iskolatej ára tavaly két alkalommal emelkedett, először 35 forint plusz áfára, majd 38-ra. Ma 44 forint plusz áfa egy két decis doboz. 2007-ben 23 millió forintjába került Veszprém városának az iskolatej, ehhez a minisztérium 5 milliót adott. Ennyi volt az állami támogatás. Januártól drágult a tej, a MIZO is emelt, az önkormányzat ötmillióval megtoldotta a keretet, - mondta Némedi, aki az oktatási bizottság elnökeként azt javasolta, hogy a veszprémi képviselőtestület kérjen magasabb támogatást az államtól. Ezt meg is tette az önkormányzat. Azzal a kéréssel fordultak a szaktárcához, hogy 2008. január elsejétől 50%-kal emelje meg a támogatás mértékét.

    

Vereskuti Béla képviselő a bizottság tagja azt is felvetette, hogy el kellene gondolkodni azon, miként vonhatók be a helyi termelők az iskolatej programba. A képviselő állítja, hogy legalább 20 %-kal olcsóbban juthatnánk a tejhez, ha azt nem a MIZO-tól vásárolnák. Egységes, Uniós előírás miatt erre saját döntés alapján nincs lehetőség, mondták a képviselők.

Talán a felterjesztés hatására, annak eredményeként is a minisztérium januártól megemelte a támogatást összegét. A kértnek alig a felével 16-ról 21 forintra. Az önkormányzat változatlanul több mint felét fizeti minden gyermek elfogyasztott iskolatejének. A már említett megkeresésre a közgyűlésnek nem a miniszter, hanem egy szakállamtitkár adott választ. Megköszöni az építő észrevételeket, és részletesen taglalja, hogyan alakul a tej ára és a támogatás mértéke. Tehát konkrétum semmi, jelentette ki Némedi Lajos, majd hozzátette, hogy a termelők bevonásának kérdésével nem is voltak hajlandóak foglalkozni a minisztériumban.

Most újra szeretnék előhozni a témát, hiszen a szeptemberi iskolakezdésig szeretnének némi változást elérni az iskolatej programban. A jövő évi feltérképezés már minden iskolában elkészült, s reménykednek abban, hogy – hasonlóan az eddigiekhez – a támogatás a 2008-09-es években is meglesz. Hogy szeptembertől mi várható, talán még az elkövetkező hetekben, a nyári szünet előtt kiderül.

Füssy Angéla
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.