Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Útfejlesztések uniós támogatással

2008. június 6. 11:13
A közelmúltban írták alá a komáromi Városházán, a településnek a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében 2007-ben meghirdetett belterületi utak fejlesztésére kiírt nyertes pályázatának támogatási szerződését. Az aláírást követően a város polgármestere, Zatykó János emléklapot vehetett át a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökétől, Pál Bélától valamint Kovács Tamástól, a Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatójától.

A Közép-dunántúli Régió belterületi útjainak fejlesztésére szóló pályázat a legnagyobb érdeklődésre tartott számot a KDOP keretében; a kiírásra 69 pályázat érkezett be mintegy 4 milliárd forintos támogatási igénnyel - hangzott el a Komáromban megtartott sajtótájékoztatón. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, a belterületi utak fejlesztése az önkormányzatok számára fontos feladat, egyrészt javítja a közszolgáltatások minőségét, másrészt jobb körülményeket teremthet az itt élők munkába járásához. Pál Béla hozzátette, a 16 nyertes pályázat közül Komárom-Esztergom megyéből összesen 8-at támogattak több mint 728 millió forint értékben, ezek között volt a komáromi Huszár utca felújítása, melyre  132.015.127 Ft forintot nyert el a település önkormányzata.

A KDRFT elnöke a szerződésaláírás alkalmával arról is beszámolt, hasonló feltételekkel június 30-ától újabb pályázatot nyújthatnak be az önkormányzatok szintén belterületi utak felújítására, összesen 1,114 milliárd forintos keretösszegű, európai uniós támogatással, szeptember 30-ig. Pál Béla kiemelte, Komárom-Esztergom megye a 2007-2008-as időszakban több mint 11,4 milliárd forint összegű támogatást nyert el hazai valamint európai uniós forrásból, pályázati úton.

A több, mint 132 millió forintos támogatással valamint az 55 millió forintos önkormányzati önerő segítségével Komáromban, a Huszár utca kerül felújításra. A város polgármestere elmondta, a beruházás keretében - amely várhatóan augusztusban kezdődik meg - új burkolat, 5 ágú körforgalmi csomópont, 587m hosszan járda, csatorna- valamint csapadékvíz-elvezetés illetve közvilágítás valósul meg. Ettől a település vezetője azt várja, hogy ezt a városrészt a fejlesztések által be lehet majd kapcsolni a tömegközlekedésbe, hiszen az érintett területen buszöböl is épül majd. Zatykó János hozzátette, a beruházás részét képezi a város képviselőtestülete által korábban elfogadott, 3-4 éves időtartamra szóló települési útprogramnak is.

Komárom város pályázatának pozitív megítéléséhez nagyban hozzájárult az is, hogy az európai uniós támogatással megvalósuló beruházás nemcsak a közlekedésbiztonságot, hanem a közösségi közlekedéssel való ellátottságot is javítja Komáromban illetve a kistérségben egyaránt - mondta el zárásként Kovács Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója.

A KDOP-2007-4.2.1/B „Belterületi utak fejlesztése” pályázat nyertesei:

Fejér megyében:                                             Elnyert támogatás

Mezőszilas Község Önkormányzata                            35.025.425 Ft.

Mór Város Önkormányzata                                      93.940.000 Ft.

Sárosd Nagyközség Önkormányzata                          98.450.942 Ft.

Bicske Város Önkormányzata                                   74.480.158 Ft.

Mány Község Önkormányzata                                  59.072.631 Ft.

 

Komárom-Esztergom megyében:

Mocsa Község Önkormányzata                                  36.203.003 Ft.

Héreg Község Önkormányzata                                  49.000.000 Ft.

Kocs Község Önkormányzata                                    31.880.000 Ft.

Dad Község Önkormányzata                                     22.067.891 Ft.

Esztergom Város Önkormányzata                            248.542.163 Ft.

Komárom Város Önkormányzata                             132.015.127 Ft.

Nyergesújfalu Város Önkormányzata                        100.053.542 Ft.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata          108.493.087 Ft.

 

Veszprém megyében:

Ajka Város Önkormányzata                                   180.641.745 Ft.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata          188.404.871 Ft.

Balatonfüred Város Önkormányzata                        250.000.000 Ft.

Beke G. László
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.