„Szeretnénk, ha nem 10–15 ember alapján ítélnék meg úgy általában a hajléktalan közösséget, hanem teljes képet kapnának arról, hogyan jut valaki erre a sorsra” – mondta Király Melinda, a Befogadás Háza vezetője, amikor meglátogattuk őket a vasútállomás melletti épületben, ahol egy kis irodában rendezték be a saját podcast-stúdiójukat.
Az ötlet, hogy ezt a formátumot válasszák a hajléktalan emberek történeteinek bemutatására az ott dolgozó szociális munkásoktól származik. Mikrofont szerettek volna adni azoknak, akiknek a hangja csak ritkán jut el az intézmény falain túlra.
A projekthez segítséget is kaptak Gellért Gábortól, aki mögött több év rádiós tapasztalat van, a veszprémieknek pedig az EKF hivatalos podcastjéből, illetve újabban az ugyancsak veszprémi 2030 podcastből lehet ismerős, aminek szerkesztője és műsorvezetője egyben.
A Hajlik az életben – mert így nevezték el a hajléktalan közösség saját podcast-csatornáját – azonban ő nem szólal meg, itt a főszerep a hajléktalanoké, akikkel segítőik beszélgetnek, vagyis kérdezik őket, mert ezekben az adásokban nincs kimondva erkölcsi ítélet, nincs levonva tanulságos konklúzió, legfeljebb, ha az interjúalanyok maguk fogalmazzák meg.
„Minden egyes sors mögött valamilyen súlyos trauma szerepel, amit az érintett nem tudott kezelni, és amely végül a hajléktalansághoz vezetett. A munkánk lényege, hogy a sérelmek, fájdalmak, traumák miatt rárakódott rétegeket lebontsuk, és láthatóvá tegyük azt az embert, aki ezek alatt rejtőzik” – mondta Magyar Kinga és Schéner Ildikó, a Befogadás Házának kollégái, akik az első adások beszélgetéseit készítették.
Érdekes tapasztalatuk volt, hogy a mikrofon nem elrettenti, hanem gyakran elősegíti ezeket a súlyos beszélgetéseket. „Elképesztő, hogy ők így meg tudnak nyílni. Ennek az az oka valószínűleg, hogy köztünk már kialakult a bizalmi viszony, amely nélkül nem lenne értelme leülni egy ilyen beszélgetésre.”
A podcast egyik legfontosabb feladata megmutatni, hogy a „hajléktalan” szó mögött nem egyforma emberek vannak. „Könnyen lehet általánosítani, hogy ők csak hajléktalanok. De itt minden egyes sors különleges, kivételes és egyedi. Lesz olyan adás, amiben valaki elmeséli, hogy csecsemőként került nevelőszülőkhöz, és soha nem ismerte meg az igazi édesanyját és édesapját, más pedig magas vezetői pozícióból csúszott le annyira, hogy ma már az utcán él.”
A podcast nemcsak a többségi társadalom felé nyitást segíti, hanem egy eszköz arra, hogy a hajléktalanok megtalálják a közlés vágyát, a küldetéstudatot, magyarázták a Befogadás Házának kollégái. „Van, aki szeretne mesélni. Ez pedig nem derült volna ki, ha nem kérdezzük meg őket. Az interjúkra a felkészülés, maga a beszélgetés, aztán az adás megjelenésének várása mind erősíti az önbizalmukat és kicsi, de konkrét célokat ad nekik, ami a nagyon fontos egy ilyen élethelyzetben.”
A Hajlik az élet podcasttel viszont nem szeretnének megállni azon a szinten, hogy kizárólag a gondozottak ülnek az interjúalanynak fenntartott székben. Idővel a riporter helyét is szeretnék átadni nekik. Sőt, megtanítva a hanganyag szerkesztését és vágását, a hosszú távú cél, hogy ennek a podcastnek az elkészítése kizárólag az ő felelősségük és érdemük legyen.
Melindáék sem tudnak róla, hogy ilyen podcast Magyarországon már készült volna, ahol ennyire mélyen bevonják a hajléktalanokat a műsorkészítésbe. A veszprémi Befogadás Házában ezért is tartják fontosnak, hogy az ország más részein is hallják meg az ő hangjukat. A hajléktalanság mögötti történeteket, amelyek legalább annyi pozitív gondolatot is tartalmaznak, mint drámát és traumákat. Csupán annyi a különbség, hogy a hajléktalanok ezeket nem az otthon melegében, hanem az utcán élve látják meg egy másik szemüvegen keresztül.
A Hajlik az élet podcast ezt mutatja be. Ajtót nyit befelé és kifelé is, hogy a város lakói ne csak a felszínt lássák, az érintettek pedig újra visszataláljanak a saját hangjukhoz.
A Hajlik az élet adásai bárki számára szabadon elérhetők az internet különböző podcast-megosztó felületein, valamint a Youtube-on is:


