Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Trianonra emlékeztek a fürediek / – civil kezdeményezés volt az idei is –

2008. június 4. 23:24
Mint az elmúlt esztendőkben, idén is civil kezdeményezésre vonultak a balatonfürediek a Kovászna parkban felállított székelykapuhoz, illetve a Trianon emlékműhöz, hogy megemlékezzenek a magyarságot ét legnagyobb igazságtalanság évfordulójáról.
A megemlékezést a balatonfüredi református egyházközség és a Balatonfüredi Nyugdíjas Polgári Egyesület szervezte. A megjelenteket Schindele György elnök üdvözölte, majd ünnepi műsor következett, melyben versekkel, dalokkal idézték meg a fellépők nemzeti tragédiánkat. Beszédet Bikádi László Sóly és Hajmáskér református lelkésze mondott. Ebben egyrészt felidézte a történteket, másrészt kérdések sorával bombázta hallgatóságát: miért is kellettek másoknak olyan nagyon az elcsatolt területek? Miért is köszönnek ezeken vissza ma is magyarul? Miért van az, hogy e kis nép nagy tudott maradni a lélekszámban nagyobb nemzetek között?
A folytatásban a nemzettudat ápolásáról, önismeretükről, feladatainkról szólt Bikádi tiszteletes, akit óriási tapssal ismertek el a fürediek.

Befejezésül koszorúkat, csokrokat, mécseseket helyeztek el az emlékműnél a megemlékezők, majd közösen elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt. (Honlapunk nevében Füssy Angéla főszerkesztő, Zatkalik András főszerkesztő-helyettes és Zatkalik Dániel tudósító helyezték el a megemlékezés virágait)

Zatkalik András
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.