A Ferencváros 35 éves hálóőre leginkább a harmadik kapott gólról beszélt a vasárnapi mérkőzést követően.
"Willi Orbán és Varga Barnabás is ugrott a labdáért, de az ír játékos elfejelte" - elevenítette fel a sorsdöntő találat előzményeit. "Éppen a támadójuk elé pattant, én igyekeztem kivetődni, mert úgy éreztem, odaérhetek. Sajnos a csatáruk elrúgta a kezem mellett."
A vereséggel a magyar válogatott lemarad az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő jövő évi világbajnokságról, pedig a döntetlennel a pótselejtezőt jelentő második helyen végzett volna csoportjában.
"Úgy nézett ki, kihúzzuk döntetlennel, a harmadik gól előtt sikerült felszabadítani, és megúsztunk néhány helyzetet is, erre jön egy ilyen dráma a végén" - tette hozzá Dibusz, aki elmondta még, az írek egyenlítése után sem érezte, hogy baj lehet, mert játékostársai rendre hatástalanították a beívelt labdákat.
"Kilencvenöt percig megoldottuk a feladatot".
A kapus a mérkőzés napján töltötte be 35. életévét, ünneplésről persze szó sem esett.
"Nem igazán jók ezek a születésnapok, a mostani vereség előtt tavaly a hollandoktól kaptunk négyet, és Szalai Ádámmal a kispadnál történtekre is mindenki emlékszik. Két éve a bolgárok ellen a kilencvennyolcadik percben szerzett góllal viszont kijutottunk az Európa-bajnokságra" - fogalmazott.
Az írekkel szembeni mérkőzés negyedik percében Lukács Dániel szerzett vezetést a magyar válogatottnak.
"Jobban örültem volna, ha nyerünk, és nem szerzek gólt" - kezdte az ötödik válogatott mérkőzésén másodszor eredményes csatár. "Szomorú vagyok, nehéz bármit is mondani, de mindenki nagyon csalódott. Ami pedig az öltözőben elhangzott a mérkőzés után, azt nem szeretném elmondani."
A Puskás Akadémia 29 éves csatárát a 63. percben lecserélte Marco Rossi szövetségi kapitány.
"Nem tudom, miért döntött így, nem éreztem magam fáradtnak, és nem kértem a cserét" - tette hozzá.
A nemzeti együttes legközelebb barátságos mérkőzéseket játszik márciusban, mivel lemaradt a pótselejtezőről.
