A program délelőtt fél tízkor kezdődik, ekkor indulnak a Kishuszár Vágta és a Nemzeti Vágta középfutamai, valamint az új versenyszám, a Hagyományőrző huszárverseny előfutamai. Szintén ekkor rendezik a Vágtass, ugorj, hajts!díjugrató és kocsipáros versenyt is. A nap során látványos bemutatókat tart a HaZám Lovasudvar, a Gömöri Lovas Egyesület, a pónilovas gyerekhuszárok, a Helvéciai Lovasbetyárok és a Győri Ördöglovasok. A közönséget 1848–49-es csatajelenet-bemutató és történelmi lovasfelvonulás is várja.
A döntők 14 órakor kezdődnek: ekkor rendezik a Kocsitoló verseny, a Huszárgyerek Vágta, a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny, a Fogatvágta, a Hagyományőrző huszárverseny és a Kishuszár Vágta fináléját. A nap fénypontja, a Nemzeti Vágta döntője 16:50-kor indul, majd a hagyományos méneshajtás zárja a programot.
A bakonyi Vörös József Shaafi Szikra nevű, hét éves kisbéri félvérével indul, több sikeres előfutam után. Lánya, Vörös Tamara, fiatal kora ellenére már kétszer is döntő közeli helyezést ért el, most pedig újra a legjobbakkal versenyezhet. A család hónapok óta együtt készül, hajnalban edzenek, a kitartás és a ló iránti szeretet határozza meg mindennapjaikat.
A vasárnapi események élőben követhetők a Médiaklikk és az M4sport.hu oldalán, míg a döntő futamokat 15 órától a Duna csatorna közvetíti.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás