Sokfelől kezdhetnénk ezt a történetet, talán minden mindennel összefügg. Janka mostmár egy teljes éve él egy jurtában párjával, Mátéval, Oroszlány közelében. Janka a Pannon Egyetemen végzett, igazi kultúrlény, aki egyrészt tanárként dolgozik, másfelől pedig női köröket tart, tanácsot ad, a főbb területe az öngyógyítás.
Kezdjük onnan: hogyan éltél, mielőtt a jelenlegi életformára váltottál volna?
Mondhatni éltem a magam kis átlagos életét, rengeteg koncertre jártam, szerettem a kulturális pezsgést, de a természetközeliség és az önismeret már ekkor is fontos volt a mindennapjaimban. A túrázás, a gyógynövények, a gyógyteák készítése. Gyerekként is meghatározó volt a környezet, Balatonfőkajáron laktunk, a korai években voltak állataink, disznók, nyulak, tehát egyfajta vidéki miliőben nőttem fel. Az életemet mindig úgy képzeltem el, hogy egy városi lakásban élek, miközben egy vidéki kisház kertjébe járok töltekezni.
Miként alakult a pároddal, Mátéval a jövőtervezés? Már rögtön az elején lefektettétek az elveket, ami a jövő lakhatását illeti?
Mátéval online társkeresőn ismerkedtünk meg, neki már megvolt ekkor a telke – amin a jurta áll -, akkor még üres volt. Bár tervezett egy kisházat építeni a pincetetőre, de egyedül ő sem kezdett volna bele. Engem ekkor már nagyon érdekelt az, hogy a természet közelében legyek, és az is, hogy miként lehetne természetes módszerekkel gyógyulni, hiszen egy betegség sajnos elhatalmasodott rajtam: HPV-m volt, ami méhnyakrákot tud okozni, és már rosszindulatú sejtek is megjelentek a szervezetemben. Meg akartak műteni, de én reménykedtem abban, hogy életmódváltással, a természetgyógyásszal ezt vissza lehet fordítani.
Ekkor már hatványozottan azt éreztem, hogy be vagyok zárva a betonfalak közé, Fehérváron éltem, és ki akartam szakadni onnan a zöldbe. Eldöntöttem, hogy meggyógyítom magam a természet segítségével.
Mátéval hasonlóan gondolkodunk a világról, ez már az ismerkedés alatt kiderült. Amikor pedig szóba került, hogy hol éljünk, mondtam neki, hogy városban nem igazán szeretnék már, sokkal inkább erdő, tó közelében. Épp egy veszprémi kávézóban ültünk, amikor a közösségi felületeken böngészve egy kiadó jurtára találtunk. Akkor már mindketten nyitottak voltunk erre, a lényeg pedig nem a jurta volt, hanem a természetközeliség és az egyszerűség. Kipróbáltuk ezt a kiadó jurtát, végül kis idő után úgy döntöttünk, építtetünk magunk is egyet Máté üresen álló telkére Majkon.
Pontosan mióta éltek itt?
Már egy éve, tavaly augusztusban költöztünk be, akkor még nem volt ennyire felszerelve, a közművek sem voltak bevezetve, de abszolút élhető volt. Kissé küzdelmes időszak volt, a vizet kintről hordtuk, az áramot a szomszéd adta kábeldobon keresztül… Fél évvel korábban rendeltük meg a jurtát, minden részlettel, színnel, ablakok helymegjelölésével, Máténak egy ismerőse egy jurtakészítőnél dolgozott, fél év alatt ők az elemeket, mi az alapot (dobogót) készítettük el, majd augusztusban három nap alatt felépült az otthonunk.
Amikor először beléptél a térbe, biztonságot éreztél?
Amikor először beléptem, konstatáltam, hogy milyen szép a padló, meg az egész, imádtam a kör adta hangulatot, szakrális teret, de azért az első viharnál már akadt félnivalónk. A mesteremberek véletlenül úgy csinálták meg a párkányt, hogy kissé befelé lejtett, így az első zuhénál be is áztunk, konkrétan folyott be a víz az ablakok oldalán.
Az első nagyobb széllökéseknél is feltettem magamnak a kérdést, vajon összedől-e az egész?, de masszív a szerkezet, jól ki van találva, és azóta már biztonságban érzem magam.
Védett helyen élünk, van meleg télen, van vizünk, két év várakozás után a saját áram és ezzel a kútvíz is megérkezett. A kertben még elég sok a tennivaló, szeretnék több új gyümölcsfát az öregek helyett, és sok piros bogyós bokrot, gyógynövényeket, és hosszútávú elképzelés egy kerti olvasókabin, valamint egy kinti szauna, és még tároló épületek, nyári konyha a kertben…
Milyen hatással van a párkapcsolatra, hogy gyakorlatilag a jurtán belül nincs lehetőség igazi elvonulásra, legalábbis térben?
Az a helyzet, hogy nincsen nagy igényünk elvonulni egymás elől, meg egyébként sem vagyunk túl sokat együtt. Máté két műszakban dolgozik, tehát igazi öröm, amikor egymással lehetünk.
Előfordul, hogy félsz egyedül itthon?
Este azért előfordul, mert ugye nincsen kerítés, állatok viszont annál inkább, tehát megesett már, hogy kinéztem hajnalban az ablakon, és egy szarvas békésen ott legelészett három méterre tőlünk. Ha hangokat hallok, nem tudom eldönteni, hogy egy ártatlan süni jött-e, vagy valami nagyobb állat, vagy esetleg ember. Amikor Máté későn ér haza, néha elgondolkozom, hogy bezárjam-e az ajtót, de végülis nincsen sok értelme. Van egy kutyánk, ő azért nagy biztonság, igazi házőrző, mindig jelez, ha közeledik valaki.
Mit volt a legnehezebb megszokni?
Talán azt, hogy mivel a hegy tetején vagyunk, mindig meg kell mászni egy komoly emelkedőt ahhoz, hogy hazaérjünk. Ez az építkezést sem könnyítette meg, illetve a nagyobb bevásárlások után sem egyszerű. Azért nem mondom, hogy néha nem hiányzik, hogy leugorjak a városba egy sörre, vagy csak beülni egy ebédre valakivel. Ugyanakkor azt is hozzáteszem, hogy ha ma tégla vagy betonfalak között vagyok, pláne kevés ablakkal, egyre inkább bezárva érzem magam. Szeretem, ahogy nem teljesen hangszigetel a jurta, beszűrődik ahogy reggel - este madarak csiripelnek, tücskök zenélnek, halljuk a szelet, az esőt, ezáltal sokkal intenzívebb a természetkapcsolat…
Kívülállóként azt gondolnám, aki jurtába költözik a világ zajától, ő valójában szeretné kivonni magát a társadalomból. Nálatok nem ezt érzem… Sokat vagy jelen például a közösségi médiában is, ahol az emberekhez, elsősorban a nőkhöz szólsz.
Pont mivel sokat beszélek az emberekhez, egyrészt tanárként is, hiszen egy vidéki iskolában tanítok, másrészt a közösségi médiában a nőkhöz, ezért kimondottan jólesik a csendben lenni, a természetben. És megint vissza is fordítom: a közösség is hiányozna, ha nem lenne. Tehát a balansz nagyon fontos az életemben. Ugyanakkor itt kint sokkal környezettudatosabban élünk, innen nézve még inkább elszomorít, hogy az ember milyen mértékben pusztítja a környezetét, vizeit, erdőit, s mennyire pazarlóan él. Nem a társadalom elől költöztünk jurtába, hanem a szabadságért, a természetesebb életmódért.
Mennyire próbáltok szembemenni a fogyasztói társadalom lehetőségeivel?
Már a jurtás életünk előtt is óvtuk a környezetet, és azt is tudom, milyen ételt kell enni ahhoz, hogy ne mérgezzem, sőt gyógyítsam a szervezetem. Persze nem vagyunk tökéletesek, olykor mi is elmegyünk cukrászdába, de alapvetően egészséges élelmiszereket vásárolunk kistermelőktől, piacokról, vagy megválogatjuk, mit veszünk le a boltok polcairól, ez mindkettőnknél belső igény volt korábban is.
Olcsóbb az élet, amióta jurtában éltek?
Még nem látom pontosan, milyen az, amikor minden készen van, és nem az építkezésre megy el minden pénzünk. De például a vízért nem fizetünk, ugyanakkor a kútfúrás nem volt olcsó mulatság. Ritkán járunk városi éttermekbe, javarészt itthon főzünk, ez is nyilván lazít a költségeken. Lassabb itt az élet, és ez hosszútávon kifizetődő. Ha beindul a kert, egész sok mindent tudunk onnan is befőzni és alapanyagként felhasználni, és tudatosan figyelünk arra is, hogy amikor a munkából megérkezünk, akkor lelassuljunk, gyakran tüzet rakunk kint, télen pedig egyébként is ropog bent a tűz.
Már egy éve éltek kint: melyik a legjobb évszak?
A télnek megvan itt a maga romantikája, nagyon jó egy könyvvel bekuckózni, begyújtunk a kandallóba, etetjük a madarakat, és vasárnaponként még olykor a kakaó szertartást is beiktatjuk.
A kakaó szertartás egy ősi, szívnyitó rituálé, amelynek gyökerei Közép- és Dél-Amerika spirituális hagyományaiban rejlenek. A tisztán, szertartásos céllal fogyasztott kakaó nem csupán ital, hanem egyfajta "növényi tanító", amely segíti a belső elmélyülést, a szív és az érzelmek megnyitását, valamint a közösségi kapcsolódást. A szertartás során gyakran meditáció, zene, éneklés vagy csendes önreflexió kíséri a kakaó fogyasztását, így teremtve biztonságos, szakrális teret az önismerethez, gyógyuláshoz és a belső harmóniához.
Ugyanakkor a kedvenc évszakom a tavasz, fantasztikus volt látni, ahogy a szürkeségből hirtelen minden virágba borult, és persze az őszi színek is felejthetetlenek. A nyár nem a kedvencem, ilyenkor szorongok leginkább a klímán, hiszen jól látom, hogy milyen mértékben szárad ki a természet, miközben hetekig negyven körüli fokokat mérünk.
Amióta még többet figyelsz befelé, mi a legnagyobb ráismerés saját magaddal kapcsolatban?
Hogy az ember a természet része, hiszen mi magunk is természeti lények vagyunk. Az egészségünk pedig akkor lesz kiegyensúlyozott ebben a rendszerben, ha saját magunkkal békében vagyunk, és aszerint élünk. Hogy világos legyen: ha most egy negyedik emeleti panellakásban élnék, az nem lenne ennyire önazonos, noha ott is meg tudtam teremteni a magam kis mikrovilágát egy balkonon, most a belsőm szerint élek, és valóban kapcsolódom a természettel. Ez az egyensúly a legfontosabb számomra.
A távolabbi jövőben is a jurtában telnek a hétköznapok?
El tudom képzelni, hogy tíz évet itt vagyunk még: szeretnénk gyerekeket, nekik valószínűleg az első néhány év telne itt, hiszen nagyon izgalmas lehet számukra ez a közeg, de amikor nagyobbak lesznek, akkor sokkal inkább a Balaton, Veszprém felé mozdulnánk. Persze a jurta, a kert is megmaradna, lehetne belőle hétvégi ház. Aztán meglátjuk. Ez még a jövő zenéje.
Amióta öngyógyításba kezdtél, jobbak az eredményeid?
Igen, sikerült visszafordítani a dolgot, ugyanakkor tudom, hogy ez a betegség számomra mindig vészcsengő lesz. Figyelnem kell a szervezetem, és ha megint rossz felé indulnának az eredmények, már tudom, valamit megint át kell gondolnom, lassulnom, kapcsolódnom kell magammal, megtaláni a helyem a saját életemben. Jelenleg nagyon sokat ad a tanítás, hogy gyerekekkel foglalkozhatok, a múlt órán például kenyeret sütöttünk. Igyekszem nekik megtanítani olyan dolgokat is, ami az életben tényleg jól jön majd. Közben sok nő jár hozzám tanácsadásra, öröm őket elindítani az egészséges életmód útján a belső énjük megtalálása felé.
