Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

2025. július 31. 15:26 // Forrás: MTI
Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának célja a következő idényben a hazai trófeák elhódítása és a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás – hangsúlyozta Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke a csütörtöki szezonnyitó sajtótájékoztatón.

A sportvezető azt mondta, jubileumi idény elé néznek, hiszen az együttes 50 éve folyamatosan az NB I-es mezőny tagja. Hozzátette, a szegedi az egyetlen ilyen csapat Magyarországon.

Ismertette, túl nagy fluktuáció nem történt a csapatnál, a svéd világklasszis irányító, Jim Gottfridsson szerződtetése mellett egy hazai tehetséges kapus, Radvánszki Attila érkezett az egyesülethez.

A tavalyi szezonról szólva azt mondta, nem lehet sikertelennek nevezni, hiszen behúzták a Magyar Kupát, és a BL-szereplés sem volt eredménytelen. Szűcs Ernő Péter úgy véli, nem irreális elvárás a csapattól a kölni négyes döntő, hiszen – mint mondta – a tavalyi négy résztvevőből hármat is megvert a Szeged.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy eredményes és sikeres idénynek futnak neki a kékek, és ki tudják majd javítani azokat a hibákat, amelyeket tavaly elkövettek.

Michael Apelgren, a szegediek vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy a tavalyi "jó dolgokat", amik beváltak, azokat szeretnék folytatni a csapattal a következő szezonban.

Úgy véli, Gottfridsson érkezésével egy "kis extra" is került hozzájuk, valamint jelezte, lépésről lépésre építkeznek. A tavalyi nyárhoz képest idén hosszú volt a pihenő, és mindenki motiváltan várja az új idényt – tette hozzá.

A felkészülésről szólva elmondta: a csapat otthon marad, nem mennek edzőtáborba, de Norvégiában megmérkőznek a Kielce és az Elverum csapatával.

Bánhidi Bence, a szegediek csapatkapitánya azt emelte ki, hogy az előző szezon fizikálisan és mentálisan is nehéz volt, és véleménye szerint most mindenkinek jól esett a hosszabb pihenő, így lendülettel tudnak nekivágni a következő idénynek.

Megjegyezte, bízik abban, hogy Gottfridsonnal jó játékkapcsolatot tudnak majd kialakítani. A klub számára előny lehet, hogy szinte teljes egészében egyben maradt a csapat, nem kell új taktikában gondolkodni, hanem ott tudják folytatni, ahol abbahagyták – fűzte hozzá.

Megemlítette azt, hogy jövő héten kemény edzések lesznek pihenőnap nélkül, de "ez az időszak erről szól, ki kell használni, mert szeptembertől már jönnek a sorozatterhelések".

Jim Gottfridson úgy fogalmazott, hogy amikor ilyen minőségi csapatban játszik az ember, akkor a legnagyobb célokat lehet kitűzni, a szurkolóknak pedig azt üzente, mindent meg is fognak tenni a célok elérése érdekében.

A csapattársakról szólva pozitív véleményének adott hangot, és azt mondta, mindenki nagyon kedves, támogatja őt, és segít neki abban, hogy megtalálja a helyét a csapatban és az új környezetben.

vehir.hu
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.