A kultúra után a sporté lesz a főszerep: a Veszprém-Balaton térség a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa-programot követően újabb nagyszabású pályázatot valósíthat meg, hiszen hivatalossá vált, hogy 2026-ban az Európa Sportrégiója címet viselheti.
A kezdeményezés szakmai vezetését Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető vállalta – egy igazi veszprémi példakép, aki sportolóként és emberként is hiteles arcot biztosít a projektnek. Profizmusa a nemzetközi zsűrit is lenyűgözte a nyári látogatás alkalmával.
Az Európa Sportrégiója címről döntő ACES Europe szervezet alapító elnöke, Gian Francesco Lupattelli már akkor méltatta a pályázati anyagot.
A bejelentést követően a VEB 2023 Zrt. részéről Markovits Alíz vezérigazgató azt nyilatkozta, nagy öröm, hogy az EKF-program alatt szerzett rutint a sport szolgálatába állíthatják.
Ovádi Péter országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a sport közös nyelv, büszke rá, hogy a választókerületből az összes település csatlakozott a pályázathoz. Fiatalokat és szépkorúakat egyaránt arra buzdította, legyenek részesei a sikernek.
Porga Gyula polgármester köszönetet mondott mindenki számára, aki hozzájárult ahhoz, hogy 2026-ban a térség az Európa Sportrágiója címet viselheti.
Kiss Balázs olimpiai bajnok rámutatott, a sportrégiós pályázat célja, hogy az aktív szemléletet tovább erősítse közös élményeken és programokon keresztül. Hozzátette, a projekt három alappillére a „fair play”, a fenntarthatóság és az önkéntesség – ezek nem csupán a sporthoz kötődő fogalmak, hanem közösségépítő elvek is, amelyek a sport mellett valódi gyógyírként szolgálnak az egészséges életmód felé vezető úton.
A RISE című kisfilm – mellyel régiónk a pályázat kiemelt részeként az ACES International Video Awards kiírására is nevezett – alább megtekinthető.
A nemzetközi filmverseny eredményhirdetését és díjátadóját október végén az olaszországi Maceratában rendezik a XV. Overtime Filmfesztivál keretein belül.
