Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Humor, öröm, de leginkább az életigenlés, amit idén is képvisel a Rátonyi Róbert Operettfesztivál

2025. június 23. 11:40
Az operett egy olyan műfaj, amiből még az is tud dúdolni egy ismert dalt, aki egyébként nem tartja magát a stílus rajongójának. A hungarikumok része, ráadásul téves lenne azt gondolni, hogy csak az idősebb generáció kedveli. Ezt erősítette meg vasárnap délután a Rátonyi Róbert Operettfesztivál látványos nyitóceremóniája is a Kossuth utcán, amit a Veszprémi Petőfi Színház már nyolcadszorra szervezett meg, a közönségben pedig minden korosztály képviseltette magát.

Kis túlzással az operett túlmutat azon, hogy csupán egy zenei műfajként tekintsünk rá. Sokkal inkább egy életigenlés, pont ahogyan Rátonyi Róbert, az ismert színművész, operettlegenda is képviselte ezt. Nem véletlen, hogy a Veszprémi Petőfi Színház róla nevezte el fesztiválját, amit idén már nyolcadik alkalommal szerveznek meg és aminek nyitóceremóniáját ezúttal is kivitték a teátrum falai közül a Kossuth utcára.

Vasárnap délután a népes tömeg előtt Oberfrank Pál, a színház igazgatója idézte fel Rátonyi és a többi nagy operettszínész emlékét, hozzátéve, hogy a színház ma élő társulatának, mint őrzőknek az a feladata, hogy megőrizzék és tovább vigyék az ő munkásságukat.

A Rátonyi Róbert Operettfesztivál a következő héten, június 26-tól 28-ig minden napra tartogat valamilyen operettelőadást, vagy programot Veszprémben. Ezekben a Petőfi Színház színművészei mellett vendégelőadók is részt vesznek majd. Ahogy Keller János, a fesztivál művészeti vezetője mondta a megnyitón, az előadások mellett gondoltak a legkisebbekre is, megragadva az operett önfeledségét és vidámságát, gyereksarokkal és különböző foglalkoztatókkal is készülnek a színházban.

A programok gerincét viszont idén is a színpadi előadások adják majd - terítékre kerül többek közt a Mágnás Miska, vagy éppen Dolhai Attila rendezésében a Hyppolit a lakáj.

A Kossuth utcai nyitóünnepen jelen volt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, aki a többi színház számára követendő példaként emlegette a Petőfi Színházat, akik nemcsak a közönség sorait töltik meg előadásról előadásra, hanem több fesztivál megszervezésével is színesítik Veszprém kulturális palettáját.

A város nevében Sótonyi Mónika, alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, aki felidézte, hogy Rátonyi Róbert utolsó éveiben Veszprémben próbált darabot, bár sajnos az előadás bemutatását már nem élte meg. Az operettlegenda híres volt életigenléséről, ami egyben az operett műfajának sajátja is, fogalmazott Sótonyi Mónika.

A színház részéről még Kellerné Egresi Zsuzsanna, igazgatóhelyettes beszélt, aki kiemelte, hogy számos ingyenes programmal is készülnek a fesztiválra, viszont annak végével sem mennek nyári pihenőre, hiszen indulnak a színház táborai, valamint készülnek az augusztus 20-ai István a király bemutatóra.

A beszédek után a Kossuth utca átváltozott egy karneváli forgataggá, ahogyan lovaskocsival, táncosokkal és természetesen operettzenével levonultak a színházhoz.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.