Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Ég és Föld között / Veszprém város repüléstörténete 1589-től napjainkig

2008. június 3. 10:27
A fenti címmel nyílt kiállítás a Március 15. úti Klubkönyvtárban. A kiállítást a Veszprémi Hagyományőrző Egyesület anyagából állította össze: Piros György és Simon László. A helyszínen több tucat makettet, posztert, dokumentumot tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlat augusztus 5-ig nézhető meg.
 Porga Gyula Veszprém város alpolgármestere megnyitó beszédében kihangsúlyozta, hogy a város hadi tradicióinak megfelelően jött létre ez a nagyon érdekes kiállítás. A város történelméhez kötődik a hadi múlt és a jelen, akiknek a képviselőit is a teremben köszönhetem - mondta Porga Gyula. A településen megfigyelhető a tradicionális rend, fegyelem, ami a hadi múltra vezethető vissza és a szociológusok is kutatják.


Piros György egyesületi tag abban reménykedik, hogy egy nap majd állandó kiállításon mutathatja be az egyesület a páratlan gyűjteményt.
A megnyítót követően az általános iskolásoknak rendhagyó történelem órát tartottak

Beke G. László
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.