Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Megjelent az Acta Animalia Hungarica, a régió első kétnyelvű állatvédelmi tudományos folyóirata

2025. május 13. 10:26

Az Acta Animalia Hungarica (AAH) című tudományos folyóirat első nyomtatott számát ünnepélyes keretek között mutatta be az Állatorvostudományi Egyetem 2025. május 12-én, melynek létrejöttét a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatta. A rendezvény házigazdája és a folyóirat egyik alapítója, Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora köszöntötte a meghívottakat, köztük Ovádi Pétert, állatvédelemért felelős kormánybiztost, aki elsőként vehette kézbe a frissen megjelent kiadványt. A bemutatón a folyóirat további alapítói is átvették az első példányokat: Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja; Paulovics Anita, a Kar dékánhelyettese, az AAH főszerkesztője; valamint Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának vezetője, az AAH főszerkesztő-helyettese. Az AAH a régió első kétnyelvű, interdiszciplináris állatvédelmi tudományos folyóirata, amely az állatvédelem és állatjóllét komplex megközelítését tűzte zászlajára. A folyóirat évente kétszer jelenik meg, a szerkesztőség folyamatosan várja kéziratok beérkezését a szerzői útmutató alapján, amely elérhető a folyóirat weboldalán.

A folyóiratot az ország első állatvédelmi szakjogászképzésének megálmodói és végrehajtói jegyzik, akik elkötelezetten dolgoznak az állatvédelem tudományos megerősítésén. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja együttműködésében megjelent Acta Animalia Hungarica célja, hogy tudományos fórumot biztosítson az állatvédelemhez kapcsolódó különböző diszciplínák képviselőinek. A folyóirat a fenntarthatóság és a „One Health, One Welfare” elvei mentén az ember, állat és környezet közötti kapcsolatok holisztikus megközelítését képviseli.

Az Acta Animalia Hungarica létrejöttében kiemelkedő szerepet vállaltak a tudományos élet egyéb prominens képviselői is. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elvállalta a Tanácsadó Testület tiszteletbeli elnöki szerepét, míg Visnyei László, a Magyar Állatorvosok Lapja korábbi főszerkesztője a Szerkesztőbizottság tiszteletbeli elnöke lett.

A folyóirat első két száma nyomtatott formában 300-300 példányban jelent meg, teljes terjedelmében pedig elérhető online: https://www.actaanimaliahungarica.hu/lapszamok/ A folyóirattal kapcsolatos minden információ elérhető itt: https://www.actaanimaliahungarica.hu/

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora az eseményen hangsúlyozta: „az Acta Animalia Hungarica nemcsak egy tudományos mérföldkő, hanem egyben az Állatorvostudományi Egyetem és azon belül a 2021-ben létrehozott Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központ tevékenységének is fontos állomása. Úgy vélem, ez a folyóirat olyan új eszközzé válhat, amely előmozdítja a tudományos alapú állatvédelmet, és hozzájárul ahhoz, hogy a tudományos eredmények a gyakorlatban is hasznosuljanak.

Hosszútávú célunk, hogy az Acta Animalia Hungarica a hazai és nemzetközi tudományos közösség elismert szereplőjévé váljon, és fokozatosan bekerüljön a releváns tudományos rangsorokba, indexekbe, így is hozzájárulva az állatvédelem tudományos presztízsének erősítéséhez.” Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, az AAH első számának egyik szerzője szerint az állatvédelem területén kiemelten fontos a szakmai vélemények, álláspontok megismertetése és ütköztetése, valamint az innovatív megoldásokra való figyelemfelhívás. Mint fogalmazott, „az állatvédelem egy közös munka, ami csak a kölcsönös együttműködések megerősítésével lehet sikeres.” A kormánybiztos köszönetét és elismerését fejezte ki Sótonyi Péter és Csák Csilla intézményvezetők számára a tudományos folyóirat létrejöttéhez. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja kiemelte: „a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara számára megtisztelő feladat, hogy egy ilyen innovatív és hiánypótló kezdeményezés intézményi keretei között valósulhatott meg. A kar szellemiségéhez méltón a folyóirat jogi megközelítésben is hangsúlyos, célja pedig, hogy különböző tudományterületeket összekapcsolva biztosítson mértékadó kutatási eredményeket és szakmailag megalapozott nézőpontokat a hazai és nemzetközi olvasók számára.”

Paulovics Anita, az AAH főszerkesztője, a Miskolci Egyetem dékánhelyettese így fogalmazott: „az Acta Animalia Hungarica megalapítása egy olyan szakmai álom beteljesülése, amely régóta érlelődött a tudományos közösségben. Bízunk benne, hogy a folyóirat nemcsak tudományos értéket képvisel majd, hanem valódi előrelépést hozhat az állatvédelemben. Ha e kiadvány hozzá tud járulni az állatok jóllétének fejlődéséhez, akkor munkánk nem volt hiábavaló.” Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője, főszerkesztő-helyettes a következő gondolatot emelte ki: az állatvédelem sokkal több annál, mintsem hogy népi hiedelmekre, tévhitekre, dezinformációkra, túlzásokra, ráció nélküli érzelmekre vagy az aktuális közhangulatra épüljön. Az állatok védelme nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem egy olyan összetett terület, amely tudományos megalapozottságot és rendszerszintű, holisztikus gondolkodást igényel.

vehir.hu
további cikkek
Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Kilencmillió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett második Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Második alkalommal került megrendezésre 2025. október 16–22. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, amely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2025. december 2. 9:07 Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Közös ügyünk az állatvédelem Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja: 19 vármegye, több mint 1700 szakember, országos összefogás Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon. A szakmai nap-sorozat mottója – „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” – végigkísérte a teljes országjárást, amely széles körű szakmai együttműködésre épült. Az országjárás Szegeden, Csongrád-Csanád vármegyében kezdődött 2024. október 16-án, és Budapesten ért véget, az Állatorvostudományi Egyetemen. A záróeseményt Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg házigazdaként, majd Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese mondott köszöntőt.  2025. november 25. 10:52 Ahol a dorombolás reményt ad - túl a kutyaközpontúságon: Macskák az állatasszisztált foglalkozásokban a Némák védelmezői podcast legújabb epizódjában A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány podcastjében a macskák szerepét vizsgálják az állatasszisztált intervenciókban, és azt, hogyan tudnak önállóan hatékony támogatást nyújtani – túl a hagyományosan kutyaközpontú megközelítéseken. A beszélgetés célja, hogy bemutassa a macskaasszisztált foglalkozások létjogosultságát, terápiás hatásukat és a gyakorlati lehetőségeiket a pedagógiai és rehabilitációs folyamatokban. 2025. november 25. 10:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.