Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Jövőre is több milliárd forintból támogatják a civilek pályázatait

2024. november 21. 21:56
Jövőre is több milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek Magyarországon, akik „az önkormányzatok leghűségesebb szövetségeseiként” nemcsak az értékek ápolásában, de az újító gondolatokban is az élen járnak. Szerdán délután a veszprémi városházán a helyi és környékbeli civilek tájékozódhattak ezekről az új pályázati lehetőségekről személyesen a szakterületért felelős helyettes államtitkártól, Szalay-Bobrovniczky Vincétől.

A Nemzeti Együttműködési Alap jövő évi pályázati konstrukciói már elérhetőek, a beadási határidők pedig december első felében járnak le, így még bőven a pályázati időablakon belül kaphattak hasznos információkat a veszprémi civil szervezetek képviselői, hogy milyen lehetőségeik vannak a forrásszerzésre.

A Veszprém Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett városházi fórumon a jelenlévőket először Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, a civilek sok esetben innovatív gondolataikkal segítik a falvak és városok előmenetelét, miközben az identitás erősítésében is vitathatatlan érdemeik vannak. Az alpolgármester hozzátette, hogy Veszprémben is számos kezdeményezést fel lehet sorolni, ami a civilektől indult, vagy pedig ők segítettek a városnak megvalósítani ezeket.

Sótonyi MónikaSótonyi Mónika

Ugyanúgy a civil szervezetek agilitását dicsérte Tábori Ferenc is, a vármegyei közgyűlés alelnöke, aki az önkormányzatok leghűségesebb szövetségeseinek nevezte a civileket, kiemelve, hogy ők ezt a munkát ingyen, a közjóért végzik, ami külön becsülendő.

A fórumon ezután Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára tájékoztatta a jelenlévőket a NEA pályázatok 2025-ös konstrukcióiról.

Szalay-Bobrovniczky VinceSzalay-Bobrovniczky Vince

A kormányzat összesen 13 millió 26 millió forintot biztosít a civil szféra támogatására, ebből a civil központok fenntartása, az adminisztrációs költségek és a Miniszterelnökség 20%-os keretösszegét kivonva

összesen 7 milliárd forint keretösszeg az, amire beadhatják a projektjeiket a civil szervezetek.

Ezek a pályázatok november 12-én megnyíltak már és egészen december 12-ig lehet benyújtani őket, ami után a független bírálóbizottságok döntenek a támogatásokról.

Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte, hogy másik nyugat-európai országok kormányzatával ellentétben a magyar kormány semmilyen ideológiai prioritást nem határozott meg a civilekkel szemben. A legfontosabb, amit szem előtt tartanak az, hogy értéket közvetítsenek a civilek projektjei és ezek össztársadalmilag hasznosak legyenek.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az előbb említett összevont pályázati konstrukció mellett elérhető egy kisebb keretösszegű, úgynevezett egyszerűsített pályázat is, amire november 14. és december 13. között lehet pályázni.

Ebben az esetben legfeljebb 400 ezer forintra lehet benyújtani az igényt, viszont fontos, hogy ezeknél a pályázatoknál nincs bíráló bizottság, tehát amennyiben valaki formilag szabályos pályázatot nyújtott be, akkor alanyi jogon, érkezési sorrendben megkapják összeget. Ezt kifejezetten a kis és közepes méretű civil szervezetek számára találták ki. Ugyanakkor a két pályázati konstrukció kizárja egymást, tehát egyszerre nem lehet elindulni mind a kettőn.

vehir.hu
további cikkek
Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit közélet Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. tegnap 13:23 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Tizenöt éves az Újtelep baráti köre Tizenöt éves az Újtelep baráti köre Megalakulásának tizenöt éves évfordulóját ünnepelte pénteken a Veszprémi Újtelepi Baráti Kör Egyesület, akik a közösségépítő munka mellett a városi közügyekre is fordítanak energiát. 2023. december 19. 17:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.