Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az Aramis elvette a Veszprém veretlenségét

2024. szeptember 13. 20:33
Megszakadt a VEHIR.HU Futsal Veszprém veretlenségi sorozata az NB I-ben, miután a pénteki játéknapon a helyzeteit nagyszerűen kihasználó Aramis 3-1-ra nyerni tudott a Március 15. utcai csarnokban.

Az első osztályú futsalbajnokságot hibátlan teljesítménnyel vezető, az eddigi négy mérkőzését egyaránt magabiztosan megnyerő Veszprém az ugyancsak jól rajtoló (három győzelem, egy vereség) Aramist látta vendégül péntek este a Március 15. utcai csarnokban.

A kezdő sípszó előtt Rajki Tamás ügyvezető és Ovádi Péter társadalmi elnök köszöntötte Fehér Zsolt vezetőedzőt, aki a 150. tétmeccsén dirigálhatta a bakonyiakat.

A házigazda – amelynek soraiból Gerencsér Antal hiányzott kisebb sérülés miatt – kezdte aktívabban a meccset. A csaknem ezer fős közönség a 4. percben láthatta az első helyzetet: Thiago távoli kísérlete után Molnár védett. A folytatásban a másik brazil, Matheus pillanatai következtek, aki előbb közelről, aztán távolról tüzelt, de Molnár mindkétszer résen volt.

A játékrész derekához közeledve aztán a budaörsiek veszélyeztettek. Előbb Pintér lövését hárította Spandler, majd Bognár löketénél volt hatalmas szerencséje a veszprémi kapusnak.

A 11. minutumban újabb távoli bombát jegyezhettünk fel Matheustól, amely után a kapufán csattant a játékszer.

A 14. percben jártunk, amikor vitatható körülmények között vezetést szerzett az Aramis. A vendég kapu előtt Bognár szerelte látszólag szabálytalanul Matheust, a brazil lent maradt, a játékvezető azonban tovább engedte a játékot. A gyors kontra végén Büki passzolt a túloldalon érkező Pintérnek, aki értékesítette is az ajtó-ablak helyzetet (0-1).

A történtek alaposan felpaprikázták a Fehér-csapatot, amely a legjobb megoldást választotta a revansra. Tíz méterről végezhetett el szabadrúgást a vendéglátó. Thiago lövés helyett legurította a labdát Liplnek, aki hatalmas gólt lőtt (1-1).

Lipl aztán újabb két találatot is szerezhetett volna. Elsőre távolról kísérletezett, amit Molnár védett, aztán Thiago labdaszerzése senkitől sem zavartatva tüzelhetett, de ordító helyzetben a kapu mellé lőtt. A végén Tóth került a figyelem középpontjába, aki előbb a kapufát trafálta telibe, majd Molnár kényszerítette újabb bravúrra.

A második felvonás ott folytatódott, ahol az első véget ért: újabb: Molnár-védéseket láthattunk.

Nem sokkal később ismét közel jártak a vezetés megszerzéséhez a kék mezesek, Molnár azonban Lipl és Horvát távoli löketeinél is magabiztosan őrizte portáját. A túloldalon Büki előtt adódott két lehetőség: csakhogy Spander az emelési kísérletét és a lövését is lefülelte.

Ezzel együtt is váratlanul jött az újabb budaörsi gól. A 28. percben az exveszprémi Komáromi átadása után Bogdán fordult le Dorogiról és vágta be a rövidbe a labdát (1-2).

Záporoztak a hazai helyzetek: Horváth is kapufát lőtt, Tatai is megtornáztatta Molnárt, de nem sikerült egyenlíteni. Sőt, egy kontra végén Pintér duplázta meg csapata fórját (1-3).

Galéria
VEHIR.HU Futsal Veszprém – Aramis SE 1-3 (1-1)

Az utolsó öt percben vészkapussal rohamozott az éllovas, minden követ megmozgatott Fehér Zsolt és legénysége, de a budaörsiek nagyszerűen állták a sarat.

A Veszprém négy győztes mérkőzés után ezúttal vesztesként hagyta el a játékteret. Ugyanígy járt a címvédő Haladás is, amely ugyancsak hazai környezetben maradt alul a Berettyóújfaluval szemben (1-3). Tatai Józsefék hétfőn éppen Szombathelyre látogatnak.

Férfi futsal NB I, 5. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Aramis SE 1-3 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Czene-Joó (Tamási, Urgyán)
Veszprém: Spandler – Horváth B., Dorogi, Lipl, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Tatai, Tóth A., Kártik, Thiago, Ábrahám, Bognár M., Fellembek, Matheus
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Aramis SE: Molnár – Papp, Komáromi, Gellérfi, Lévai
Csere: Bukodi (kapus), Vattamány, Széghy, Moga, Pintér, Szűcs, Bogdán, Bognár B., Büki
Vezetőedző: Nagy Roland
Gólszerzők: Lipl (14.), ill. Pintér (14., 33.), Bogdán (28.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Nagy hibát követtünk el azzal, hogy elszórakoztuk a kínálkozó ziccereinket a felszabadultan, jól játszó vendégeinkkel szemben. Igaz, Molnár kapus is nagyszerűen védett, aki a mérkőzés legjobbja volt. Nagyon nehéz kimondanom, de az Aramis ma jobban akarta a győzelmet. Még egyszer nem játszhatunk ilyen felfogásban, hogyha szeretnénk bajnoki döntőt játszani.

Nagy Roland: – A mérkőzés nagy részében koncentráltan futsaloztunk. Küzdöttünk, akartunk és több alkalommal a szerencse is mellénk állt.   

Zatkalik Dávid
Szalai Csaba
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.