Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Ismét jön a motorosok hada / – több mint találkozó: fesztivál –

2008. május 29. 16:12
A hazai, de az európai motoros találkozók sorából is kiemelkedik az immáron 9. Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál. A szervezők idén is szeretnék elérni, hogy Alsóörsön a motorosok mellett az autósok, gyalogosok is jól érezhessék magukat. A programokról és a menetrendről ma tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.
 

Az elmúlt nyolc év bizonyíték arra, hogy kezdeményezésünk jó ötlet volt, s a színes, változatos programok tízezreket vonzottak a szezon kezdetén álló Balatonhoz – mondta az ötletadó főszervező, Dobai Attila. Hozzátette, hogy a kezdetektől fogva segítő jobbot kapott a hatóságoktól, az érintett települések polgármestereitől. Egy ilyen, az idegenforgalmat fellendítő esemény minden bizonnyal a bevételekben is meglátszik majd.

Dobai Attila arról is szólt, hogy az idei rendezvény célja az is, hogy jobban rávilágítsanak a motorosok baleseti helyzetére. Szerte Európában emelkedik a halálos motoros tragédiák száma, ezért is elengedhetetlen, hogy az ilyen jellegű programok felvállalják a biztonságosabb közlekedés propagálását.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának elnöke, Kiss Csaba is ezt hangsúlyozta, mikor a „Két kerék – egy élet” szlogen kapcsán elmondta, hogy az Országos Baleset-megelőzési Bizottság önálló standdal jelenik meg az alsóörsi fesztiválon, ahol tesztlapokat lehet kitölteni, virtuális motortesztre is lesz lehetőség, s a legjobb beküldők között egy ingyenes vezetéstechnikai részvételre szóló belépőt is kisorsolnak.

A motorosok találkozójának kiemelkedő programjai a zenei műsorok: június 12-én, csütörtökön a Hooligans, pénteken az Edda, szombaton Gery Moore, vasárnap pedig Demjén Rózsi lesz a fő szenzáció. Mellettük olyan hazai népszerűségek, mint a Török Ádám nevéhez köthető Mini, a Tequlia, a Bran, a Doors Emlékzenekar szórakoztatják majd a nagyérdeműt. A zenei programokról Frenreisz Károly számolt be a sajtósoknak. Elmondta, hogy a kezdetektől fogva bábáskodik a Harley-Davidson találkozók muzsikái felett, s lát arra garanciát, hogy idén is sikeres produkciók kerüljenek színpadra.


A találkozó szervezői – a korábbi hagyományoknak megfelelően – a jótékonykodásra is gondoltak: a kőszegi SOS Gyermekfalu valamennyi ifjú lakóját (és természetesen a velük foglalkozó felnőtteket is) meghívják, s vendégül látják Alsóörsön. És ha már kétkerekűekről van szó: ha motort nem is, de kerékpárokat kapnak a falu lakói.

Az alsóörsi találkozónak lesz egy másik motortípushoz kapcsolódó eseménye is: itt mutatja be Vladimir Kovacsevics úr apáink, nagyapáink közkedvelt motorkerékpárját, a teljesen megújult Danuviát. A járművet három példányban már le is gyártották, s bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot.

A H.O.G. Budapest Chapter alsóörsi négy napja gyakorlatilag egy folyamatos fesztivál lesz. A szervezők még arra is gondoltak, hogy a hazai borvidékeket népszerűsítsék egy borutca felállításával. Mindemellett a kísérő programok egész sora várja a lobogó hajó, s a deres fejű motorimádókat Alsóörsre június 12-15. között.   

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.