Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe a Veszprém

2024. április 3. 20:44
Idegenbeli 5-1-es sikere után szerdán hazai pályán is nagyarányú győzelmet aratott a Pécs ellen a Veszprém, így bejutott a futsal Magyar Kupa május 11-12-ei négyes döntőjébe.

Múlt heti, 5-1-es pécsi sikerének köszönhetően kényelmes helyzetből várhatta a Magyar Kupa-negyeddöntő hazai visszavágóját az 1. Futsal Club Veszprém.

A kezdő sípszó előtt Ovádi Péter társadalmi elnök és Rajki Tamás ügyvezető köszöntötte az együttest tizenkét éve szolgáló Tatai Józsefet, aki ez idő alatt több mint háromszáz meccset játszott és a közelmúltban megszerezte a négyszázadik (!) gólját a kék-fehérek színeiben.

Galéria
1. FC Veszprém–PTE-PEAC 6-2 (1-2)

A bakonyiak közönségkedvence aztán kevesebb mint egy perccel később ismét a figyelem középpontjába került, miután éles szögből máris betalált (1-0).

Kettővel később Nospak szerzett labdát a saját térfelén, majd a bal szélen megiramodva szép cselek után kilőtte a hosszú alsót (1-1).

Nem állíthatjuk, hogy az első találkozó eredménye kedvét szegte volna az NB I alsóházában szereplő Baranya vármegyei alakulatnak. Forró kis híján fordított is, ám Spandler az utolsó pillanatban szerelni tudott.

A játékrész feléhez közeledve aztán csak megszerezte a vezetést a Pécs: bal oldali szöglet után Nospak tizenhárom-tizennégy méterről, kapásból nagy gólt zúdított a rövid alsóba (1-2).

Fehér Zsolt időkérése után is küzdelmes, férfias játékot és meglepően kemény ellenfelet láthattunk. A 12. minutumban közel állt az egyenlítéshez az FCV, ám Tatai kisodródva a kapufára perdített. Az „örökös gólkirály” aztán közelről tesztelte Wilkesz reflexeit, aki két nagy védést is bemutatott.

Héttel a pihenő előtt összegyűlt a vendégek ötödik szabálytalansága, akik a folytatásban öt a négy elleni játékkal operáltak. A mieink azonban szervezett védekezésüknek köszönhetően állták a sarat. Az utolsó percekben a Fehér-csapat is vészkapussal rohamozott, gólt ez sem eredményezett, így némi meglepetésre a vendégek vonulhattak előnnyel a szünetre.

Mindkét kapusnak akadt feladata a második felvonás elején, továbbra is jó iramú, lüktető meccset láthatott a publikum. Gólt viszont csak a vendéglátó szerzett: Ábrahám szöglete után Tatai talált be ismét (2-2).

A 26. minutumban a hatosról végezhetett el szabadrúgást a Veszprém. A kínálkozó lehetőséget látva Tatai jelentkezett azonnal játékra a kispadról. Lux legurítását követően ekkor még a kapu fölé durrantott, ám Wilkesz kidobása után labdát szerzett és a hosszú alsóba bombázott (3-2).

Tovább hengerelt a sorozat 2021-es győztese. Molnár Dániel és Ábrahám szép összejátéka végén utóbbi duplázta meg a különbséget (4-2).

Immáron tehát nemcsak a továbbjutás, a győzelem sem forgott veszélyben az 1. FCV számára. A kapuba Koncsol érkezett, s mellette a többi fiatal is egyre több lehetőséget kapott Fehér Zsolt vezetőedzőtől. Hárommal a lefújás előtt jártunk, amikor Lux labdája Bartalon megpattanva a hálóban landolt (5-2).

A veszprémiek begyűjtötték a hatodik szabálytalanságukat, Bartal állt a tízméteres mögé, aki a kapu fölé lőtt. A túloldalon Koncsol kidobását Tatai fejelte le Ábrahámnak, aki beállította a 6-2-es végeredményt.

A Veszprém tehát kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe, amelyet május 11-12-én a fővárosi TF Sportcsarnokban rendeznek majd.

Férfi futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
1. FC Veszprém–PTE-PEAC 6-2 (1-2)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Horváth P. (Héra, Papp)
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Bognár P., Meczner, Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Gavrilovocs, Bognár M., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
PTE-PEAC: Wilkesz – Molnár Cs., Nospak, Tóth A., Vénosz
Csere: Molnár M. (kapus), Bálint, Pápai, Palvek, Koronics, Forró, Hajnal
Vezetőedző: Élő Tibor
Gólszerzők: Tatai (1., 24., 26.), Ábrahám (28., 39.), Bartal (37. – öngól), ill. Nospak (3., 9.)
Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 11-3-as összesítéssel

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Az első játékrészben motiválatlanul játszottunk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a Pécs fordítani tudott. Ha kupadöntőbe akarunk jutni és éremért játszani a bajnokságban, ilyen első félidőt nem játszhatunk többet. Úgy látszik, hogy a srácok szeretik, ha kapnak egy kis fejmosást az öltözőben. Ez megtörtént, s a szünet után mind alázatban, mind a mutatott játékban kitettek magukért. Abszolút megérdemelten jutottunk a négyes döntőbe.

Élő Tibor: – Akárcsak az első meccsen, ma is jó első félidőt produkáltunk. A szünet után viszont olyan hibákat követtünk el, amit egy ilyen szintű ellenfél azonnal kihasznál. Ami a párharcot illeti, jó tanulópénz volt számunkra.                               

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.