Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Óriási csata után a Debrecené a bronzérem

2022. június 10. 20:33
A megfogyatkozott veszprémi futsalcsapat hatalmasat küzdött, de a DEAC szerezte meg a futsal NB I bronzérmét, miután a párharc utolsó meccsén 4-1-re nyerni tudott a csaknem telt házas Március 15. utcai csarnokban.

Rendkívül izgalmasan alakult eddig a futsal élvonal három nyert meccsig tartó bronzpárharca, hiszen az első két találkozót a DEAC nyerte, a Veszprém azonban fantasztikus küzdőszellemről tanúbizonyságot téve innen is felállt és egyenlíteni tudott. Az ötödik, mindent eldöntő összecsapásnak a Március 15. utcai sportcsarnok adott helyett, ahol csaknem telt ház várta a feleket.

A bakonyiak tehát a hazai pálya előnyében is bízhattak, az ellenfél mellett pedig a bővebb keret szólt. Az egyébként is létszámproblémákkal küszködő Fehér Zsolt vezetőedző ugyanis két gólerős válogatottját is elvesztette, Pál Patrik sárga lapos eltiltása miatt kényszerült a lelátóra, Rutai Balázs pedig a bemelegítésnél sérült meg.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, Szabó labdát szerzett, de a kaput nem találta el. A veszprémieknél ennél is nagyobb helyzet maradt kihasználatlanul, Bencsik ugyanis a kapufát találta el, a kipattanót pedig Ton vágta fölé.

Továbbra is a hazaiak futsaloztak veszélyesebben. Krajcsi előbb Tatai lábáról szedte a labdát, majd Ton löketét spárgázta ki. A 9. percben Fridrich gyönyörű csellel küldte el védőjét, de Krajcsi ismét bravúrral hárított.

Még a játékrész felénél sem jártunk, amikor Berecz és Vass után Coito is megsérült a vendégeknél, akik közül csak Vass tudta folytatni a játékot. A mérkőzés remek hangulatban zajlott, a közönség együtt élt a játékkal. Jellemző momentum a fiatal Ábrahám esete, aki hatalmas tapsot kapott, miután bedobásra mentett egy kemény párharcot követően.

Kisvártatva ismét Fridrich villogott, aki a komplett debreceni védelmet megtáncoltatta cseleivel, s durrantott a felső lécre. A bakonyiak hatalmas energiákat mozgósított az előny megszerzéséért, de a szerencsével továbbra is hadilábon álltak: egy percen belül Tatai és Ton is kapufát lőtt.

A véghajrában aztán megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek. Szabó ugyanis vezetést szerzett a DEAC-nak. Hidegzuhany, de ezzel még nem volt vége. Rácz is eltalálta a kapufát, nem sokkal később pedig labdát csent Tataitól a gólvonal előtt, s megduplázta a különbséget (0-2).

A második játékrész 4. percében aztán megtört a jég. Igaz, nem Tatai vagy Fridrich, hanem a debreceni Harmati bombázott nagy erővel a saját kapujába (1-2).

A közönséges lelkes buzdítását élvező veszprémiek hatalmasat harcoltak minden labdáért. Jellemző, hogy Sergio sérülten is beszállt – a brazil látványosan húzta a lábát –, de szép cselek után így is eljutott egy ígéretes kapura lövésig.

A 28. percben Spandler részesült hatalmas tapsban, miután bravúrral hárította Szentes-Bíró löketét. A válogatott portás kisvártatva megsérült, de rövid ápolás után visszatérhetett.

Tovább nyomott a Fehér-csapat. A fiatal Bognár Patrik és a mérkőzést csaknem végig játszó Tatai is kapura tűzte a játékszert, de Krajcsi mindkétszer állta a sarat. A veszprémi fiatalok is kitettek magukért, akik jelentős játékidőt kaptak mesterüktől. A kék-fehérek fáradni látszottak miközben a rivális remekül védekezett.

Három perccel a vége előtt Fehér Zsolt előhúzta az öt a négy elleni játékelemet. Sajnos ez sem vezetett eredményre. Sőt, Thiago labdát szerzett és az üres kapuba lőtt. A brazil gólöröme után kisebb csetepaté tőrt ki, amely során Tatai piros lapot kapott. A meccs és a párharc ezzel eldőlt, végül Harmati is bevette az üres kaput, kialakítva ezzel az 1-4-es végeredményt.

A bronzpárharcot tehát a DEAC nyerte 3-2 arányban.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 5. (utolsó) meccs:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 1-4 (0-2)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1100 néző. Vezette: Zimonyi (Tamási, Imrő)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Ton, Bencsik Á.
Csere: Koncsol (kapus), Bognár, Dorogi, Boromisza, Sergio, Ábrahám, Rutai, Molnár, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Dobi, Tóth B. (kapusok), Faragó, Szentes-Bíró, Vass O., Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Harmati (24. – öngól), ill. Szabó (19.), Rácz (20.), Thiago (40.), Harmati (40.)
Piros lap: Tatai (40.)
A párharc végeredménye: 3-2 a DEAC javára

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Gratulálok a debrecenieknek a bronzéremhez, beérett náluk a fiatalítás gyümölcse. Le a kalappal a csapatom előtt az egész éves teljesítményéért, illetve a bronzmeccsen nyújtott játékért. Ha Rutai a bemelegítésnél nem sérül meg, ez a DEAC soha nem ver meg minket. Büszke vagyok minden játékosomra, köszönöm, hogy ennek a csapatnak a vezetőedzője lehetek. Biztos vagyok benne, hogy a Veszprém futsalcsapatának van a legjobb szurkolótábora. A következő szezonban az lesz a feladatunk, hogy minél több veszprémi fiatalt beépítsünk az együttesbe.

Elek Gergő: – A szurkolók bizonyosan jól szórakoztak, de én egy-egy ilyen meccsen éveket öregszem. Ma legalább hármat „elszórtam”. Az előző meccsen jobban játszottunk, de kikaptunk. Most a hazai kapufák után mi „találtunk” két gólt az első félidő végén. Ekkor már a fiataljaink villogtak, hiszen a meghatározó játékosaink sorra dőltek ki. Összességében a hosszabb kispadunk döntött a javunkra.

 

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 1-4
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.