Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Még mindig nem késő részt venni az EKF program alakításában

2022. április 5. 4:00
Az, hogy milyen programok és projektek fogják meghatározni Veszprém és a Bakony-Balaton régió kínálatát 2023-ban és a felkészülés alatt, nemcsak a hivatalos EKF koordinátorokon múlik, hanem rajtunk is: hogy merünk-e saját ötletekkel előállni. Hamarosan megnyílnak ismét a pályázati lehetőségek, ideje tehát esélyt adni a régóta dédelgetett álmoknak.

Már csak azért is, mert aki erről a pályázati körről lemarad, az – közmondásosan – ki is marad: várhatóan az ősz közepén nyilvánossá válik az EKF év programterve, hogy 2023-nak minden helyi lakos, hazai és külföldi turista úgy indulhasson neki, hogy már ismeri az igazodási pontokat. Ehhez viszont előre kell gondolkodni.

Másrészt a lehetőséggel azért is érdemes élni, mert mindenképpen csak nyerhet vele az ember. Itt most nem arra gondolok, hogy garantáltan minden pályázat támogatást kap, hiszen ennek is megvannak a feltételei, az életképes ötlet mellett többek között az, hogy a pályázati program valóban kapcsolódjon az adott tématerülethez, az EKF céljaihoz. Ugyanakkor tapasztalatszerzésnek mindenképpen megéri benyújtani pályázatot, hiszen az EKF csapat folyamatosan tart konzultációkat az ötletekkel kapcsolatban, illetve sikeres pályázat esetén a támogatott nemcsak anyagi támogatáshoz juthat, de a program kommunikációjában is segítik.

Abban egyébként, hogy milyen ötletekkel érdemes előállni, sokat segít az előző pályázati időszakok nyertes projektjeinek átböngészése is. A 2022-es időszakra vonatkozóan összesen mintegy 350 pályázat érkezett be kulturális-művészeti projektek kategóriában, ebből 154 jutott tovább a második fordulóba és 113 projekt nyert támogatást. Ezek közül 61 valósul meg Veszprémben, 23 a megyeszékhelyen és a régióban, 52 pedig régiós vonatkozású, köztük olyan programokkal, mint a Wunderbar Fesztivál.

Várhatóan április közepén ismét elérhetőek lesznek a pályázati kiírások a 2023-as év kulturális-művészeti projektjeinek megvalósítására a korábbinál nagyobb témafelületekkel és az inspirációt segítő konkrét formátumokkal, minimum egymilliárd forintos keretösszeggel. Az első fordulóban nagyjából egy hónap áll rendelkezésre egy 1-2 oldalas, a projektet bemutató leírás, illetve egy támogatási irányösszeg benyújtására, majd ezt követi egy szintén kb. egy hónapos projektfejlesztési szakasz, a második forduló, ami után előreláthatólag júliusban hirdetnek eredményt.

A kulturális-művészeti programok mellett folytatódik a kistelepüléseken zajló Pajta és a Kultháló Program is kb. 300 és 250 milliós kerettel. A programok célja a helyi közösség mindennapjainak színesítése és a helyi identitás erősítése, így a VEB 2023 csapatának kifejezett szándéka, hogy ezek a helyszínek és a programok a későbbiekben is fennmaradjanak, a legsikeresebb projekteket a jövőben is támogassák, ehhez azonban ismét pályázni kell – erre várhatóan nyár végén, ősz elején lesz lehetőség.

Egy körös pályázati konstrukcióban hirdetik meg a régió gasztro termékeinek megismertetését, a boros szakmai rendezvények színvonalát és nemzetközi láthatóságát növelő, közösségépítést szolgáló bor- és gasztrokultúra pályázati felhívást szintén nyár végi-őszi indulással, nagyjából 60 milliós kerettel.

Emellett nyár elején sport témájú felhívással is készülnek sportrendezvények támogatására mintegy 100 milliós kerettel, valamint olyan kis léptékű közösségi támogatások is elérhetők lesznek, ahol nem feltétlenül a produkció, hanem maga a közösségi bevonás van a középpontban. Utóbbiak esetében 300-400 ezres támogatásokról van szó, melyeket a közösség ítél oda, és szeptembertől kezdődően 2023 első harmadévéig lehet pályázni.

Augusztus 31-ig nyitva az Utcakép fejlesztési program is, továbbá az EKF kezdeményezésére, de az NKA támogatásában áprilisban indul a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Ideiglenes Kollégiuma, amely döntően helytörténeti vonatkozású, Kárpát-medencei testvérkapcsolatok és a közösség fejlesztését megcélzó projektek finanszírozását vállalja 400 milliós keretből.

A pontos pályázati kiírások és határidők a VEB 2023 oldalán lesznek olvashatók.

Bertalan Melinda
további cikkek
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00 Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Európa Sportrégiója Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. tegnap 13:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.