Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Jó ügyért futottak

2022. február 20. 18:16
Balesetet falubelijükért futottak vasárnap a gyulafirátótiak és kádártaiak a Fussunk össze! jelmezes jótékonysági futáson.

Az Élhetőbb Rátótért Egyesület és a Fuss a jövődért Egyesület immár harmadik alkalommal fogott össze, hogy egy jó ügy mentén biztassák az embereket a futócipő felhúzására. 2019-ben Hornyos Ákos Down-szindrómás kisfiúnak gyűjtöttek több mint háromszázezer forintot, amelyből a család régi álmát valóra váltva egy tandem kerékpárt vásároltak, míg 2020-ban a daganatos betegséggel küszködő Sefcsikné Solymosi Ildikó többszörös magyar bajnok közép- és hosszútávfutó gyógykezelését támogatták.

Az egyesületek nem feledkeztek meg a nehéz helyzetben lévőkről, a pandémia enyhülésével idén a gerincsérülést szenvedett Reich Csaba gyógyulásáért hívták össze a sportolni és segíteni vágyókat.

„Reich Csaba 5 éves kora óta él Gyulafirátóton. Két gyermeke van, Tamás és Bálint, akik szintén itt élnek, ide jártak iskolába, óvodába. Csabi rendkívül önzetlen ember, segítőkészsége miatt bárki bizalommal fordulhatott hozzá. Részt vett az Élhetőbb Rátótert Egyesület megalakulásában és munkájában. Csabi ács-állványozóként dolgozott saját vállalkozásban, amikor 2021 októberében Kádártan egy munkafelmérés során súlyos baleset érte, beszakadt alatta a tető és lezuhant. Koponya és gerinctörést szenvedett, több életmentő műtéti beavatkozást végeztek, míg stabilizálni tudták az állapotát. Az akaraterejének is köszönhetően már elhagyhatta a kórházat, de még hosszú rehabilitációs kezelés vár rá. Természetesen az összes bevállalt munkáját vissza kellett mondani, az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy munkát vállaljon, sem most, sem a közeljövőben. Sajnos gerincsérülése következményeként nem tud újra munkát vállalni, valószínűleg le fogják rokkantani. Jelenleg havi 48000 forint táppénzt kap, tartalékai elfogytak” – áll a közleményben.

A városrészek lakói ezúttal is becsületkasszás nevezési díj mellett vehettek részt a jótékonysági futáson. A résztvevők ezúttal egy kb. öt kilométeres távot tettek meg a gyulafirátóti művelődési háztól a kádártai közösségi házig is vissza, melyet akár biciklivel vagy rolleren is teljesíthettek, visszaérkezésük után pedig mindenkit emlékéremmel és fánkkal vártak a szervezők.

A futók között volt Odávi Péter országgyűlési képviselő is, akinek már jó pár kilométer bent van a lábában: rendszeresen vesz részt futóversenyeken, de a jótékonykodás sem áll távol tőle.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.