Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Önbizalomnövelő győzelmet arattak futsalosaink

2021. december 6. 22:19
A Balaton Bútor FC Veszprém roppant magabiztos, 7-1-es diadalt aratott az újonc TFSE vendégeként az elő osztályú futsalbajnokság hétfői játéknapján.

Győzelmi kényszerben lépett pályára a futsal NB I hetedik helyén álló Balaton Bútor FC Veszprém, amely az alapszakasz 14. fordulójában az újonc, nyolcadik pozíciót elfoglaló TFSE gárdájához látogatott. A felsőházi (1-5. helyért kiírt) rájátszásba vágyó bakonyiak ugyanis a legutóbbi öt mérkőzésükből csak a Nyírgyulaj ellenit tudták megnyerni, a Berettyóújfalutól, a Haladástól és az Újpesttől is kikaptak, az előző körben pedig 2-2-es döntetlent értek el a Kecskemét vendéglátójaként.

Az erőviszonyok mindenesetre vendég sikert ígértek, hiszen Tataiék a szeptemberi „odavágón” 4-1-re nyerni tudtak. Az pedig tovább növelte az esélyeiket, hogy Pál Patrik és Serginho is maradéktalanul felépült korábbi sérüléséből.

Veszprémi lehetőségekkel kezdődött a találkozó, előbb Rutai, majd Pál próbálkozott éles szögből, Nagyistván azonban mindkét esetben védeni tudott. A túloldalon Amaro ugratta ki a szintén brazil Pereirát, aki gyönyörű mozdulattal pörgetett a kapu mellé.

A Balaton Bútor brazilja, Serginho is jól szállt be, rögtön az első lehetőségéből veszélyeztetett, de a kaput nem találta el. Záporoztak a lehetőség: Fridrich közeli kísérletét Nagyistván, Kulik ziccerét pedig Spandler hárította bravúrral. Dorogi löketét pedig Fehér blokkolta a gólvonalon állva. Pereira aztán kétszer is ígéretes helyzetbe került, ám Spandler mindkétszer túljárt az eszén.

Kiütéssel nyert a Veszprém, amely sikerrel a háta mögött várhatja az Aramist (archív fotó)Kiütéssel nyert a Veszprém, amely sikerrel a háta mögött várhatja az Aramist (archív fotó)

Hattal a szünet előtt Pereira bonyolódott felesleges cselekbe a saját alapvonalánál. Tatai csente el tőle a labdát, majd Serginohoz passzolt, aki a bal alsóba lőtt. A kapott gól érezhetően megzavarta a hazaiakat, kisvártatva Rutai passzolt Amaro lábai között a jobb oldalon érkező Tatainak, a csapatkapitány pedig megduplázta együttese előnyét (0-2).

A Fehér-csapat uralta a találkozót, jött is a harmadik gól: Rutai lőtt szép cselek után Nagyistván lábai között a hálóba (0-3). Tatai a végjátékban akár duplázhatott volna, de ezúttal a kapufát trafálta telibe. A vendéglátó erejéből csak egy-egy kontrára futotta, Spandler viszont magabiztosan őrizte portáját.

Spandler nemcsak a védések terén, az előre íveléseknél is jeleskedett. Olyannyira, hogy a 24. minutumban a hazai kapuba ívelt a válogatott hálóőr, teljesen demoralizálva a TFSE-t (0-4).

Bár ezzel tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa, a mieink nem vettek vissza az iramból. Fridrich sarokrúgását Rutai tizenkét méterről kapásból a hálóba vágta (0-5).

Az utolsó „negyedbe” lépve a fiatal Fellembek is lehetőséget kapott, a tizennyolc esztendős játékos kis híján meg is szerezte első felnőtt NB I-es találatát. A másik térfélen Amaro újabb ziccerét védte Spandler.

Hattal a lefújás előtt Serginho cselezgetett a jobb oldalon, majd a túloldalon érkező Tataihoz tálalt, aki közelről a hálóba vágta a játékszert. A budapestiek vészkapussal támadtak, változatlan eredményességgel. Aztán Pál „szlalomozott” a sötétkékek között, s lőtte ki a bal alsót (0-7).

Amikor már úgy tűnt, hogy ezen a napon semmi sem sikerül a riválisnak, Kulik szépített éles szögből (1-7).

A Veszprém ettől függetlenül abszolút magabiztos, önbizalomnövelő győzelmet aratott a pénteki, Aramis elleni hazai összecsapása előtt.

Férfi futsal NB I, 14. forduló:
TFSE-Bestrong–Balaton Bútor FC Veszprém 1-7 (0-3)
Budapest, Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok. Vezette: Zimonyi (Hartung, Muhari)
Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Csere: Koncsol, Sárdi (kapusok), Fridrich, Komáromi, Dorogi, Serginho, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
TFSE: Nagyistván – Sóvári, Lipl, Amaro, Pereira
Csere: Koháry-Papp (kapus), Andorka, Szentjóby, Kulik, Dudás, Fehér D., Tóth D.
Vezetőedző: Soltész Levente
Gólszerzők: Kulik (37.), ill. Serginho (14.), Tatai (15., 34.), Rutai (17., 27.), Spandler (24.)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.