Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

12 nap, ami megrengette a Szovjetuniót

2021. október 23. 12:52
A kistelepüléseken is 1956. október 23-ra emlékeznek. Hajmáskéren Ovádi Péter országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: a forradalom rövid 12 napja alatt megváltoztatta az egész nemzet és Európa szemléletét az idegen zsarnoki hatalmakkal szemben.

"Október 23-án és az azt követő 12 napban együtt dobbant ennek a nemzetnek a szíve. Hirtelen nem számított, hogy valaki egyetemi tanár vagy egyszerű munkás ember. Nem számított az sem, hogy Budapesten vagy akár itt, Hajmáskéren emel valaki hangot a zsarnokoskodás ellen. Ha voltak is ellentétek az emberek között, megszűntek azok, hogy közösen harcoljanak a szabadságukért" – utalt arra Ovádi Péter ünnepi beszédében, hogy 1956-ban az egész nemzet együtt állt ki az elnyomó szocialista rendszer ellen, amelynek a forradalom lett az eredménye.

A péntek este a hajmáskéri művelődési háznál tartott ünnepségen a térség országgyűlési képviselője beszédében kitért arra is, hogy a forradalmat ugyan tankokkal sikerült leverni, de a forradalmi szellem ott maradt az emberekben. "Még a megtorlás szörnyű évei alatt is suttogva a homályban, de a magyarok nem felejtették el annak a 12 napnak az eseményeit" – mondta.

Ovádi Péter utalást tett a jelenkor eseményeire is, mint mondta, "több évtizeddel ugyan a forradalom után, de ez a nép elnyerte méltó jogát ahhoz, hogy zsarnoki idegen hatalom helyett immáron saját maga döntsön a sorsáról. A magyarok pedig éltek ezzel a lehetőséggel. Igaz, hogy időről időre más formában ugyan, de megkísértik hazánkat külföldi hatalmak, megpróbálnak beleszólni abba, hogy hogyan vezessük szabad országunkat, sőt, csatlósokra is találnak saját közösségünkben ezekhez a terveikhez, de ők sem számolnak azzal, hogy ez a nép 1956-ban megmutatta már, hogy a szabadságából, ami jogosan megillet minden nemzetet, soha, de soha nem fog idegen hatalmak kedvére engedni."

Az ünnepségen a helyi énekkar és iskolások is műsort adtak, majd a képviselő és a jelen lévő hajmáskéri lakosok közösen fáklyákkal vonultak az utcára, hogy koszorút helyezzenek el az 56-os hősök tiszteletére.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Orbán Viktor: nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért Orbán Viktor Orbán Viktor: nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért Megint két választásunk maradt: '56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen a budapesti Kossuth Lajos téren, ahová a több százezres Békemenet is megérkezett. 2025. október 23. 15:50 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" október 23 "Veszprémben sosem fog gyökeret verni a gyűlölet, a másik megfélemlítése" 1956-ot nem lehet relativizálni, az akkori eseményeknek, mint az érmének, csak két oldala van – hangzott el Ovádi Péter, országgyűlési képviselő október 23-ai ünnepi beszédében Veszprémben a Brusznyai-szobor előtt. A képviselő amellett, hogy konzervatív, de mégis reális szemüvegen keresztül beszélt 56-ról, tartózkodott a nyílt aktuálpolitikai kijelentésektől. Egy fontos üzenetet mégis megfogalmazott, elsősorban azoknak címezve, akik fel akarják bolygatni Veszprém hagyományosan nyugodt közhangulatát. 2025. október 23. 19:12 56-os veteránok és a fiatal generáció együtt emlékeztek a forradalomra október 23 56-os veteránok és a fiatal generáció együtt emlékeztek a forradalomra A veszprémi 56-os szervezetek is megtartották saját megemlékezésüket a nemzeti ünnep alkalmából. A rendőrségen szerda délután az idős, a forradalom eseményeiben és az azutáni megtorlásban érintett emberek mellett fiatalok is képviselték saját generációjukat. 2025. október 23. 11:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.