Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

A kikötőkben tilos pecázni

2008. május 17. 21:59
Levelet juttatott el a kikötőmestereknek a Balatoni Halászati Zrt vezérigazgatója Horváth Gyula, mi szerint a kikötőkben tilos a horgászat, és a tilalmat szigorúan be kell tartatni. Aki nem hallgat a felszólításra, azt a vízi rendészetnél fel kell jelenteni. A horgászok körében már eddig is nagy volt a zúgolódás. Azt állítják kevés a hal, június közepéig nem szabad pontyot fogni, s erre csak ráadás az újabb szigorítás.

Horváth Gyula azt mondja, nincs semmi különös a felszólításban, csak egy érvényben lévő, a zavartalan hajóforgalmat biztosító rendeletnek kívánnak eleget tenni. A szigorító rendeletet amúgy egész pontosan a kétmólós kikötőket érinti. A mólók nyílt víz felőli oldalán, illetve az egymólós kikötők mindkét oldalán továbbra is lehet pecázni. A vezérigazgató az újabb kritériumokat egy közelmúltban történt balesettel magyarázza. (Egy ötéves kisfiú a Balatonba esett egy kikötői stégről és megfulladt.)

A hírek kapcsán újra előtérbe kerül a horgászturizmus kérdése. A szakemberek úgy vélekednek, hogy bár első helyen az üdülő és fürdőturizmus áll, de ez jól megfér a horgászattal is. Azt mondják, egyáltalán nem akarják elriasztani a horgászokat a Balatontól, hiszen sorra rendezik a horgászversenyeket is, s ez szemben áll a rossz híresztelésekkel. A horgászok ugyanakkor sérelmezik, hogy hosszú évek után idén ismét pontyfogási tilalmat vezettek be, ami május elejétől június 13-áig tart. Még mindig sok kritika éri a Halászati Zrt-t, mert állítólag siralmasan kevés a zsákmány, nem megfelelő mértékű a telepítés, ezért kevés a hal a Balatonban.

Bíró Péter, a Balatoni Limnológiai Kutató Intézet igazgatója cáfolja ezeket az állításokat. Tudomásul kell venni, hogy a Balatonban sosem volt és nem is lesz annyi hal, mint egy-egy halastóban. Ugyanakkor a horgászturizmust szolgálva nagyobb haltelepítésekkel és a nemkívánatos halfajok - busa, angolna, amur, ezüstkárász, törpeharcsa - hatékonyabb gyérítésével lehet javítani a zsákmányt, - mondja Bíró. Szerencsére tisztul tavunk vize, ennek következtében kevesebb egyes halfajoknak a táplálék. A vízminőség szinten tartása, sőt további javítása pedig elsődleges célkitűzés.


 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.