Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A Debrecen ellen folytatná remek sorozatát a Veszprém

2020. szeptember 28. 7:10
A futsal NB I-ben egyedüliként százszázalékos Balaton Bútor FC Veszprém hétfőn (18.30) az újabb győzelem reményében a jó erőkből álló DEAC gárdáját látja vendégül.

Pazar rajtot vett a Balaton Bútor FC Veszprém az első osztályú futsalbajnokságban. Fehér Zsolt legénysége sorrendben a Kecskemét vendégeként (2-5), majd hazai pályán a Nyírgyulaj ellen is nyerni tudott (2-1), ezt követően pedig egyaránt idegenben verte a Dunaferr (1-4) és a Ferencváros együttesét (0-5).

A bakonyiak egyedüli csapatként százszázalékosak az élvonalban, a bajnokság pénteki szuperrangadóján ugyanis a Haladás 2-1-re nyerni tudott a címvédő, ez idáig szintén hibátlan Berettyóújfalu vendégeként.

Tovább szárnyalna a VeszprémTovább szárnyalna a Veszprém

A sikeres szereplés hátteréről a Veszprém nyáron kinevezett vezetőedzője beszélt a vehir.hu érdeklődésére.

Az egyik legfontosabb tényező az egymás felé mutatott kölcsönös tisztelet, illetve az alázatos munka. Minden nap dolgozunk. Sőt, előfordul, hogy egy nap háromszor is együtt van a társaság: reggel edzünk, délután videózunk, majd ezt követően újra tréningezünk. A fiúk nyitottak az új dolgokra, amelyeket eddig sikerrel építettünk be a csapat játékrendszerébe. Mindenki éhes a sikerre és mindenki győzni akar. Megvannak a személyes beszélgetések is, hiszen érdekel a játékosaim véleménye, meglátása

– fogalmazott Fehér Zsolt, aki elmondása szerint gyorsan beilleszkedett az egyesület mindennapjaiba. Kiválóan érzi magát a királynék városában, a klubvezetőkkel és a játékosaival egyaránt remek kapcsolatot ápol.  

Utóbbit bizonyítja, hogy a szakember a hét elején a tanítványaival együtt indult útnak Szombathelyre, hogy a 3-2-es hazai sikerrel végződő Haladás–DEAC találkozón testközelből térképezze fel soron következő két ellenfelét.

Úgy indult, hogy csak én megyek, de amikor a játékosok meghallották, hogy készülök Szombathelyre, azonnal jelezték, hogy ők is velem tartanának. Nagyon pozitív dolognak tartom ezt. Ugyanis maradhattak volna, pihenhettek volna, de mégis úgy döntöttek, érdekli őket a következő két ellenfelünk játéka.

Fehér Zsolt: Egyértelmű célunk, hogy itthon tartsuk mindhárom bajnoki pontotFehér Zsolt: Egyértelmű célunk, hogy itthon tartsuk mindhárom bajnoki pontot

A következő körben – hétfő, 18.30 – tehát a Debrecen látogat a Március 15. utcai csarnokba. A hajdúságiak eddigi mérlege ötvenszázalékos: a Haladás mellett ugyanis a Berettyóújfalutól is szoros vereséget szenvedtek, a Nyírgyulajt és az FTC-t azonban könnyedén verték.

Kapcsolódó cikk
Kötelező lesz a maszkhasználat a futsalmeccseken
A futsal élvonalban négy forduló után listavezető, százszázalékos mutatóval jeleskedő Balaton Bútor FC Veszprém csütörtökön kora délután hivatalos weboldalán tudatta, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hazai mérkőzéseire egészségügyi protokollt vezet be hétfőtől egészen visszavonásig.

Az idei DEAC egy olyan csapat, amely mindenki ellen győzelmi eséllyel léphet pályára. Nagyon jól sikerült erősíteniük, válogatott játékost igazoltak, illetve van két nagyon jó brazil légiósuk is. Gyors, fiatal csapat, amely villámgyorsan kontrázik, védekezésben pedig agresszív. Egyértelmű célunk, hogy itthon tartsuk mindhárom bajnoki pontot. A legutóbbi négy meccsünkből háromszor is idegenben szerepeltünk. Plusz önbizalmat ad nekünk, hogy hazai környezetben, a szurkolóink előtt játszhatunk

– nyomatékosította Fehér Zsolt.

Rossz hír, hogy a Nyírgyulaj és a Dunaferr ellen egyaránt betaláló Boromisza Dániel térdsérülést szenvedett az FTC elleni bajnoki, így hétfőn biztosan nem állhat a stáb rendelkezésére. A többiek viszont mindannyian hadra foghatóak lesznek.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.