Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Veszprém megye Kókát támogatja / „Önálló, független, értékeit és elveit szem előtt tartó pártot kell építeni”

2008. május 16. 15:26
Megválasztották a küldötteket és a napokban már a szavazás is lezajlott az SZDSZ legkisebb szervezeti egységében is elnöklési kérdésekben. Veszprém megye egyöntetűen Kóka Jánost támogatja posztján, jelentette be Dr. Tihanyi László a párt megyei elnöke. Az országos tisztújító küldöttgyűlést június 7-én tartják a liberálisok Budapesten.

Kóka János, az SZDSZ elnöke veszprémi sajtótájékoztatón köszönte meg a párt megyei szervezeteinek, csoportjainak és azok tagjainak a támogatást. Mint mondta, aki mellette áll ki, az kiáll az SZDSZ függetlensége, értékei és az elvek menti politizálás mellett is. Kóka kijelentette, hogy az Szabad Demokraták Szövetségének annak a pártnak kell maradnia, mely nem tér el vállalásaitól és lefektetett programjától, majd utalt arra, hogy a népszavazás után egyedül ők tartottak ki az egészségügy és a felsőoktatás reformjai mellett. S ahogy akkor sem módosítottak véleményükön, most sem teszik ezt, amikor az MSZP célkitűzéseit a népszerűségi mutatókhoz igazítja. Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy pártjuk 84%-kos döntő többséggel szavazott a koalícióból való kilépésre. Most mégis vannak, akik visszakönyörögnék magukat a koalícióba. Kóka szerint konstruktív ellenzékben, egy önálló, független, elvek mentén politizáló pártot kell felépíteni, mely hosszú távú koncepciót képes adni, s nem változik együtt a széllel. Ki kell tartanunk az adócsökkentés és a versenyképesség növelésének fontossága mellett, mert e nélkül lemaradunk és valóban az unió utolsó országa leszünk, - mondta a liberális politikus.

A kisebbségi kormányzással és a törvényalkotással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy minden olyan javaslatot támogatni fognak, mely ezt a kettős célt szolgálja, bármelyik oldaltól, s bármely pártól jöjjön is az a javaslat. A volt gazdasági miniszter kiemelte, hogy egy svájci közvélemény kutató cég, az IMD kimutatásai szerint a vizsgált 50 ország közül gazdasági szempontból hazánk a 38. helyre csúszott vissza.  A politikus analógiát volt Szlovákia és Románia egykulcsos adórendszerével, mely az előbbi országban 19, utóbbinál mindössze 16 százalék. Ezért szeretnék elfogadtatni az országgyűléssel, hogy Magyarországon 2009-től vezessük be az egységes 20 százalékos jövedelemadó kulcsot. Kóka elmondása szerint elképzeléseiket úgy tűnik, a jobb oldal mindenképpen támogatni fogja. Az adócsökkentés forrását egy úgynevezett adóreform alapban látja biztosítottnak az SZDSZ. Ebbe az adóreform alapba kerülnének azok a megspórolt kiadások, melyeket a bürokrácia csökkentése, s ezzel az állami költségek lefaragása jelenthetne. Kóka szerint ez az összeg elérheti az 500 milliárd forintot, majd évente további 250 milliárddal csökkenthetnénk az állami kiadásokat. Ha ez valóban megvalósulna, a liberálisok évente egy százalékkal csökkentenék az egykulcsos adó mértékét.

Az előrehozott választásokkal nem ért egyet az SZDSZ elnöke. Mint mondta, nem szabad feladni félidőben.  Amit elkezdtünk, azt végig kell vinni. A kidolgozott és egyszer már elfogadott programokat, viszont még a népszerűség érdekében sem szabad felcserélni a semmit tevés programjára, - fogalmazott Kóka.

A kisebbségi kormányzás, és az SZDSZ ellenzéki szerepe különös jelentőséggel bírhat majd a költségvetés szavaztatásakor. Ebben az esetben az SZDSZ akár a mérleg nyelvévé is válhat. Ha én maradok az SZDSZ elnöke, pártunk csak olyan költségvetést fog elfogadni, mely az adócsökkentést, az államadósság csökkentését, az infrastruktúra fejlesztést  és a gazdasági versenyképesség  javítását segíti előre, és ebben nincs kompromisszum, - zárta szavait a szabad demokraták országos elnöke.

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.