Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Parádés VLS-győzelem a veretlen listavezető ellen

2019. október 6. 18:21
Abszolút megérdemelt, 3-1-es győzelmet aratott a hazai közönség legnagyobb örömére megyeszékhelyünk labdarúgócsapata vasárnap délután, az egykori válogatott és élvonalbeli focistákkal teli tűzdelt, az NB III Nyugati csoportjában éllovas III. kerület ellen a kilencedik fordulóban.

– A város támogatásának hála, nemcsak a hétvégi rangadóra, hanem az idény további mérkőzéseire is díjtalan lesz a belépés. Szeretettel várunk mindenkit, akinek a szíve egy kicsit is húz a veszprémi labdarúgás irányába! – nyilatkozta portálunknak még a mérkőzést megelőzően a sportigazgató, Szabó Péter.

Akinek szavai bizonyára meghallgatottak, ugyanis az őszies, kevésbé napos időjárás ellenére is közel félezer helyi szurkoló, s félszáz vendég szimpatizáns is a Városi Stadiont vette úti céljául vasárnap délután. Ahol a VLS Veszprém a több egykori válogatottal és élvonalbeli játékossal felálló, az NB III Nyugati csoportjában mindidáig veretlen listavezető fővárosi III. kerület ellen készült véget vetni kevésbé patinás szériájának.

A kezdősípszót megelőzően egy perces néma főhajtással emlékeztek a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém megyei igazgatójára, a hosszan tartó betegsége után ötvenhét éves korában a hét elején elhunyt korábbi nagyszerű labdarúgó Csik Ferencre.

A Veszprém korábbi vérvörös szerelesét némi meglepetésre türkizre cserélte a rangadóra. Mint megtudtuk, az ötlet Nagy Zoltán szertáros fejéből pattant ki; új mez, tiszta lap. Az összecsapás kezdőrúgását egyébként a vendégek végezhették el, akikről korántsem túlzás azt állítani, hogy eléggé álmoskásan vágtak neki a találkozónak. 

Nem úgy mint a bakonyiak, akik abszolút lendületes, motivált játékot diktáltak. A 10. percben Nagy Richárd tornáztatta meg a fővárosiak portását távolról, míg nem sokkal később Csordás Máté közelről. Azonban Megyeri mindkét alkalommal a helyén volt.

A játékrész derekánál járva aztán Zachán szánta el magát egy lövésre az oldalvonalnál állva. Próbálkozásával meg is lepte a vendég hálóőrt, akinek éppen csak sikerült fölé paskolnia a játékszert. A szöglet után, a 35. minutumban viszont már góllá érett a mezőnyfölény: a rövid oldalon várakozó Zachánt találta meg a beívelt labda, aki azt cselesen a hosszú alsóba csúsztatta, ezzel egyben beállítva a félidei 1-0-s eredményt is.

Parádés győzelmet aratott a VLS Veszprém! (archív fotó)Parádés győzelmet aratott a VLS Veszprém! (archív fotó)

Visszatérve a szünetről, a második félidőben is felborulni látszott a pálya. A Pest megyeiek kerülgették egymást, akár az ördög a kápolnát, míg a veszprémiek minőségi futballal rukkoltak elő a hazai szurkolók legnagyobb örömére. Akik között néhány szépkorú úr bizony a vendég ultrákon is túl tett.

Előbb Venczel, majd Gálfi is ordító helyzetbe került, az újabb találat azonban elmaradt. A hajrában viszont már beakadt: a Gálfit váltó fiatal Molnár Balázs parádésan vette le mellel Nagy Richárd ívelt labdáját, majd egyet tolt rajta és védhetetlenül tüzelt a kapu bal felső sarkába (85. perc: 2-0).

Két percre rá egy kipattanót követően Silinek szerencsével sikerült szépíteni, a habra a tortát azonban mégis Venczel Zoltánnak sikerült felhelyezni. Akit a hétperces hosszbbítás első minutumában csapattársa szemfülesen ugratott ki. Venczel pedig nem habozott, a félpályánál felnézett, s a kint helyezkedő kapus felett erővel, mintaszerűen bombázta a hálóba a játékszert, egyúttal a parádés 3-1-es végeredményt is beállítva.

A bakonyi alakulat a 2019/2020-as bajnoki kiírásban ez alkalommal jegyzett először egy találatnál többet. A Pető Tamás vezette Veszprém október 12-én, szombaton ahhoz a Nagykanizsához látogat hasonló szép siker reményében a 10. fordulóban, amely ellen két héttel ezelőtt búcsúzni kényszerült a kupasorozatban

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 9. forduló:
VLS Veszprém–III. KER TVE 3-1 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Kiss B., Nagy M.).
VLS: Deczki – Zachán, Felber, Dobsa, Gulyás G., Gálfi (Molnár B., 79.), Somogyi R., Csordás (Venczel, 52.), Nagy R., Vass (Lőrincz, 88.), Kiliti. Vezetőedző: Pető Tamás.
III. KER: Megyeri – Szalai, Erdei, Fazekas, Huszty (Kaszai, 77.), Bori, Petneházi (Borvető, 72.), Sili, Rajczi, Czvitkovics, Rabatin (Kapronczai, 55.). Vezetőedző: Kemenes Szabolcs.
Gólszerző: Zachán (35.), Molnár B. (85.), Venczel (91.), ill.Sili (87.).


Így értékelte a látottakat

Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője: – Nagyon boldog vagyok! Azt gondolom, hogy a játékosaim eltüntették a statisztikát a pályán. Gondolok itt arra, hogy egykori válogatott és élvonalbeli játékosokat sikerült felülmúlnunk. Sokkal jobban játszottunk, sokkal több helyzetünk volt. Valójában több góllal is nyerhettünk volna, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vagyok maximálisan elégedett. Beigazolódott, hogy a múlt héten időben érkezett az a pofon, a mai napon ugyanis nagybetűs csapatként nyertük meg a találkozót.

Simon Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.