Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kiszolgálta közönségét a VLS Veszprém

2019. szeptember 15. 20:24
Nagy Richárd megpattanó szabadrúgásgóljával 1-0-s győzelmet aratott hazai pázsiton a VLS Veszprém a Puskás Akadémia II. csapata felett vasárnap késő délután a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 7. fordulójában.

Vasárnap késő délután a Városi Stadionban készültek bizonyítani megyeszékhelyünk nagypályás labdarúgói a harmadosztály Nyugati csoportjának hetedik körében. A vendégül látott ellenfél ezúttal nem más, mint a Puskás Akadémia II. csapata volt.

Azok után, hogy múlt hétvégén átszakította a gátat, s megszerezte első győzelmét az idei kiírásban a VLS a Komárom ellen, a bakonyiak immár hazai környezetben újabb diadal reményében léptek gyepszőnyegre. Az újdonsült kapuson, Deczki Mátén kívül – aki a mérkőzés napján ételmérgezéssel kórházba került – minden más futballista rendelkezésére állt Pető Tamás vezetőedzőnek.

Vehemensen kezdte a találkozót a Veszprém, amely a kezdő sípszót követően szinte rögvest kapura is tört, a korai találat azonban elmaradt. Labdabirtoklásban is abszolút ellenfele fölé nőtt a hazai alakulat, amelynek kapusa, Ruzsik Ferenc is magabiztosságot sugallt. A portásnak a 32. minutumban egy bravúrt is sikerült bemutatnia, amikor egy külsővel előtt vendég próbálkozásra ért le a jobb alsó sarokba. Nem sokkal később Kiliti beadását Füleki bólintotta kapura, a játékszer azonban centikkel a bal kapufa külső éle mellett vágódott az alapvonalra (félidő: 0-0).

Tapssal köszönte meg a közönség az első hazai győzelmet (Archív fotó)Tapssal köszönte meg a közönség az első hazai győzelmet (Archív fotó)

A második játékrészben is irányította a találkozót a Veszprém. A mezőnyfölény pedig az összecsapás derekához közeledve góllá is érett. Az NB I-et is megjárt Nagy Richárd állt oda egy szabadrúgáshoz, s a huszonöt méterről eleresztett lövése után a labda megpattant egy Fejér megyei játékoson. Így sikerült megviccelnie a fehér mezesek kapusát, s mint később kiderült, megtörnie a hazai átkot. A VLS Veszprém ugyanis Nagy találatával először győzedelmeskedett az idei bajnoki kiírásban hazai porondon (végeredmény: 1-0).

Jövő hétvégén Magyar Kupa-fordulót rendez a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), melyben megyeszékhelyünk alakulata is érdekelt: Pető Tamás tanítványai szeptember 21-én – szombaton, 15.00 órakor – a szintén az NB III Nyugati csoportjában szereplő Nagykanizsához látogatnak. A bajnokságban pedig legközelebb két hét múlva – szeptember 29-én, 16.00 órakor –, a Bicske otthonában szerepelnek.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 7. forduló:
VLS Veszprém–Puskás Akadémia II 1–0 (0–0)
Veszprém, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Bana (Kiss B., Perák).
VLS: Ruzsik – Zachán, Felber, Dobsa, Füleki (Venczel, 59.), Gálfi (Molnár B., 46.), Somogyi R., Nagy R., Vass, Lőrincz (Gulyás G., 71.), Kiliti. Vezetőedző: Pető Tamás.
PAFC II: Laky – Koch, László, Huszti (Szabó P., 78.), Komáromi, Magyar, Kiszely (Burányi, 70.), Sipos, Posztobányi (Ominger, 46.), Bokros, Skribek. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.
Gólszerző: Nagy R. (63.).


Így értékelte a látottakat

Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője: – Annak nagyon örülök, hogy végre hazai porondon is sikerült begyűjtenünk mindhárom pontot, a mutatott játék képével azonban kevésbé vagyok elégedett. Tudunk ennél sokkal minőségibb, motiváltabb futballt is produkálni. Múlt héten sokkal élesebben, lendületesebben fociztunk. Ma azonban akadtak tompa pillanataink is... Ezt kicsit magamra is vállalom, mert lehet, hogy én rontottam el valamit a hét folyamán.

Kiliti Róbert, a VLS Veszprém balhátvédje: – Úgy gondolom, a védekezésemmel a mai mérkőzés során nem volt gond. Azt viszont sajnálom, hogy a támadásokból kevésbé tudtam kivenni a részem. Igaz, volt egy-két beadásom, de többet vártam magamtól. Az viszont abszolút örömmel tölt el, hogy végre a hazai közönséget is kiszolgáltuk egy győzelemmel.

Simon Dániel
Domján Attila
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.