Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Pető Tamás: Tettem egy ígéretet…

2019. február 22. 18:00
Amit vállaltam, azt végig is csinálom! Ambiciózus voltam világéletemben, aminek hála meg is kerestek magasabb osztályokból a télen. Azonban nem felejtettem el, miért vagyok itt: hogy feljuttassam ezt a csapatot! – ami a szívén, az a száján Pető Tamásnak, akinek együttese – a VLS Veszprém – bizonyítási vágytól fűtve várja a tavaszt.

– Nincsenek titkaim! Tavaly december óta ismét az élvonalbeli Vidi FC alkalmazásában állok, a felnőtt alakulatnál dolgozom játékos megfigyelőként. Viszont azt szeretném leszögezni, hogy az itteni munkámat a székesfehérvári semmiben sem befolyásolja. Csakis azzal a feltétellel vállaltam el a felkérést, ha a VLS nem látja kárát ennek. A Fejér megyei vezetők pedig maximálisan korrektek és partnerek voltak: így tudtam sikerrel összeegyeztetni a két munkakört – reagált bizalommal a vehirsport.hu megkeresésére a VLS Veszprém vezetőedzője, Pető Tamás.

Egy kedves barátom, mondhatni példaképem szokta hangsúlyozni, hogy nagyon bírja a „bárdolatlanul” őszinte férfiakat. Az igazat megvallva, nekem voltak kétségeim efelől, hiszen egy őszinte ember mindenkinek az ellensége. Azonban beláttam, tévedtem. A millió előnye mellett létezik kettő, ami a sikeres élethez elengedhetetlen: nem kell emlékezned mit hazudtál tegnap, illetve csak az lesz melletted, aki valójában értékel és tisztel.

Most viszont én sem fogok köntörfalazni: Pető Tamás hála Istennek (!) egy bárdolatlanul őszinte ember. Emlékezzünk csak vissza, anno, az élvonalbeli bajnok Videotont egy hihetetlen mély gödörben kellett átvennie. A bizalmat mégis megkapta, nem véletlenül. Elkezdte a munkát, elindult egy új úton, nem riadt vissza a feladattól: bebizonyította, hogy „középszerű” játékosokkal is tud minőségi játékot nyújtani.

Egy őszinte tekintetEgy őszinte tekintet

Még ha fáj is kimondani, mintha a Veszprémről beszélnénk, csak élvonal helyett itt a megyei I. osztály várt rá. Mégsem érezte degradálónak a feladatot egy percig sem. Eltökélte magában, hogy visszavezeti megyeszékhelyünk együttesét oda, ahová valójában tartozik: a nemzeti bajnokságba. Azonban ez az eltökéltség, az „őszi bajnoki cím” után más, magasabb osztályú csapatok érdeklődését is felkeltette. A tizennégyszeres válogatott mégis „itthon” maradt.

– Tettem egy ígéretet: amit vállaltam, azt végig is csinálom! Ambiciózus voltam világéletemben, aminek hála meg is kerestek magasabb osztályokból a télen. Azonban nem felejtettem el, miért vagyok itt: hogy feljuttassam ezt a csapatot! – szögezte le a 1997/98-as magyar bajnok. Akinek együttese a fiatal játékos átlagéletkor miatt vegyes kritikáknak is örvendett a jővőre nézve. Még annak ellenére is, hogy a VLS kilencvenöt gólt szerzett (meccsenkénti 5,3-as gólátlag), s mindösszesen csak kilencet kapott a bajnokságban. A holland NAC Bredát is megjárt szakember viszont ezt a támadási felületet is kiiktatta: rutinos felnőtt labdarúgókkal állította helyre a balanszot.

Pető Tamás: Tettem egy ígéretet! (Archív fotók)Pető Tamás: Tettem egy ígéretet! (Archív fotók)

Somogyi Richárd és Venczel Zoltán személyében sikerült két rutinos felnőtt tehetséget igazolnunk. Előbbi Pápáról (ő volt a csapat kapitánya), utóbbi pedig Sárvárról tette át székhelyét hozzánk. Az érkezőink mellett azonban távozóink is voltak: Kelemen Bálint munkalehetőség miatt még az országot is elhagyta, Vajda Viktor pedig több játéklehetőség reményében búcsúzott az egyesületünktől – árulta el az Újpest egykori védője, aki hozzátette, hogy az „utánpótlás-műhelyből” egy hihetetlen nagy tehetség, Molnár Balázs is a kezei alatt fog kovácsolódni, Simon Benjamin pedig felépülve, egészségesen tért vissza a kötelékükbe.

S, ha már egészség, sajnos szó esett a sérülésekről is. – A sérülések minket sem kerültek el a télen, de ez benne is volt a pakliban. Bencze János talpsérülést szenvedett az egyik edzőmérkőzésen, azonban a bajnokság rajtjára rendbe fog jönni. Hegedüs Ábelre viszont betegsége miatt sajnálatos módon hosszú ideig nem számíthatok. Akadtak kisebb megbetegedések is, hiszen nincs nyár, de erős a srácok immunrendszere, nem kell aggódni értük – mondta Pető, aki az edzőmérkőzések között sem kímélte a kemény tréningektől tanítványait.

Hegedüs Ábelre sajnos hosszú ideig nem számíthat a VLSHegedüs Ábelre sajnos hosszú ideig nem számíthat a VLS

– Most egy kicsit elfáradtak, ugyanis fizikálisan nem igazán voltak felkészülve egy ilyen intenzív terhelésre. Viszont a munka nem állhat meg, dolgozunk, ők pedig fejlődnek. Hét edzőmérkőzést játszottunk: négy alkalommal győztesként, két alkalommal a pontokon osztozkodva, egy alkalommal pedig vesztesként hagytuk el a játékteret. Legutoljára a Vidi FC harmadosztályú alakulatával ütköztünk meg: 3-3-as döntetlen lett a vége, amivel elégedett is vagyok. Már a felkészülés elején hangsúlyoztam a srácoknak, hogy a mérkőzések végeredménye engem abszolút hidegen hagy, csakis a mutatott játék minősége érdekel – válaszolt merő határozottsággal a vezetőedző.

– Összességében nem lehetek elégedetlen, ugyanis a felkészülésünk nagyszerű ütemben halad. Az osztályozón nem félnék senkivel se összeereszteni a gárdánkat, de nyilván először el is kell jutnunk odáig. Amikor pedig majd ott állnak a játékosaim, már csak rajtuk lesz a sor, hogy megmutassák, van-e tökük – zárta a beszélgetést egy őszinte mosollyal Pető Tamás.

Az „őszi bajnok” VLS Veszprém kevesebb mint egy hónap múlva (március 16., 15.00) hazai pályán vág majd neki a tavaszi küzdelmeknek a megyei I. osztályban. Ellenfele pedig nem más, mint a tabella utolsó (16.) helyén portyázó, mindösszesen három ponttal álló Zirc lesz.

Simon Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.