Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Otthon, édes otthon

2018. február 8. 3:35
Az 1. FC Veszprém mestere, Madarász János blogjában a Haladás elleni döntetlent, a Nyírgyulaj vendégeként elszenvedett vereséget és a Ferencváros felett aratott diadalt vette górcső alá.

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számunkra az 2018-as év, hiszen az első mérkőzésünket a M4 sportcsatorna jóvoltából mindenki követhette, aki szereti a futsalt. Ellenfelünk a jó erőkből álló Haladás csapata volt. Sejteni lehetett, hogy valószínűleg nem lesz ez egy rossz mérkőzés. Ennek megfelelően elég sokan látogattak ki a csarnokunkba. Azt hiszem, egyik csapat sem okozott csalódást, mert igen lüktető összecsapást láthattak a nézők.

Jól kezdtünk, az első félidőben kétszer is sikerült mattolnunk ellenfelünket. Viszont mint tudjuk, a futsal pontosan azért szép játék, mert itt nagyon sok minden megváltozhat egy pillanat alatt. Riválisunk nem esett kétségbe, s jól reagált a hátrányára. A félidő utolsó öt percében átvette az irányítást, ami az eredményben is megmutatkozott, hiszen rövid idő alatt lefaragta hátrányát. Így kezdődhetett minden előröl. Ahogy lépkedtünk előre az időben, úgy lehetett egyre jobban érezni, hogy itt tényleg kicsi dolgok dönthetnek valamelyik gárda javára. Eredményben mi irányítottunk, hiszen mindig megtudtuk szerezni a vezetést, de nem tudtuk bevinni a „végzetes ütést” riválisunknak. Mindig tudtak válaszolni a kapott góljukra. Így végül remiztünk és 5-5-tel végeztünk.

Azt kell mondanom, hogy egy remek találkozón igazságos döntetlen született. Szerencsére nagyon pozitív kritikát kapott az ütközet. Azok is elégedetten távoztak, akik a helyszínen tekintették meg, s azok is jó véleményt formáltak, akik a tévében látták. Tehát jó propagandája volt a futsalnak a mérkőzésünk. Amikor vége lett az „öldöklésnek”, Turzó Józsi kollégámmal is megállapítottuk, hogy ez bizony nem volt rossz.

Ezután elutaztunk a Nyírgyulajhoz, hogy gyűjtögessük pontjainkat, de azért azt tudni lehetett, hogy a feladatunk nem lesz túl egyszerű. Több okból sem. Az egyik, hogy a nyírségiek vendégeként nem egyszerű nyerni, hiszen egy masszív alakulatról beszélünk. Másrészt idegenben nem vagyunk túl acélosak.

Ismertük az erősségeiket és tudtuk, hogy hol lehet őket megfogni. A csapatom játékban nem volt rossz, de sajnos akármennyire is szerettünk volna már végre kilépni a komfortzónánkból, nem sikerült. Ellenfelünk kapusa, Pallai Gabi nagyon jól védett, s amikor már ő is tehetetlen lett volna, elügyetlenkedtük a ziccereinket. Ők ezt köszönték szépen és rúgtak nekünk egyet megpattanó lövésből és két kontragólt. A helyzetünk ezzel tovább bonyolódott.

A második félidő közepén öt a négy elleni játékra váltottam. Ez hozott is egy pici áttörést, mert egyik pillanatról a másikra 4-0-ról 4-3-ra alakult az állás. Ekkor már a levegőben lógott, hogy pontot szerzünk, de sajnos hiba csúszott az egyik passzunkba, amivel vendéglátóink lezárták a mérkőzést. Tehát ismét szomorúan jöhettünk hazafelé.

Annyit azért ehhez még hozzátennék, hogy a játékosaimra nem haragudtam, mert mezőnyben jó teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor az is látszik, hogy hiába játszol jól, ha a kapu előtt nem tudsz jó döntést hozni, akkor nyerni sem tudsz.

Aztán jött egy új találkozó, szerencsére ismét hazai pályán. Bizakodhattunk, hogy talán a hazai légkör varázsa megmarad. Ellenfelünk a Ferencváros volt. Számukra nem túl jó előjellel indult a nap, hiszen Komáromi Péter és Kocsis Attila (masszőr) autóbalesetet szenvedett. Ahogy tudomást szereztem róla, azonnal felhívtam őket, de szerencsére megnyugtattak, hogy nem komoly a baj: kisebb sérülésekkel megúszták.

Na, ezek után a mérkőzés is elkezdődhetett. Hát Istenigazából nehéz megfogalmazni azt, ami történt. Nagyon rosszul kezdtünk, s egy villanás alatt háromgólos hátrányba kerültünk. A játékunk maga volt a katasztrófa, minden olyan hibát elkövettünk, amit már nem szabadna. Elég kilátástalan volt minden. Viszont még az első félidőben sikerült szépítenünk, ami újra hitet adott nekünk.

A második játékrészben is mentünk előre, de nem igazán lehetett érezni, hogy nagy változás történhet. A Ferencváros jól kontrollálta az eseményeket, s jött is egy újabb találat a kapunkba. Na, gondolom, ekkor a csarnokban már nem sokan hittek a győzelmünkben. Szerencsére mi voltunk a kivételek.

Ami 1-4 után történt, az valami káprázatos volt, már-már hihetetlen. A negyedik gólra azonnal válaszolni tudtak a srácok és ekkor mintha valami megváltozott volna. A jó ég tudja, mi történt. Felgyorsultak az események. A nehéz időszakokat innentől kezdve folyamatosan pozitív irányba tudtuk tolni. Fogyott az idő és fogyott a levegő is, de igyekeztünk legalább ikszre menteni a mérkőzést. A hangulat a csarnokban pedig egyre inkább növekedett. Szurkolóink is ráéreztek arra, hogy itt még történhet valami. Sikerült egyenlítenünk, s még mindig volt egy pici idő arra, hogy megszerezzük a három pontot. Azt a hármat, amit már sokan eltemettek. Láss csodát! A zöld-fehérek elkövettek egy szerintem buta szabálytalanságot a kapusunk ellen és ezzel meglett a hatodik faultjuk, ami ugye ilyenkor kisbüntetőhöz vezet. Tatai odaállt és nem hibázott. Na, ami akkor a csarnokban történt, azt nem tudom leírni úgy, hogy más is átérezze. Hangrobbanás, extázis! Ezzel sikerült három ponttal gazdagodnunk.

Viszont most következik az igazi erőpróba. Jön a Győr, amely legutóbb egy nyolcast hintet a listavezető Berettyóújfalunak. Tehát érzékelhetjük, hogy körülbelül mi várhat ránk. Ezek után pedig a listavezetőt fogadjuk. Remélem, az otthonunk varázsa még kitart egy darabig.

Továbbra is hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém.

Madarász „Madi” János

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.