Június 29-től július 1-ig zajlott a 2007-es és 2008-as születésű fiú és a 2008-as születésű lány úszók korosztályos országos bajnoksága Debrecenben.
A Balaton Úszó Klub Veszprém három versenyzője vett részt a seregszemlén, akik huszonegy számban mérhették össze magukat az ország legjobb korosztályos úszóival.
– Bátran mondhatjuk, hogy versenyzőink a legtöbb számban az ország tíz legjobbja között vannak jelenleg. Huszonegy indulásból tizenhat egyéni csúcs született, a gyerekek a három nap alatt végig fegyelmezetten, jól szerepeltek – mondta portálunknak Vattai András edző.
Négy versenyszámban okleveles helyezést is sikerült elérnie Eszenyi Mórnak, aki 100 m háton (1:18,53) ötödik lett, s az összes számban javított egyéni legjobbján. Karancsi Réka 400 m gyorson (5:39,61) és 200 m vegyesen (3:05,17) is hatodik lett, 50 m gyorson (35,33) pedig ötödikként ért célba. Bartalus Szilárd valamennyi indulásával egyéni rekordot döntött.
