Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A veszprémi Lang Ádám Európa legjobbjai ellen bizonyíthat

2016. június 10. 18:50
A karrierjét Veszprémben kezdő, jelenleg a Videoton NB I-es csapatánál dolgozó egykori válogatott labdarúgó, Pető Tamás szerint továbbjuthat csoportjából a Storck-csapat az Eb-n.

Harminc év után tér vissza a nagy világversenyek vérkeringésébe Magyarország labdarúgó-válogatottja, amely kedden Bordeaux-ban Ausztriával, négy nappal később Marseille-ben Izlanddal, majd június 22-én Lyonban Portugáliával találkozik az Eb „F” jelű csoportjában.

Bernd Storck szövetségi kapitány huszonhárom fős keretében ott van a bakonyi megyeszékhelyen született Kádár Tamás (Lech Poznań), s a veszprémi nevelésű Lang Ádám (Videoton FC) is.

A székesfehérváriak hátvédjének várható szerepéről, a válogatott esélyeiről, valamint a Veszprémi LS előtt álló NB III-as osztályozóról a karrierjét szintén Veszprémben kezdő egykori válogatott labdarúgót, a Videoton szakmai stábjának tagját, Pető Tamást kérdeztük.

– Neki kell menni az előttünk álló feladatoknak, s meg kell próbálni továbbjutni a csoportkörből. Az izlandi válogatott véleményem szerint verhető. Az osztrákokat keményebb diónak látom, de tőlük is lehetne pontot szerezni. A portugálok egyértelmű favoritjai a csoportnak, de kilencven perc alatt bármi megeshet ellenük is. Ebből a kvartettből tovább lehet jutni. A magyar együttes legnagyobb erőssége a csapategység. Nagyon hosszú idő után sikerült kijutnunk nagy világversenyre. Azt látom a fiúkon, hogy ég bennük a bizonyítási vágy, meg akarják mutatni mindenkinek, hogy nem véletlen utazhattak a kontinensviadalra – húzta alá.

Pető Tamás: Ebből a kvartettből tovább lehet jutni - Fotó: vidi.huPető Tamás: Ebből a kvartettből tovább lehet jutni - Fotó: vidi.hu

Érdekesség, hogy várhatóan két Videoton játékos, Juhász Roland és Lang Ádám fog megküzdeni a kezdőcsapatba kerülésért a védelem tengelyében. Pető szerint egyiküknek sem lesz egyszerű, hogy azonos klubból érkezve kell megküzdeniük a kezdő pozícióért, de az egészséges rivalizálás jót tesz a válogatottnak, ebből nem adódhat probléma.

– Lang mellett a gyorsasága szólhat Juhásszal szemben. Továbbá az, hogy az egy az egy elleni védekezésben kiemelkedő teljesítményre képes. Úgy vélem, hogy a zártabb, visszavontabb védekezési stílus – ami az osztrákok és a portugálok ellen várható a válogatottól –, jobban fekszik Ádámnak. Hatalmas lehetőség előtt áll, hiszen Európa legkiválóbb labdarúgói ellen mutathatja meg tehetségét. Jó esélye van erre Guzmics Richárd oldalán, de az is előfordulhat, hogy Juhász-Lang belső védőpárossal áll fel a nemzeti csapat. Nagyon szorítok Ádámnak, de természetesen igaz ez az egész válogatottra is. Juhász mellett pedig a rutin szól, hiszen egy közel százszoros válogatott védőről van szó, aki nem először néz farkasszemet Cristiano Ronaldo kaliberű játékosokkal.

Pető két teljesen eltérő mérkőzést látott a felkészülés finisében előbb Elefántcsontpart ellen itthon (0-0), majd egy héttel ezelőtt Németországban (2-0). – Elefántcsontpart nagy csalódást okozott nekem. Azt gondoltam, hogy a legjobbjaikat láthatjuk, ehhez képest inkább „hakni” jelleggel utaztak Budapestre. Megerőltetés nélkül futballoztak. Úgy vélem, az a mérkőzés nem tekinthető igazi erőmérőnek. Szemben a Németország elleni találkozóval, amelyen szembetaláltuk magunkat egy olyan top csapattal, amely szemernyi esélyt sem adott nekünk. Úgy vélem, a németek koránt sem pörögtek száz százalékon, a két gárda közti különbség azonban így is óriási volt. Ugyanakkor helyén kell kezelünk azt a találkozót, hiszen nekünk nem őket kell legyőznünk. A fiúk egy jó erőfelmérőn vannak túl, s a vereség ellenére is pozitívan lehet értékelni a gelsenkircheni meccset.

Lang Ádám hatalmas lehetőség előtt állLang Ádám hatalmas lehetőség előtt áll

A korábbi tizennégyszeres válogatott középpályás – aki a jelenlegi magyar együttes tagjai közül Király Gáborral és Gera Zoltánnal is szerepelt együtt címeres mezben – a házigazda francia alakulat mellett Németországot és a spanyolokat várja a végjátékba. Úgy véli, jelenleg ez a három gárda emelkedik ki a mezőnyből.

Az elmúlt napok aktualitása, hogy a megyei bajnokságot imponáló fölénnyel megnyerő Veszprém Fejér megye aranyérmesével, az Iváncsával vív oda-visszavágós osztályozót (június 11-én és 18-án) az NB III-ba kerülésért. – Bár személyesen nem ismerem az Iváncsa együttesést, sokat hallottam róluk. A keretük tele van olyan játékosokkal, akik bizonyítottak már az NB III-ban és az NB II-ben is. Megfelelő anyagi háttér áll a klub mögött, s mindenképpen szeretnének feljutni az NB III-ba. A Fejér megyei talán az egyik legerősebb a megyei bajnokságok között. Nem lesz könnyű dolga a Veszprémnek, de egy jó felkészüléssel lehet keresnivalójuk az osztályozón.

A Videoton célja csak a bajnoki cím lehet

A 2014/2015-ös bajnok Videoton ezüstéremmel zárt a Ferencváros mögött az NB I nemrég befejeződött kiírásában. A csapat élére a norvég Henning Berget nevezték ki, aki játékosként a Manchester United együttesében is megfordult.

– Új vezetőedzőnkkel már meg is kezdtük a közös munkát, jelenleg is edzőtáborozunk. Egy rendkívül felkészült, precíz, a játékot a legapróbb részletekig ismerő szakemberrel ismerkedtem meg az elmúlt napokban, az első benyomásaim abszolút pozitívak. Az idény célkitűzéseit még nem határoztuk meg, de úgy gondolom, hogy ennek a klubnak egyetlen célja lehet, mégpedig a magyar bajnoki cím elhódítása. Úgy vélem, hogy még egyszer nem fogunk olyan rosszul rajtolni a bajnokságban, ahogyan egy évvel ezelőtt tettük. Az előzőnél nyíltabb harcot várok a bajnoki aranyért.

vehirsport.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.